Az ünnepek közeledtével hajlamosak vagyunk számba venni, mire van szükségük szeretteinknek, s ilyenkor azon is elgondolkodunk, milyen ajándéknak örülnénk mi magunk is igazán. Persze ahogy az ember egyre idősödik, a tárgyi ajándékok utáni vágyakozást felváltja az együtt töltött idő értékelése. Ezt a változást nyugodtan hívhatjuk paradigmaváltásnak: „Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek […] Miután pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat” – írja Pál apostol.
Elszakadva az ünnepektől, egyes országok fejlődésére vonatkozó igazság is kitűnhet a fenti sorokból. Hiszen az országoknak is vannak céljaik, amelyeket a nemzet mint politikai közösség el akar érni, s ezek a célok bizony idővel változnak. Ma már Magyarország esetében az egyik legfontosabb cél, hogy felzárkózzon a fejlett országok sorába. Ahogy a miniszterelnök mondta, gazdasági teljesítményben 69., humán fejlettségben pedig a 40. helyen állunk, de mi többek akarunk lenni.
A kiindulópont jó, ugyanis Magyarország az elmúlt több mint egy évtizedes fejlődésnek köszönhetően történelme során talán most került a legközelebb ahhoz, hogy valóban beléphessen a fejlett országok elitklubjába. Zárójeles megjegyzés: Márki-Zay Péter doktori dolgozatában úgy vélte, hogy ehhez 1962-ben voltunk a legközelebb, de szerintem joggal fog el bennünket a kétely ennek hallatán.
Létezik azonban egy üvegplafon, amelyet át kell törni. A gazdasági fejlődés egy pontján ugyanis meg lehet rekedni. Ezt nevezik angol terminológiával middle income trapnek, azaz a közepesen fejlett országok csapdájának. Ritkán fordul elő, hogy egy ország a szegénységből a jólétbe kerüljön. Az IMF 195 nemzetgazdaságot tart nyilván, és mindössze 39-et tart fejlettnek. Ennek a klubnak a kapujában van most Közép-Európa és Magyarország.
Hogy a bejutásnak milyen módjai vannak, arról több tanulmány is született. A Carnegie Endowment for International Peace intézet egyik elemzése például Finnország és Dél-Korea példáján keresztül megfogalmazott néhány fontos mozzanatot. 1.: Szigorú költségvetési gazdálkodás mellett a válságokat ellensúlyozó gazdaságpolitikára van szükség. 2.: Elsősorban a humántőkébe, azaz főleg az oktatásba és a tudásintenzív ágazatokba érdemes fektetni. 3.: Nem szabad hagyni, hogy a merev árfolyam-politika és munkaerőpiac veszélyeztesse a növekedést. 4.: Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank szerint az ilyen ugrást tervező országoknak lényegében újra kell gondolniuk saját gazdaságukat. Mindezeken túl persze nincs szaktudományos konszenzus a mikéntről. Mint az élet oly sok területén, itt sincs egyetemes recept. Azt az intellektuális feladatot nem tudjuk tehát megspórolni, hogy kitaláljuk saját magunk sikerreceptjét.
Lehet-e szebb és tisztább válasz Isten adventi hívására a tökéletes szeretetnél, amelyben Őt, akit szeretünk, teljességgel azért szeretjük, aki Ő Maga. Nem magunkért, hanem Istenért. Kocsi Lajos írása.
Persze szó nincs arról, hogy a bedugott fülű, képernyőre tapadt szemű ember ne venne észre semmiféle alkalmas pillanatot. A Black Friday-t például nem véti el. Francesca Rivafinoli írása.
Lázár János Békéscsabát is „kiszabadítaná” a bezártságból.
Baritz Sarolta Laura közgazdász szerint a profit helyett az emberközpontúságra kell helyezni a hangsúlyt. Mennyire tudják ezt megvalósítani a gazdaság szereplői? Van-e közgazdasági összefüggés a kapcsolatok és a boldogság között?
Az ország legnépszerűbb meteorológusa szerint a 21. század első negyedét magunk mögött hagyva egyre inkább úgy tűnik, a négy évszakból két évszakos klímára állunk át.
Beindul a gazdasági növekedés, egyre több pénze lesz az embereknek és a beruházások is felfuthatnak. Ha sikerül az orosz-ukrán háborúban békét kötni, akkor még inkább kilőhetnek a mutatók Magyarországon. Ezt várják a magyar gazdasági elemzők.
Kísérteties a hasonlóság, a történelem kegyetlenül ismétli önmagát: egymás mellé vágták Bokros Lajos, Gyurcsány Ferenc és Lendvai Ildikó régi hazugságait a Tisza Párt mostani ígéreteivel. A videó önmagáért beszél.
Búcsúzóul kapunk egy-egy fotóalbumot. Ahogy nézegetem a képeket, elszégyellem magam. Mindannyiunk nevében, talán mondhatom így. Mert tényleg van valami szégyenletes abban, ahogy élünk. Győrffy Ákos írása.
