A PestiTV újságírója írt egy cikket az Indexnek, de egy flegma válaszban megtagadták a közlését

2022. január 16. 7:27

Kontra
Kontra
„Az Origo törzsközönsége erre a nyelvezetre jobban kondicionált, esetleg oda.”

»Az Origo törzsközönsége erre a nyelvezetre jobban kondicionált, esetleg oda« – ezekkel a szavakkal utasították el Ábrahám Róbert Puzsér-paródiáját. A szerző szerint ez a történet is rávilágít a baloldali médiában alkalmazott kettős mércére. A Kontra változtatás nélkül közli a letiltott írást.

Az írás közlését az Index azért tagadta meg, mert – ahogy fogalmaznak – annak nyelvezetére olvasóik nincsenek felkészülve.

Noha az alábbi cikk éppen Puzsér Róbert nyelvezetének, habitusának, másokat dehonesztáló stílusának kifigurázása, és egyetlen olyan minősítést, szófordulatot sem használ, amit ne egy-egy korában Puzsér Róbert által publikált írás ihletett volna.

Ábrahám Róbertnek két célja volt. Egyrészt rávilágítani, mekkora probléma az ellenzéki médiumoknál alkalmazott kettős mérce, másrészt pedig a leereszkedő, felsőbbrendűségi tudattól fűtött, megvető stílus parodizálása, amit minden jobboldali médiummal szemben megengednek maguknak.

Erre jött az Index rovatvezetője, és a cikk publikálását megtagadó levelét a következő sorokkal zárta: »Az Origo törzsközönsége (erre a nyelvezetre – a szerk.) jobban kondicionált, esetleg oda«.

Így vált az elmélet gyakorlattá. Az eredeti írást változtatás nélkül közöljük.

Puzsér Róbert őszödi beszéde

»Kéretik a balliberális újságíróknak számot vetni a maguk ellenzékiségével, és tiszteletben tartani a kormányváltást óhajtó magyarok akaratát, vagy tudomásul venni, hogy Orbán Viktor leváltásának ideje továbbra sem jött el.«

A fenti idézet nem Vágó István, vallásos dékás kvízprofesszor tollából származik. Noha eddig rajta kívül még nem sokan vetemedtek a nyílt és leplezetlen megregulázásra, ha újságírókról volt szó. Vágótól viszont megszokhattuk, hogy számonkéri egy-egy televíziós műsor, egy-egy cikk megjelenése után, ha a delikvens nem elég harciasan védelmezi  (értsd: nem megfelelően szolgálja ki) a szeretett szektáját, annak ellenére, hogy ő a szóban forgó médiamunkást korábban hű káderként könyvelte el. Az ő megfogalmazásukban: független-objektívként.”

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 50 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az olvasóik között ekkora az értelmi különbség? Az index megalázta az olvasóit.

A cicaharc mehet a Zindexen, komoly fightokkal nem zavarják meg az olvasóikat, még gondolkodni kezdenének arról, mit is jelent a függetlenség, nem is beszélve az objektivitásról.
Az egész cikket el kell olvasni, sok értékes gondolat van benne.
Puzsér pedig harcoljon csak tovább Majka, Puskás, Sarka ex-férje ellen, ők is nagyfalat neki, hát még mások!

Merő véletlen, hogy az ún. független a baloldal ízlésének megfelel. Rögtön szólnak neki, ha valami nem stimmel, lásd Puzsért.
Ugyanúgy vegzálja a jobboldalt, szemet hunyva a baloldali szarságok fölött, mélyen hallgat róluk, függetlennek hazudva magát.
Ki hiszi még el, hogy a baloldali média független és objektív? Talán az, aki Márkit is jobboldali konzervatívnak hiszi, illetve az, akit azért külön megfizetnek, hogy ezt higgye.

Elolvastam a cikket, és bár alapvetően jó témát jár körbe, szerintem túl agresszív lett, lehetett volna még dolgozni rajta. A téma megállja a helyét úgy is, ha nem használ minden mondatban valami bombasztikusan erős jelzőt.

Mindettől függetlenül a téma érdekes. Puzsér tényleg csak kussolt idáig MZP-vel kapcsolatban, és ehelyett az utóbbi időkben, különféle médiasztárokat próbált savazni, ami ugye azért roppant furcsa időzítés, hiszen 3 hónap múlva mégis csak országgyűlési választás. Mit számít most az, hogy Puskás Peti vagy Majka mennyire érdemli meg a sikert? Közéleti témákban ezek ketten tudtommal nem nagyon szoktak megnyilvánulni, szóval semmi relevanciáját nem látom ennek.

Az utóbbi hetek Puzsér-termését nem követtem, mert őszintén szólva nem érzem a sportértékét annak, ahogyan médiasztárokat savaz rendszeresen. Van néhány tenyérbemászó celeb, aki ebből a szempontból okés alany, de Majkát vagy Puskás Peti nem igazán érzem ennek a kategóriának. De mindegy, szóval lemaradtam arról, hogy most hirtelen nyilatkozott MZP kapcsán.

MZP a favoritja, szóval valószínűleg róla nem fog semmi rosszat írni, és igen, inkább beleszáll a Kutyapártba, amelyet korábban nagyra tartott, meg DK-Karácsony köreibe, semhogy MZP hülyeségeinek figyelmet szentelne. Pedig MZP jó sok hülyeségei összehordott az előválasztás megnyerése óta, és nyilvánvalóan most előszedik a korábban hangoztatott összes hülyeségét is minimálbérről, fizetős egészségügyről, rezsicsökkentésről, ez várható volt. Erre ugye egy közéleti publicistának illene valamit reagálnia, de valószínűleg nem fog.

Mindegy, ugyanezt csinálna Vonával is. Amíg Vonának dolgozott, addig nem kritizálta sem őt, sem igazán a Jobbikot sem. Lehet, hogy a háttérben MZP-nek is kampánytanácsokat ad, és nem személyes okok miatt nem támadja MZP-t.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés