A rettegés oka – Ukrán–orosz konfliktus

2022. február 2. 12:16
Továbbra is a nagy kelet-európai síkság fölött lebeg a kérdés: lesz-e háború Ukrajna és Oroszország között? A feszültség hetek óta nő, az ukránok egyre idegesebben mozognak és üzengetnek a nemzetközi térben.

Greczula Levente László írása a Mandiner hetilapban.

Ukrajna elkeserítő nemzetközi helyzetét talán nem is példázza jobban semmi Dmitro Kuleba metamorfózisánál. A vérbeli karrierdiplomata, aki tanulmányai befejezése óta a kijevi külügy szolgálatában áll, alig két éve ért karrierje csúcsára, és foglalta el a miniszteri bársonyszéket. Ez volt Kuleba látványos öregedésének kezdete – azóta úgy szaporodnak az ukrán fődiplomata ősz hajszálai, mint rosszabb napokon hazája határán az orosz csapatok. Napjainkban talán nincs is stresszesebb munkakör az övénél. Ha igaz, amit mond, akkor elég egyetlen apró hibát elkövetnie, és Ukrajnát lerohanja az orosz hadsereg, vagyis lényegében tojáshéjon táncol. Mégis, Kuleba mintha szöges bakancsot húzott volna ehhez a tánchoz.

A NATO-bombázók csak nem jelentek meg a végtelen ukrán égen”

A kijevi külügyminisztérium épületében még azok is jól emlékeznek 1994. december 5-ére, akik akkoriban még nem álltak a tárca szolgálatában. Ez volt az a nap, amikor három atomhatalom, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Oroszország Budapesten aláírt egy komplex megállapodást Belarusszal, Kazahsztánnal és Ukrajnával. Eszerint ha utóbbi három ország lemond a területén maradt szovjet atomfegyverekről, akkor az előbbi három segítséget nyújt neki abban az esetben, ha bármikor olyan fenyegetés érné, ami nukleáris fegyverek bevetésével is járhat. Ez a sokat emlegetett budapesti memorandum – amelynek kapcsán a fiatal ukrán állam 2014-ben talán először megtanulta, hogy nem kell mindent készpénznek venni, ami a nemzetközi szerződésekben van.

Nyolc éve nem következett be az, amiben Kijevben sokan reménykedtek: hiába vált Ukrajna előbb orosz fenyegetés, majd tényleges erőszak áldozatává, hiába szakították el a Krímet és a fél Donbaszt, a NATO-bombázók csak nem jelentek meg a végtelen ukrán égen, hogy megtorolják az országot érő igazságtalanságot. Segélyszállítmányok, kiképzőtisztek persze jöttek, főleg utólag, s néhány nyugati ország – ideértve az Egyesült Államokat – tényleg rengeteg pénzt áldozott arra, hogy használható, korszerű haderőt faragjon az ukrán hadseregből.

Igazságtalanság lenne azt állítani, hogy eredménytelenek voltak ezek a beruházások, az áttörés viszont elmaradt. Az amerikai iránymutatás mellett korszerűsített ukrán haderő és bürokráciai apparátus a Majdan téri események óta hét védelmi minisztert és két nemzetbiztonsági stratégiát fogyasztott el, és mégis, a Volodimir Zelenszkij elnök által a múlt év szeptemberében szentesített új stratégia ugyanazzal a kínos magyarázkodással kezdődik, mint az eddigiek: a vonatkozó jogalkotás minőségbeli problémái miatt a reformok nem érték el a várt eredményeket, és így tovább. Az ukrán hadsereg és katonai adminisztráció nem sokkal ellenállóbb a külső fenyegetésekkel szemben, mint nyolc évvel ezelőtt.

Nyitóképen: Ukrán katonák a Szvitlodarszk melletti frontvonalon január 30-án. Fotó: AFP / Stringer / Anadolu Agency

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés