Nocsak: békepárti fordulat kezdődött Lengyelországban!
Már a lengyelek is békét szeretnének, még ha ez azzal is jár, hogy Ukrajna területeket veszít.
„Az nem létezik, hogy egyik pillanatról a másikra az ellenzék támogatottsága ekkorát esik” – vélekedett az LMP társelnöke.
Mint ismert, szerdán kapták kézhez az ellenzéki pártok vezetői a legújabb, egyelőre nem nyilvános közvélemény-kutatást, amit már az új, összefogott kampányközpont rendelt meg. A számok kijózanítóak – írta a 444.hu. A felmérés alapján a teljes lakosságra nézve 46%-os a Fidesz-KDNP, és csak 32%-os az ellenzéki összefogás listájának a támogatottsága, a Mi Hazánk 5%-ot, a Kétfarkú Kutya Párt 4%-ot kapna, míg további 12% nem szavazna vagy nem árulja el, hogy kit támogatna.
A kutatással kapcsolatban az LMP társelnöke a Spirit FM Aktuál című műsorában azt mondta: a pártelnökök még nem látták a felmérés eredményét, de szerinte nem eshetett ekkorát az egyesült ellenzék támogatottsága.
Schmuck Erzsébet a műsorban úgy fogalmazott: nem korrekt, hogy a 444 úgy jelentette meg a cikket, hogy egyetlen pártot sem kérdezett meg erről. Legalábbis az LMP-t nem kérdezték meg – fogalmazott. Az LMP társelnöke úgy tudja, hogy az egyesült ellenzék kampánystábja rendelte meg a felmérést. Hozzátette: a pártelnökök még nem látták a dokumentumot, még nem vitatták meg az eredményeket a kutatókkal.
Az LMP társelnökét megkérdezték arról is, mit gondol az eredményekről.
– fogalmazott Schmuck.
A kutatással kapcsolatban az elmúlt napokban nyilatkozott Márki-Zay Péter és Kunhalmi Ágnes is. Schmuck Erzsébet azon állítása, miszerint a kampánystáb rendelte meg a kutatást, érdekes árnyalatot vett Márki-Zay Magyar Hangnak adott nyilatkozatára, az ellenzéki miniszterelnök-jelölt ugyanis abban arról beszélt, hogy „egy fillért sem” fizettek a kutatásért.
Az LMP társelnökének fenti szavait alább hallgathatja vissza, 1:02:07-től:
Nyitókép: MTI / Koszticsák Szilárd