Rohamosan csökken a Fidesz legyőzhetőségébe vetett hit – derül ki az Index birtokába jutott dokumentumból

2022. január 25. 16:41
Márki-Zay szerint ők „biztosan nem rendeltek ilyen elemzést”.

Új politikát igényel az ország – A választási győzelem és az új polgári párt projekt címet viselő, január 6-i keltezésű anyagot mutatott be kedden az Index, mely arra a megállapításra épít, miszerint a 2022-es a választáson Márki-Zay Péternek a helyzettel való őszinte és azonnali szembenézésre van szüksége.

Előválasztási (és az utáni) kálvária

A portál állítása szerint a Márki-Zay Péter számára készített összeállítás kiemeli: az előválasztás idején az ellenzék átvette a politikai kezdeményezést, dominálta a nyilvánosságot, sőt, saját nyilvánosságot teremtett, de az előválasztás után leállt a politizálással, elveszítette a kezdeményezést. Hasonló véleményt fogalmazott meg korábban egyébként Donáth Anna is, erről itt olvashat bővebben.

Mint az elemzésben írják: az ellenzéki szereplők belső ellentéteikről, problémáikról és a kampányukról beszélnek a tényleges kampányolás helyett. Kitérnek az okokra is: az ellenzéki pártok számára nem úgy alakult az előválasztás, ahogy akarták, nem fogadták el Márki-Zay Pétert közös miniszterelnök-jelöltként.

Sokkal nyíltabban politizáltak ellene, mint várható volt, ez pedig azt mutatja a választók számára, hogy nem lesznek képesek közösen kormányozni sem.  

Márki-Zay sokat hibázott eddig

A dokumentum kitér arra is, hogy eddig Márki-Zay is számos hibát vétett a kampányban. Nem közös jelöltként, az első számú ellenzéki politikusként lépett fel az előválasztás után, hanem a saját párt és frakció követelésével a hat pártelnök mellett csupán egy hetedikként pozicionálta magát, amivel leértékelte a saját szerepét. A miniszterelnök-jelölt saját frakciós ötletéhez még hozzáteszik azt is: azért is hibás elképzelés, mert a Márki-Zay Péter által megnevezett politikusok (Pálinkás József, Gémesi György stb.) valójában nem kaptak semmiféle felhatalmazást az előválasztáson. Emlékeztetőül: Pálinkás Józsefnek húszezer aláírás sem jött össze, így nem lehetett belőle miniszterelnök-jelölt az előválasztáson.

Szintén a hibák közt említi az elemzés azt is, hogy október óta Márki-Zay maga sem szólítja meg közvetlenül azokat, akik korábban rá adták a voksukat az előválasztáson. 

Márki-Zay Péter kampányának hibájaként róják fel azt is, hogy hiányzik a kompromisszumképessége. Márki-Zay „feleslegesen egyszemélyes”: kampánya elmagányosít, és csökkenti a kormányzóképesség érzetét.

Pártok kontra kapitány

A fentebb már említett, az ellenzéki pártok által nem várt előválasztási győzelemhez az elemzés azt is hozzáteszi, hogy Márki-Zay és a vele szövetséges pártok viszonya azóta sem felhőtlen. A miniszterelnök-jelölt mögötti pártok az elemzés szerint – bármit is mondanak – nem automatikusan érdekeltek a győzelemben, ami

nagyon jól megmutatkozik a kampánytanács munkájában, ahol, mivel mindenben teljes konszenzusra törekednek, kézifék üzemmódban működnek.”

A dokumentum arról is ír. hogy „minden döntés csúszik, nincs közös arculat, elmaradtak a betervezett kampányok, széttartó a kommunikáció, a kampányfőnököt (Zaránd Pétert) pedig semmibe veszik a pártok”. A hibák közt említik továbbá, hogy olyan emberek is exponálják magukat Márki-Zay Péter körül, akik még nem láttak országos politikai kampányt, vagy éppen azon a területen járatlanok, amely rájuk lett bízva. 

Márki-Zay Péter: Biztosan nem rendeltünk ilyen elemzést. 

Az egyesült baloldal miniszterelnök-jelöltjét telefonon érte utol az Index, aki kérdésükre elmondta: az elemzést nem ismeri, de könnyen elképzelhetőnek tartja, hogy nekik készíthették. 

„Naponta több ilyen jó szándékú tanácsot, elemzést, véleményt kapunk. Sajnos nem jut időm mindegyiket elolvasni, de könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy valakik nekünk készítették.

Mi biztosan nem rendeltünk ilyen elemzést”

– mondta el Márki-Zay Péter. 

Nem az első anyag, ami kedvezőtlen az ellenzék számára

Mint ismert, december 15-én egy igencsak kedvezőtlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről. A 21 Kutatóközpont és az Iránytű Intézet részvételével készített, 68 oldalas elemzés legfontosabb megállapítása volt, hogy az ellenzéki összefogás lakossági támogatottsága jócskán leszakadt a Fideszétől. Az anyag szerint az ellenzéki listát a megkérdezettek 31 százaléka, a Fidesz-KDNP listáját 46 százalékuk támogatta volna – és a nyilatkozók 52 százaléka kívánta a mostani kormány maradását, míg csak 43 százalékuk akart kormányváltást.

A kutatás kiszivárgása után Márki-Zay Péter először arról beszélt, hogy „szakmailag alkalmatlanok” azok, akik részt vettek benne, később aztán bejelentette, hogy új kutatócéggel fognak dolgozni

Nyitókép: Valeria Mongelli / Hans Lucas / AFP

Összesen 175 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez egyre jobb. :))))))

Teljesen egyértelmű a szövegből, hogy ez az ellenzék megbízásából készített anyag - erre MZP beböfögi megint csipőből, hogy ők nem rendeltek ilyet. :)))))))

Azért most jó lenne egy kis kandikamera vagy legalább hangfelvétel a moslékos főhadiszállásról. :)

Így van!

Ezel csak árulók lehetnek!
Esetleg ostobák!

Az a durva, hogy két hete még 1,3 volt. Egy hete 1,22. Most 1,15.
Kezdhet pánikolni a Moslék...

ÁRULÓK, FIDESZ-ÜGYNÖKÖK, OSTOBÁK, TRÁGYÁVAL ETETETT GOMBÁK, ABERRÁLTAK, PEDOFILOK, FOGYATÉKOSOK, FASISZTA PÁRTÁLLAM, KEVÉS A ZSIDÓ A FIDESZBEN, BÖRTÖNBE ZÁROK MINDEN FIDESZES KÉPVISELŐT, 50%+1 MANDÁTUMMAL ÁTÍROM A KÉTHARMADOS TÖRVÉNYEKET ÉS ALKOTMÁNYOZOK, KANDELLÁBER, IFA-PLATÓ...

... most miért manipuláljátok a szavaimat?!?!?!?!?!?

SZERETETORSZÁGOT ÉPÍTEK!!!!!!!!

Szerintem részben altatás. Gyurcsány látványosan távolmarad a kampánytól, hagyja szétesni az ellenzéki összefogást, hogy utána csak a DK legyen a baloldalon.
Ha ez igaz, akkor ebből az is következik, hogy az utolsó két-három hétben fognak mindent bevetni, amikor már személyesen őt hívja az ellenzék, azon se lepődnék meg, ha a bennfentes.neten akkor már csak jobboldaliakról lenne anyag. (még az se kell, hogy igaz legyen, vagy képpel-hanggal alá legyen támasztva, mert ilyen rövid idővel a választás előtt már nincs idő reagálni - ahogy Borkainál is lehetett látni) Nekem még mindig feltűnő, hogy a bennfentes.neten mintha a DK-hoz köthető politikusok nem is léteznének.

Így üzentek neki:-)

Választást kell nyerni, szavazatokból kell többet szerezni, nem az ilyen, ki tudja honnan származó elemzéseken örömködni.

Itt most nem is az "elemzés" tartalmára gondoltam, csak szimplán arra, hogy azonnal tagadja, hogy ezt ők rendelték volna... ami minimum fura.

És ez már a második ilyen december után, ott is ugye az volt, hogy ők "nem is olvasták" azt az ominózus közvéleménykutatást...

Amúgy nyilván nem egyszerű a helyzet, de annál jobb, mint amit fél éve gondolhattunk.

Sajnos két Magyatország van, ezzel sok mindent nem lehet csinálni. Abba a buborélba nem jut be kb. semmi, és valóban, csak remélhetjük, hogy inlább csak 38-40% szavaz le erre a katyvaszra, és nem 46-48%.

Már volt egy ilyen, decemberben. Iránytű Intézet (ugye abszolút jobbikdékás izé). Ott asszem nem tagadták, hogy ők rendelték volna, csak azt hajtogatták, hogy "nem olvasták" (ami megint csak teljes nonszensz).

Megnyugodhatsz, ha ezt az anyagot tényleg fideszes oldalról készítették volna, akkor nem ez lett volna a reakció, mint most Márki-Zay-é...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés