Na, ez a könyv nem jelenhetett volna meg Amerikában

2021. december 21. 18:00
Alaposan szétszedi a neomarxista mítoszt Szilvay Gergely új kötete, miszerint a déli államok egyenlők volnának a rabszolgasággal, az északiak meg a felszabadítással; a kötet bemutatóján az is kiderült, mitől ugyanúgy elnyomó az északi lobogó, mint a konföderációs, miben hasonlít hazánk lelkiállapota a déli állambeliekére, Magyarország huszadik századi gazdasági sorvadása Virginiáéra.

Nagyszabású munkát tett le az asztalra Szilvay Gergely: Az amerikai Dél: régi rend az Újvilágban című kötete mintegy ötszáz oldalán szálazza szét az eleinte értékvilágban is elkülönülő, az amerikai polgárháború óta hanyatlásában is szimbolikussá váló egykori Konföderáció államainak minden jellegzetességét.

Szilvay – nem mellesleg és többek között a Mandiner főmunkatársa – az a szerző, aki, ha beleássa magát egy témába, elképesztő mennyiségű tudást gyűjt be róla, szelektál, rendszerez, és végül fajsúlyos, adatgazdag, de olvasmányos végeredményt tár az olvasó elé; alaposan alátámasztott, mégis megdöbbentő revelációkkal.

Például új, harmadik könyvének bemutatóján – amelyre a várbeli Lónyay-Hatvany villában került sor a Batthyány Lajos Alapítvány, a Mathias Corvinus Collegium és a kiadó Rubicon Intézet szervezésében, s igen sokan kíváncsiak voltak rá – is elhangzottak ilyenek:

  • az amerikai Dél helyzete hasonló, mint Közép-Európáé: periféria a nagy Nyugathoz képest,
  • valamint traumája is hasonló a magyarhoz: a számukra vesztes szabadságharc polgárháború, elvesztett szuverenitás,
  • az amerikai történetírást eluraló woke szellemiség nagyon hasonló az osztályharcos ötvenes évek ön(elit)hibáztató magyar történetírásához, „de még egy ötvenes évekbeli magyar történész, például Andics Erzsébet is árnyaltabb képet festett, mint Nikole Hannah-Jones, a mai woke amerikai,”

Utóbbi mondatot szó szerint maga a szerző mondta, aki ugyanakkor szerényen bevallotta, igen prózai oka volt annak, hogy megszületett ez a könyv: amikor a Kőrösi Csoma Sándor program keretein belül 2016-17-ben az Egyesült Államokban élt, volt szerencséje egy rövid időt a déli államokban tölteni, és – amellett, hogy „szerethető embereket és nagyszerű tájakat” ismert meg, óhatatlanul tanulmányozni kezdte környezetét – főleg eszmetörténeti szempontból. Bevásárolt szakkönyvekből, kutatott, nyomozott, tapasztalt, és ha már így alakult, kötetbe öntötte mindezt. Ami azonnal megragadta, az a már alapításkor is nyilvánvaló különbség, amely észak és dél között feszült.

„Azóta is Lousiana a kedvencem… a déli, virginiai Jamestown sokkal közelebb van a régi európai, legalábbis az én gondolkodásomhoz” – fogalmazott, kiemelve:

eleve az alapítók víziói is teljesen mások voltak északon és délen.

Az északra érkező angol puritánok bibliai ihletésből „tökéletes várost akarnak építeni a hegyen”, a király és az anglikán egyház elől menekülve, a delet meghódító anglikánok között viszont ilyen perfekcionista igény sosem jelentkezett, míg soraikat sokféle szerencsevadász, száműzött és mindenféle rejtői figura színesítette. A szellemiség is teljesen más: délen nem szeretik a (progresszív) forradalmakat, távolról viszont szeretik a régi európai monarchiákat – sorolta a szerző, aki szerint ma már szimbólum a Dél. Sőt, az Észak-Dél törésvonalat sok mindenre rá lehetne húzni: a felvilágosodáskori vitákra, a premodern-modern ellentétre, aztán a vidéki- vagy népi-urbánus, technopesszimista-technooptimista, centrum-periféria ellentétekre; utóbbi azért is súlyos, mert a nyugat saját határvidékén kegyetlenül lesújt a perifériára, akár a déli államokra, akár a mi térségünkre, hiszen aki itt nem progresszív, az nem egzotikusan eltérő, mint a nyugaton kívüli világ, hanem reakciós.

Hahner Péter, Stephen Sholl, Szilvay Gergely és Maráczi Tamás a könyv bemutatóján

Izgalmas szempontokat hozott be a diskurzusba az MCC amerikai vendégoktatója, Stephen Sholl, aki, mint elmondta, texasi születésű virginiaiként lényegében meghatározó tapasztalat volt, amikor az egyik polgárháborús csatatéren megkérdezte édesapját, hogy a jófiúk nyertek-e, és azt mondta, igen, ezen a csatatéren a jófiúk nyertek, azaz a Konföderáció. A cserkészetben ugyanerre a kérdésre az volt a válasz, hogy a jók vesztettek. Hozzátette: hasonló traumatikus élményei vannak Magyarországnak is: elvesztett háború, elvesztett függetlenség –

„a déli mindset nagyon hasonló a Trianon utáni magyarhoz” – tette hozzá.

Virginia egyébként is szimbólum lehetne – vetette fel Hahner Péter történész, a könyvet kiadó Rubicon Intézet főigazgatója, a kötet lektora. Hiszen, míg az Egyesült Államok történetét szinte kizárólag az északiak története jelenti, elfeledkeznek arról, hogy a déli Jamestown már 13 éve állt, amikor az északi Plymouth első cölöpjét leverték. A Dél másfélszáz éve mostohagyerek a történetírásban is – ez legalább néhány csakazértis-szimpatizánst is hozott nekik. Mindenesetre a teljes kép ritkán kerül elő: hogy az 1619-es évben, ami egyesek szerint az amerikai történelem valódi kezdete (lásd az 1619 Projektet, melynek vezetője, a történelemhamisító Nikole Hannah-Jones Pulitzer-díjat kapott tevékenységéért), mert ekkor értek partot az első rabszolgahajók Virginiában, ugyanitt ekkor jött létre a Polgárok Gyűlése, azaz a demokrácia szikrája is ekkor pattant ki.

„Az első hálaadás helyszíne is Virginia, amit sok amerikai nem tud. Nincs baj a puritán északi történettel, az is érvényes, de ha csak azt mutatják be, az olyan, mintha az Osztrák-Magyar Monarchiának csak az osztrák felével foglalkoznának” – mutatott rá Sholl, aki szerint Szilvay nagy erénye, hogy jól el tudja mondani, mi a dél sztorija, noha maga kellett, hogy összerakja az egészet.

Itt hangzott el a címadó kérdés Maráczi Tamás moderátor, a Mandiner munkatársa szájából:

vajon ez a kötet megjelenhetett volna az Egyesült Államokban? Sholl összességében nemmel felelt:

mivel a Dél történetét mindenki a rabszolgasághoz és szegregációhoz kötik, durván átpolitizált, a legtöbbeknek egyszerűbb volt feladni, mint vég nélkül védeni, hogy a Dél nem csak erről szól. Holott „amikor gyerek voltam, ott állt Lee tábornok szobra a városunkban, s nem igazán érdekelt; mára már eltűnt, s ezzel a gyerekkorom egy része is” – fogalmazott.

A rabszolgaság szenzitív téma, de még egy darabig az asztalon maradt. Hahner Brazília példáját hozta, ahol jóval később számolták fel az intézményt, mégsem érzi senki, hogy éppúgy kellene a szégyent kizárólag rájuk hárítani, mint a Délre. Olyan erős az északi dominancia, hogy, bár a déliek, amikor kilépnek az államközösségből, ezt forradalomnak mondják, és 1775-1776 függetlenségi háborújához nyúlnak vissza, Abraham Lincoln viszont lázadásnak hívja. A köztudatba polgárháborúként kerül, szintén a győztes adta a nevét.

Szilvay Maráczi kérdésére – miért nem lehet tehát a rabszolgaság és a szegregáció kérdései mellett a Dél értékeiről: patriotizmusról, konzervatív tradíciókról, lokalizmusról beszélni a Dél kapcsán, hiszen a polgárjogi mozgalmak már elérték céljaikat – némileg árnyalta előbbiek képét is: ha a múlt bűnei miatt nem lehet szeretni a Délt, akkor nincs nép, amelyiket szeretni lehetne, hiszen nincs hibák és bűnök nélkül való ország. A rabszolgaságot Északon is csak fokozatosan szüntették meg, Massachusettsben 1830 körül szabadult az utolsó rabszolga. Ráadásul a rabszolgákat az afrikai törzsek adták el a nyugatiaknak, az afrikai törzsek pedig nyolcszáz éve űzték ezt a bizniszt a muszlim világgal és egymás közt is.

Mindenesetre a Dél mediterrán, kissé túlzásokba eső, színpadiasabb társadalom, premodernebb, mitikusabb és történetmesélőbb a rideg ráció Északjánál. A dél nagy rétorai szálltak szembe a tagállami jogok megkurtítására irányuló szövetségi kormány-próbálkozásokat, s látni, hogy olvadtak el ezek a jogok 200 év alatt. A „Dél megmenekült az északi optimizmustól, mert átment rajta a történelem” – fogalmazott a szerző.

Téma volt az 1619-es évszám is, amely annak az ideológiával átitatott történelemszemléletnek a szimbolikus dátuma, amely szerint – mint Szilvay kifejtette – azt állítják minden pozitív a feketéktől minden negatív a fehérektől jön, aminél „még egy 50-es évekbeli marxista magyar történész, például Andics Erzsébet is árnyaltabban látta a dolgokat, ez a woke ideológia nem más, mint egy 2.1-es kommunizmus”, ám a critical race theory,  a „kritikai fajelmélet” sajnos igen elterjedt (a CRT-ről itt olvashat). Ahogy Hahner fogalmaz,

egy öngyűlölő történelemszemlélet hozva, miszerint minden csak a rabszolgaság fenntartását és a fehér felsőbbrendűséget szolgálja.

S hogy mindezt miért? Sholl szerint azért, mert (politikailag) egyszerűen hasznos azoknak, akik csinálják. „Nyilván a rabszolgaság szörnyű dolog volt, de a régi társadalmakat a korabeli – hasonlóképpen működő egész világból kiragadva – mai érzékenység szerint megítélni olyan, mint a magyaroknak a hétvezért kizárólag a korabeli fosztogatások, és nem az alapján megítélni, hogy otthont teremtettek a népüknek”. S mindez a vendégoktató szerint ellene megy a neomarxista mainstreamnek, amelynek ez a lényege, mintha minden a rabszolgaság körül forgott volna, s olyan, mint a magyarországi osztályharcot hirdető kommunisták tanai. Most is mindent átitat az ideológiájuk, konkrétan még a klímaváltozás is az intézményi rasszizmus jele szerintük, mert Afrikát jobban sújtja, s embert ölni is kisebb bűnnek számít, mint a rasszizmus. Ráadásul főleg középosztálybeli fehérek támogatják ezt az 1619 projektet – fűzte hozzá.

S ez nem igazolhatja szobrok ledöntését vagy éppen rablást.

Ráadásul, míg húsz-harminc éve harmónia volt a rasszok között, most óriási a feszültség, jelentős részben épp ennek a szélsőbaloldali szemléletnek köszönhetően – bár a woke harcosai zöme éppenséggel fehér.

Előkerült a konföderáció zászlajának kérdése is, amely, mint Szilvay rámutat, nem a Amerikai Konföderációs Államok zászlaja volt, hanem a virginiai hadsereg zászlaja. A Konföderációnak amúgy három zászlaja is volt. A konföderációs zászló viszont később belekerült több tagállami zászlóba. Utoljára, 2021-ben Mississippi cserélte le az azt is felvonultató lobogóját, miután számos más tagállam nem volt hajlandó felvonni azt.

A konföderációs lobogóban a feketék zöme a rasszizmus zászlaját látja, míg a fehérek egy erős többsége a hagyomány szimbólumát. Ugyanakkor, főleg a rockzenének köszönhetően, egyszerűen a lázadás szimbólumaként is elterjedt.

Sholl szerint azonban nem lehet egyvalaki érzékenysége miatt lemondani szimbólumokról – a Trianon előtti Magyarország határait sem lehet leradírozni szimbólumokról azért, mert valakinek nem tetszik, ahogy a székely zászló is nyugodtan loboghat;

s mivel ekkor minden társadalom elnyomta egy saját részét, Észak például a nőket, ugyanezen logikával az amerikai lobogó egyenesen az ő elnyomásukat is szimbolizálhatná.

Most azonban, mint Szilvay is elmondta, igen szimbolikus módon nem csak Lee tábornok szobrát, de még a talapzatát is elbontották Richmondból, noha a konföderációs tábornok már 1850-ben a rabszolgaság megszüntetéséről elmélkedett, és iskolát tartott fenn illegálisan rabszolgáknak (Lee tábornok és a feketék viszonyáról lásd eme írásunkat).

Számos más kérdés is felmerült még: elképzelhető-e a woke ideológia törésvonala mentén egy új polgárháború – a résztvevők többsége szerint nem; hogy cserélt helyet Délen a Demokrata Párt a Republikánussal – Sholl szerint a demokraták hagyták el a déli szavazókat azzal, hogy egyre progresszívebbekké váltak, nem a szavazók a pártot.

Mindenesetre amit a Dél tragédiájából tanulhat például Magyarország, hogy időben észbe kell kapni, amikor kurtítani kezdik egy államszövetségben a tagállamok jogait, s ennek egyik kulcspontja a Legfelsőbb Bíróság volt az Egyesült Államokban, a föderalizáció legerősebb eszköze, és elég erős a párhuzam ebben és az Európai Unió Bírósága között, még a mögöttes szlogenek is ugyanazok: a tagállamok jóléte, biztonsága, és egyebek. Miközben látható, hogy a polgárháború előtti leggazdagabb állam, Mississippi most a legszegényebbek egyike. Így működik, amikor a föderáció „megvéd” a túlzott tagállami függetlenkedéstől...

Mint kiderült: az amerikai Délnek nem csak a története érdekes, hanem allegóriaként és szimbólumként is felfogható, ráadásul sok párhuzam húzható a Dél és a mai Közép-Európa között, azaz a Dél történelméből tanulni lehet.

(fotók: Batthyány Lajos Alapítvány)

Összesen 62 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Huha. Mennyit olvastál és gondolkodtál a könyvről, mire sikerült ennyire tömörré formálnod az értékítéletedet?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés