Márki-Zay egy hetedik frakciót csinálna Pálinkás pártjából

2021. október 18. 20:32

Szeretne az ellenzéki miniszterelnök-jelölt egy új frakciót azoknak, akiket Gyurcsány Ferencék megállapodása kihagyott.

2021. október 18. 20:32
null

Márki-Zay Péter az ATV Egyenes beszéd műsorának volt a vendége. A műsorban megjegyezte a jelölt, hogy szeretné a civileknek és a kispártoknak is biztosítani a parlamenti képviseletet, ezért Pálinkás Józsefnek a pártjából, az Új Világ Néppártból készítene egy hetedik frakciót. Elmondta, hogy

a civilek kijelölésébe neki is lenne beleszólása.

Mi a helyzet a Párbeszéddel?

A baloldali jelölt elmondta, hogy csak és kizárólag akkor ülne be a Párbeszéd frakciójába, ha Pálinkás pártja nem alapíthatna saját frakciót. Kifejtette továbbá, hogy

a hatpárti megállapodást irányadónak tartja, de nem feltétlenül kötelező érvényűnek,

mert nem tudja, hogy miben egyeztek meg a pártok.

Rónai Egon műsorvezető azon felvetésére, hogy a DK-sok nagy része épp Márki-Zayt utasítják el, ő csak annyit válaszolt, hogy a DK a legerősebb ellenzéki párt.

Tóth Csaba esete

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt a DK-nak, a Jobbiknak és az MSZP-nek a szemére vetette, hogy támogatták Tóth Csabát. Szeretné, ha most már ez a három párt támogatná az elszámoltatást. Arra, hogy a rasszizmus, korrupciógyanú és az állampárti múlt kizáró ok az ellenzéki összefogásban a műsorvezető megjegyezte: érdekes lesz figyelni azt, hogy kik morzsolódnak le a következő hónapokban.

Nyitókép: ATV.hu

Összesen 184 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Shaman 1.1
2021. október 19. 14:04
Szerintem nem baj az, hogy az MZP nyert,igaz jelentősége semmi. Majd Feri megoldja ezt a kérdést.
Pitypangocska
2021. október 19. 11:05
Az ellenfeleinek a lámpavas speciális célú felhasználását beígérő, a szeretet erejére hivatkozó hithű katolikus ember... Ez MZP. Hataloméhes, öntelt, gyűlölködő, arrogáns és végtelenül buta baloldali ember.
BossN
2021. október 19. 09:12
Cezaromániás futóbolond. Se pártja, se saját szavazóbázisa, se programja.
balbako_
2021. október 19. 08:59
Megint egy pont amiben nem értenek egyet a gazdi meg MZP.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!