A tíz legkomolyabb haladó lépés a nyugati filmiparban: fekete angol királyné, nembináris James Bond, genderqueer Szépség – komoly fordulópont volt az idei év a filmipar sokszínűsítésében. Összeszedtük a kedvenceket.
Veczán Zoltán és Zováthi Domokos cikke
A nyugati, elsősorban amerikai filmiparban korábban rendszeres gyakorlat volt, hogy fehér bőrű színészek játszottak eredetileg nem fehér bőrű karaktereket. A huszadik század első harmadában leginkább a „blackface” vagy „yellowface” gyakorlata volt elterjedt – azaz egyszerűen fogták és befestették az adott fehér színész bőrét a megfelelő színre, és már játszhatott is. Ez a gyakorlat a század közepére eltűnt, azonban más esetekben, például közel-keleti helyszínen és/vagy az ókorban játszódó filmekben bukkantak fel például szőke, kék szemű színészek egyiptomiként, zsidóként, punként, stb., ezt nevezi a vonatkozó szakirodalom „whitewashing”-nak, azaz fehérmosásnak.
A nyolcvanas-kilencvenes évekre már ez a gyakorlat is lényegében kiveszett, azonban felbukkant egy másik: annyira előtérbe került a mindenféle diverzitás mellett a különféle kisebbségek reprezentációjának erősítése a dominánsnak kikiáltott heteroszexuális fehér férfiak rovására, hogy a millennium óta egymást érik a túltolt korrekciók. Ilyen a „blackwashing”, az eredetileg nem fekete karakterek „befeketítése”, vagy „pinkwashing”, a heteroszexuálistól eltérő nemi orientáció inadekvát erőltetése – erőteljesen érvényesítő filmek és sorozatok, nem ritkán hivatkozva a múlt századbeli reprezentációs „elnyomásra”. Olyannyira, hogy immár Oscar-díjat sem lehet kapni olyan alkotásra, amely nincsen (tartalmától, témájától, bármiféle relevanciától teljesen függetlenül) a megfelelő kvótaarányban kitömve kisebbségekkel (és a világ egyik legnépszerűbb írója, J. K. Rowling sem lehet az „év embere”, mert szerinte akinek pénisze van, az férfi, de ez most messzire vezetne).
Mindenesetre, mivel az utóbbi évtizedben minden lényeges társadalmi változáshoz készült megfelelő mém, ezért a jelenséget az egyik segítségével így lehetne összefoglalni:
Utalás a „blackwashing” egyik zászlóshajója, a Netflix gyakorlatára
Mi pedig úgy döntöttünk, igyekszünk összefoglalni a 2021-es évhez köthető legnagyobb woke filmipari melléfogásokat. Lássuk hát!
A J. R. R. Tolkien világsikerű regényeiből készült világsikerű filmtrilógiák világsikerét megirigylő Amazon sorozatot készít, ha minden igaz, a Szilmarilok alapján; s mint ahogy mi is megírtuk, itt bizony előkerülnek majd fekete bőrű, meg ázsiai meg maori hobbitok is, bármit is jelentsen ez. De lesz benne sok „sok erős női hős” is, szóval minden téren huszonegyedik századiasítják Tolkien műveit.
„Alternatív történelem” – nem, ez nem egy vitriolos kritika definíciója, hanem maga a sorozat szerzője, Chris Van Dusen használta ezt a kifejezést a Julia Quinn regénysorozata alapján készült Netflix-adaptációja kapcsán, ahol nem csak a 18-19. század fordulóján élő brit nemesség soraiban jelennek meg feketék, de maga Zsófia Sarolta királyné is színesbőrűként jelenik meg. Izgalmas lesz, ha ilyen sorozatok formálják majd az átlagember történelemszemléletét.
Nem filmipar, de lehetetlen elmenni mellette: Belle, a Szépség és a szörnyeteg című, 18. század közepén lejegyzett európai népmesén alapuló történet színházi adaptációjában egy afroamerikai genderqueer, azaz magát se férfinek, se nőnek nem tartó színész(nő), Jade Jones játssza majd az egyesült államokbeli Maryland állam egyik színházában.
Fred, a nembináris rajzfilmbölény animációs filmben látható, a filmben adott definíció szerint se nem fiú, se nem lány, illetve nem tudni, melyik. A vonatkozó magyar jogszabályok értelmében azonban nem szerepelhetne így a képernyőn, korhatárbesorolás nélkül, ezért a Magyar Nemzet próbaképpen a Médiatanácshoz fordult. Egyébként egy lapunknak nemrég adott interjúból kiderül, hogy az LMBTQ-tartalmak gyerekeknek való bemutatásával korántsem ért mindenki egyet magán a közösségen belül sem, van, aki élesen elítéli.
A magyarul Vaják címmel megjelenő könyvek alapján készült sorozatot mindenki izgatottan várta, aminek persze jócskán megágyazott a témában készült videójáték-trilógia is. A Vaják Andrzej Sapkowski fantasy könyvei alapján készült a szörnyvadász, Ríviai Geralt kalandjairól, aki tipikusan ószláv, tágabb értelemben kelet-európai mondák világában mozog (magyar inspiráció is akad, a híres törpekovács például Esterhazy névre hallgat). Mivel a környezet kelet-európai, így a fő karakterek a könyvekben és a videojátékokban is egytől egyig fehérek. De nem a Netflixnél!
A főhős szerelme, a fehér bőrű, fekete hajú Yennefer, őt Anya Chalotra indiai színésznő, a vörös hajú Triss Merigoldot Anna Shaffer, fekete bőrű színésznő játssza. Fringilla Vigo nilfgaardi fehér bőrű, fekete hajú varázslónő alakját Mimi Ndiweni – zimbabwei színésznő viszi vászonra, Darát, a fiatal félelf fiút Wilson Radjou-Pujalte fekete bőrű színész. Nennekét, a melitelei papnőt (fehér bőr, ősz haj) a fekete Adjoa Andoh, a barna hajú és fehér bőrű Vilgefortz varázslót Mahesh Jadu mauritiusi színész, Phillippa Eilhart fekete hajú fehér bőrű varázslónőt a fekete Cassie Clare, Sir Danek lovagot pedig a nigériai Tobi Bamtefa.
Persze, tekintettel arra, hogy fantasy-sorozatról van szó, nyilván nem ugyanazzal a súllyal esik latba a dolog, mint akár a Bridgerton család esete, ugyanakkor a nyugati filmiparban amúgy meglehetesen alulreprezentált kelet-európaiak elől sikerült elvenni a „helyeket” a sokszínűsítés nevében.
Kissé kilóg a sorból, mert csak egy elszólás utalt arra, hogy az új James Bond ezúttal lehet, hogy nem csak a hölgyeket fogja szeretni: „Ki tudja? Ez egyelőre nyitott kérdés, csak meg kell találnunk hozzá a megfelelő színészt.” – válaszolta a vonatkozó kérdésre egy interjúban a Bond-univerzum egyik irányítója, Barbara Broccoli.
Igen, Hófehérke, de mégsem. Határeset, de mégis nehéz lenne kimagyarázni, hogy nem „brownwashing” történt, amikor Rachel Zegler félig lengyel, félig kolumbiai színésznő kapta meg a szerepet a Disney legújabb Hófehérke-filmjében.
A dán Hans Christian Andersen meséjéből készülő élőszereplős filmadaptáció főszereplője a fekete Halle Bailey lesz. Gondolkoztunk, milyen módon lehetne még diverzebbé és befogadóbbá tenni az eredeti mesét, és arra jutottunk, a legbátrabb lépés az lenne, ha Eric Moussambani Malonga egyenlítői-guineai úszó kapná a szerepet.
A Space Jam Loláját a második részben egyszerűen megfosztották kebleitől, amitől legalább annyira dühösek voltak azok, akiknek mondjuk gyermekkoruk szexszimbóluma volt Tapsi Hapsi csaja, mint amennyire korábban a woke ideológusai a szexualizált (voltaképpen csak nőiesen ábrázolt) nyúllány miatt. Nehéz igazságot tenni, itt leginkább a balhé maga az izgalmas.
Nagy lépés ez a szinkronszínészetnek: a Simpson család és a Family Guy kapcsán is változások történnek a szinkronhangok tekintetében, mégpedig pont ellenkező előjellel, mint a fent felsorolt esetekben: mostantól ugyanis kizárólag fekete bőrű szinkronszínészek adhatják a rajzfilmek fekete bőrszínű karaktereinek hangjait, ez érinti például utóbbiban Cleveland hangját, a fehér Mike Henryt, aki állítása szerint örömmel lépett hátra, hogy helyet adjon a színesbőrűek hangjának.
Nekünk ezek voltak a kedvenc woke melléfogásaink idénről – és az Önöké?
(címlapkép forrása: Quora)
Az Európa-barátként jellemzett Magyar Péter nyilatkozatai nyomán felmerült annak lehetősége, hogy Magyarország visszatér a Dalfesztiválra.
Az talán túlzás, de semmiképpen sem öregbíti Denzel Washington kultikus filmjének hírnevét.
Margaret Atwood olyan univerzumot teremtett A szolgálólány meséjében, amely minden kegyetlensége ellenére magába szippantja a nézőt. Most Testamentumok címmel itt a folytatás egy nem kevésbé nyomasztó világgal.
Végtelenül tragikus, de valahol felemelő történetet mesél el a Netflix dokumentumfilmje.
Alapvető emberi jog, hogy aki akarja, annak lehessen gyereke; és bűn, hogy a káros vegyi anyagok elveszik tőlünk ezt a jogot. A Műanyagdetox című mozi bőven kínál gondolkodnivalót e téren.
Legalábbis nagy valószínűséggel nem igazán láthatjuk már a népszerű természettudóst.
Az oroszok kijevi és más ukrán városokban található támadási célpontokat jelöltek ki, többek között az elnöki hivatalt is – állítja az ukrán elnök.
Donald Trump kilenc év után ismét Pekingbe látogatott, hogy Hszi Csin-pinggel tárgyaljon a feszült amerikai-kínai kapcsolatok enyhítéséről.
