Identitásháború: miben gyökerezik az ukránok és az oroszok önképe?

2022. február 28. 10:31
Hogyan alakult ki az ukránok identitása, hogyan változott a történelem során az oroszok és az ukránok viszonyrendszere, és van-e bármifajta történeti indoka a most kitört háborúnak? A szakértőt kérdeztük!

Nyitókép: Ortelius térképe a tatárok hódításáról

 

Fedinec Csilla (1968) történész, szerkesztő, a Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa.

***

Sokan nevezik Kijevet, a Kijevi Ruszt az orosz államiság bölcsőjének. A 9. században tehát nem voltak még ukránok? Vagy oroszok sem a mai értelemben véve?

A Kijevi Rusz korában sem mai értelemben vett ukránok, sem oroszok nem voltak.

A népesség heterogén összetételű volt,

poljanok, szeverjanok, ulicsek, tivercek, drevljanok, dregovicsok, krivicsek, radimicsek, szlovének, fehér horvátok törzsei alkották. Ezeknek az etnikumok együtteséből szerveződött az a politikai formáció, amelyet első központjáról „Kijevi Rusz”-nak nevezünk.

A szláv népek őshazája a Kárpátoktól északra, a Visztula és a Dnyeper közé esik, a keleti irányú vándorlás innen indult meg a 6–7. század táján. A kelet-európai sztyeppén élő szláv törzsek a 9. században kerültek kapcsolatba a varégok (a filmekből jobban ismert népnevükön: vikingek) fegyveres kereskedő csoportjaival, akik nagy hatással voltak a Kijevi Rusznak nevezett államszervezet kialakítására.

Az uralkodóház, a Rurik-dinasztia is viking eredetű volt.

Az elhunyt nagyfejedelem helyébe nem annak legidősebb fia, hanem a szeniorátus rendje szerint a nemzetség legidősebbje lépett, így az uralkodó ház igen kiterjedtté vált, nemcsak a nagyfejedelem, de a részfejedelemségek uralkodói is ugyanabból a családból kerültek ki. IV. (Rettegett) Iván, az első orosz cár fia és utódja, I. Fjodor volt az utolsó Rurik-uralkodó a 16. század végén.

Mit lehet tudni a két nép eredetéről?

Az 1230-40-es évek fordulóján az Ázsiából induló mongol hódítók egyenként támadták meg a Kijevi Ruszt alkotó fejedelemségeket, ténylegesen elfoglalták a magterületeket, közte Kijevet, és létrehozták hatalmas államukat, az Arany Hordát. A meg nem szállt periférián a nyugati részek, amelyek a Rusz hagyományait vitték tovább, fokozatosan lengyel–litván uralom alá kerültek, az északkeleti részek pedig mongol vazallussá váltak.

A moszkvai nagyfejedelem az Arany Horda felbomlása után az egyik utódállam, a Nagy Horda gyámsága alól egy másik utódállam, a Krími Kánság segítségével tudott megszabadulni, amivel utóbbi hozzájárult ahhoz, hogy az azonnal terjeszkedni kezdő Moszkva megteremtse a későbbi Orosz Birodalom alapjait. Az nem legenda, hogy Kijev alapításakor Moszkva még csak egy mocsaras terület volt.

Mindezek a változások gazdasági, társadalmi és nyelvi-kulturális tekintetben is mélyen érintették az egykori keleti szláv népességet, amely

végérvényesen több részre szakadt, így különültek el az ukránok, a belaruszok és az oroszok.

Érdekesség, hogy maga az ukrán népnév viszonylag késői, 19. századi eredetű. Addig a Rusz szóból származó, több jelentéssel bíró (latin) „rutén” és a (szláv) „ruszin” kifejezést használták önazonosításra. A Kijevi Rusznak tehát nem egy, hanem három örököse van etnikailag és területileg is, valahogy úgy, ahogy Nagy Károly birodalmának is.

A Kijevi Rusz 1240-ben, a mongol inváziót megelőzően

 

Milyen volt az oroszok és ukránok viszonya a történelem folyamán? Milyen fordulópontokról beszélhetünk a két nép közös történelmében?

Az ukránok etnogenezisében fontos szerepet játszottak a kozákok – a lengyel és az orosz földesurak elől menekülő jobbágyok, akik a 15. századtól jelentek meg tömegesen a kelet-európai sztyeppe déli, akkoriban lakatlan területein. Szabad közösségekbe szerveződtek, elsősorban katonai rend szerint, hogy megvédjék magukat a külső ellenségektől. Egy idő után a lengyel–litván állam és az orosz állam természetes védőbástyáját jelentették a török–tatár támadásokkal szemben.A kozákságnak a lengyel–litván állam által bekebelezett része a 17. század közepén hatalmas szabadságharcot bontakoztatott ki, előbb önállóan, majd külföldi szövetségeseket keresve. A moszkvai szövetség oda vezetett, hogy a lengyel–litván fennhatóság helyett immár orosz uralom alá kerültek.

A kozákok a moszkvai támogatást protektorátusként értelmezték, Moszkva azonban behódolásnak tekintette

az erről szóló 1654-es perejaszlavi egyezmény aláírását: kezdetben szabadságot, majd autonómiát ígért, végül teljesen felszámolta az ukrán különállást a 18. század végére, párhuzamosan ezzel elfoglalta és felszámolta a Krími Kánságot, stratégiai bázissá alakítva a félszigetet. Megindult az orosz népesség betelepítése a félszigetre, ami a szovjet időkben is folytatódott. A krími tatárokat pedig a második világháború végén Sztálin mint kollektív bűnösöket kitelepítette és csak az 1980-as évek végétől vált lehetővé a lassú visszatelepedésük.

Fedinec Csilla

 

A 19. század a nemzeti ébredés kora Európában. Az ukránok is ekkor kezdtek öntudatra ébredni?

Ez így van, csakhogy

a 19. század arról is szólt, hogyan szorítsák vissza az ukrán nemzettudatot és nyelvet Oroszországban.

Ennél a mai Nyugat-Ukrajnában volt valamivel kedvezőbb a helyzet, a lengyel–litván államközösség, a Rzeczpospolita feldarabolásában részt vevő Osztrák Császársághoz került területeken. Az osztrák–magyar kiegyezés (1867) után Ferenc József császár lassú liberalizációs politikát indított el a nemzetiségek irányában. Így Galícia 1873-tól de facto autonóm koronatartomány lett.

Az ukránok következő esélye az 1917-es oroszországi forradalmak után nyílt meg, amikor két ukrán államalakulat, a többi peremterület nemzeti mozgalmaihoz hasonlóan az Ukrán Népköztársaság és a Nyugat-Ukrán Népköztársaság is megpróbálta magát megszervezni, azonban bolsevik expanzió ellehetetlenítette ezeket a kísérleteket. A bolsevikok az Ukrán Szovjetköztársaságot Harkivban kiáltották ki, majd ennek az államalakulatnak a részévé tették a többi ukrán területet is. Egészen a 30-as évek közepéig Harkiv, és nem Kijev volt a főváros.

Aztán „megérkezett” Sztálin...

A szovjet időszakban a nemzetiségi szempontból engedékeny húszas évek után az ukránt mesterségesen az oroszhoz közelítették szókincsében és helyesírásában is. Korábban a lengyelek (a nyugat-ukrajnai területeken) és a cári Oroszország megelégedett az ukrán nyelvre gyakorolt külső nyomással, használatának tiltásával vagy megnehezítésével.

A szovjet rendszer azonban a klasszikus nyelvpolitikai eszközök alkalmazása mellett beleavatkozott a nyelv fejlődésébe is.

A Szovjetunió fennállásának éveiben nyilvánvaló volt, hogy az országban élő népek integrálásának leghatékonyabb eszköze éppen a nyelvi asszimiláció.

1991 után ez a folyamat az immár független Ukrajnában megfordult, s ma már nem lehet azt elmondani, hogy az orosz nyelv tudásával meg lehet érteni az ukránt. Rokon nyelvek ugyan, de egymástól jól megkülönböztethető nyelvekről van szó. Más a helyzet a belaruszokkal, akik már alig használják az anyanyelvüket, orosz „vazallus” ország. Ukrajna ezt az összeroppantó testvéri ölelést, a belarusz utat akarta elkerülni.

Éhinségtől szenvedő parasztok az utcán, Harkovban. A holodomor az ukrán nép történetének egyik legnagyobb katasztrófája. A katasztrófa része volt a nagy szovjet éhínségnek, amely a Szovjetunió más részeit is érintette. A történészek többsége ma már egyetért abban, hogy az éhínség fő okozója nem természeti katasztrófa, hanem a Sztálin vezette szovjet kormányzat tevékenysége volt.

 

Mi a helyzet a szovjet örökséggel?

Először is szögezzük le, hogy a szovjet időszakban nem Ukrajna határai alakultak ki, hanem az összes tagköztársaságé, beleértve az oroszt is, amelyek mindegyike ezekkel a határokkal vált függetlenné 1991-ben a Szovjetunió felbomlásával. Jelen helyzetben nyilván az orosz–ukrán határ az érdekes. Az 1922-ben létrejövő Szovjetunió egyik bolsevik fegyverek által kikényszerített alapító tagköztársasága, Ukrajna belső határairól még hosszú évekig zajlott a vita.

Ukrajna területe keleti irányban jóval nagyobb volt,

mint manapság, 1928-ban azonban, amikor lezárták a határszakaszról szóló vitákat, végül nagy területeket elveszített, viszont határain belül maradt az iparvidék Donbász. A nemzetiségi népbiztos (mai szóval: miniszter) Sztálin indokolása szerint azért, hogy növeljék a proletariátus arányát, s ezzel a bolsevizmus társadalmi bázisát Ukrajnán belül.

Lenin és Sztálin, 1922

 

Sztálin elképzelése egyébként az volt, hogy a nemzetiségi területek autonóm státuszban csatlakoznak Oroszországhoz, ám végül Lenin koncepciója vált valóra, aki úgy vélte, hogy egyenjogú köztársaságok föderációját kell létrehozni. Később Sztálin úgy jutott közelebb saját elképzeléséhez, hogy fokozatosan megvonta a jogokat a tagköztársaságoktól, megvalósította az ország teljes centralizálását. Ezen túlmenően azonban a lenini elvek mondhatni ismeretlenek voltak az országban. A Szovjetunió fennállása alatt a szovjet vezetők mindegyike a maga képére igyekezett formálni a leninizmust, művei megjelentek ugyan, de mindig volt kánonja az aktuálisan divatos vagy felejtésre ítélt gondolatoknak. Így tudott a leninizmus minden időben fundamentális lenni.

A második világháború után az orosz nép nagyságának hangoztatása általánossá vált, miközben több kisebb nép képviselőit tömegesen deportálták. 1956-ban a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusán Nyikita

Hruscsov azt állította, hogy Sztálin az ukránokat csak azért nem telepítette ki, mert túl sokan voltak.

A tagok kilépése a Szovjetunióból, gondolom, esélytelen volt.

Az igazság az, hogy az egyes tagköztársaságokra nézve mindhárom szovjet alkotmány (1924, 1936, 1977) tartalmazta a szecesszió (szabad kiválás) elvét, ennek realitása azonban nem volt egészen 1991-ig. A szétesést nem annyira a nacionalizmusok idézték elő, hanem inkább a gazdasági válság siettette. A folyamatot nem kísérte véres háború, mint később Jugoszlávia esetében, de a folyamat befagyott konfliktuszónákat hagyott maga után – olyan a nemzetközi jog által el nem ismert területi entitásokat, amelyek mind a mai napig fennállnak: Transznyisztria (Moldova), Dél-Oszétia és Abházia (Georgia), Hegyi Karabah (Azerbajdzsán).

Bár a mai Ukrajna kivételével a történelemben nem volt független ukrán állam, de

az évszázadok során több tízmilliósra növekvő ukránság jelen volt a történelemben,

fajsúlyos tényezője volt az általa lakott területeket birtokló birodalmaknak, s minden korban megvolt a tagadhatatlan egységtudata, az európai nacionalizmusok kora óta pedig az egységes nemzettudata.

A kijevi Szent Szófia-székesegyház

 

Mi vezetett a mostani háborúhoz ön szerint, a történelmi szempontokat is mérlegelve?

Szerintem itt ennek nincs helye, nem lehet és nem szabad álságosan történelmi szempontokat keresni. A „történelmi” szempontokat éppen Putyin orosz elnök hozta elő a mostani válság kapcsán, azért, hogy ilyen alapon megkérdőjelezze az ukrán állam létjogosultságát és az ukrán nép létét.

Ennek a háborúnak, az emberéletek kioltásának nincs semmiféle indoka és semmivel nem lehet igazolni.

Ez óriási katasztrófa Ukrajna, és az egész világ számára. Ezzel ismét le fog zuhanni a vasfüggöny, ki tudja milyen következményekkel. A tragédia igazolta Ukrajna félelmeit, amivel addig is tisztában volt, 2014 óta pedig folyamatosan üzente a világnak: Oroszország semmitől nem riad vissza.

Összesen 113 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Így, hogy "Kingdom of Hungary" - kimondottan bunkóság. Annak még lehet pedagógiai létjogosultsága, hogy egy hangsúlyozottan mai térképre rárajzolják a régi államalakulatokat.

A globalisták, progresszívok és neomarxisták (ez a három mára gyakorlatilag ugyanazt jelenti) mióta nemzetállamokról léteznek, azóta minden háborúnak ez az oka (tehát a nemzettudat és nemzetállamok felszámolása megszüntetné a háborúkat is). Ennek kissé ellentmond a nemzetállamok előtti háborúk létezése (most akkor vagy korábban is léteztek nemzetek, annak ellenére, hogy ők ezt váltig tagadják), vagy a háború mindig a hatalmi harc végső állomása, ezért létezni is fog. Egyébként a különféle globalista berendezkedések is elég sok háborút indítottak, akár a Szovjetuniót, akár az USA-t nézzük.

Oroszországot csak akkor tudná lerabolni, ha meg tudná szállni, ami az ottani atombombák számát ismerve nem igazán reális. Viszont az EU-tól való elszigetelése megakadályozhatja egy rá potenciálisan veszélyes újabb nagyhatalom felemelkedését (konkrétan egy Oroszországgal kibővített EU-t)

Azért amikor ilyeneket olvasok: "A népesség heterogén összetételű volt,
poljanok, szeverjanok, ulicsek, tivercek, drevljanok, dregovicsok, krivicsek, radimicsek, szlovének, fehér horvátok törzsei alkották. Ezeknek az etnikumok együtteséből szerveződött az a politikai formáció, amelyet első központjáról „Kijevi Rusz”-nak nevezünk."

eszembe jut, mi lenne, ha máshogyan alakult volna a történelem, és Közép-Európában a magyarság lenne párszázmilliós lélekszámú, és több nyelvjárásban beszélnék, több országban...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés