„Felértékelődtünk a törökök szemében” – Fodor Gábor, az Isztambuli Magyar Kulturális Központ igazgatója a Mandinernek

2021. december 11. 12:00

Névai Gábor
Mandiner
Puskás még mindig a legerősebb „márkánk”, de mire kíváncsiak a mai törökök belőlünk? Mi tetszik nekik a magyar kultúrából és mik az érzékeny területek? Mitől annyira sikeresek a szappanoperáik? Hol érdemes klasszikus koncertet szervezni? „Ez egy modern, 85 milliós ország, főként, ha a nagyvárosait nézzük. A törökök precíz, szorgalmas és tehetséges népnek látnak minket” – mondja dr. Fodor Gábor, az isztambuli magyar kulturális központként működő Liszt Intézet igazgatója, akivel a kétoldalú kapcsolatok egy ritkábban vizsgált, de változatos területét járjuk körül. 

Interjú: Névai Gábor

 

Mi érdekes belőlünk, magyarokból a törökök számára?

Már a kiindulópont is kedvező:

alapvetően kedves és baráti a törökök hozzáállása a magyarokhoz.

Ez a szimpátia azonnal érezhető, ha pedig a nyelvükön is beszélünk, akkor még erősebbé válik. Ugyanakkor ez a tudás némileg felszínes, az átlagember nem sokat tud rólunk. Az iskolában azt tanulják, hogy mi is Közép-Ázsiából származunk, mint ők, csak mi kicsit északabbra telepedtünk le. A kollégáimmal azon dolgozunk, hogy ezt a tudást kicsit kibővítsük azokban, akikben van fogékonyság irántunk. 

Kik a legnépszerűbb magyarok?

Puskás Ferenc továbbra is a legerősebb „márkánk”. A másik is egy futballista, Szalai Attila, aki most a Fenerbahçe játékosa – róla több tízmillióan tudnak. Roppant érdekes azonban az is, hogy még mindig népszerű egy otthon kevéssé ismert cigányzenész, Halil Darvas, aki az ötvenes évektől zenélt híres éttermekben, államfőknek Törökországban, a rádió folyamatosan játszotta a dalait, és még a mostani fiatalok is ismerik. A mai  produkciók közül a filmmel van a legkönnyebb dolgunk, mert a hazai filmnek nagyon jó híre van Törökországban. Szabó István és Tarr Béla viszonylag ismert, és a hatvanas évek klasszikus magyar filmjeivel sem lőhetünk nagyon mellé. Népszerű a magyar zene is, hiszen Törökországban rengetegen énekelnek, a többség több száz dalt tud kívülről. 

Kik képezik a magyar intézet célcsoportját Törökországon belül?

Nem mindenkiben tudatosul, hogy ez egy 85 milliós ország, amelynek túlnyomó része Ázsiában van. Egy vékony, iskolázott réteg az, amely érdeklődik az európai kultúra iránt, de egy ekkora országban ez a kis réteg is több millió embert jelent, sőt: ők azok, akik a legtöbb európai országnál is „európaibb” szokásokat követnek:

életük része lehet a londoni iskola, a németországi nyaralás és a budapesti hétvége,

amikor éppen lehet utazni. Tehát a kultúra terén is tudni kell, hogy hol mit érdemes megszervezni. Egy Liszt-zeneművel vagy klasszikus magyar irodalmi alkotással például nem annyira a középső és a keleti országrészekbe megyünk, hanem inkább a nagyvárosokba, Isztambulba, Ankarába és Izmirbe, ahol összesen 28-30 millióan laknak. A kultúrdiplomácia egyik értelme: segíteni a külgazdaságot vagy éppen a turizmust. Erről sem feledkezünk meg.

Hogyan lesz valakiből magyar kulturális intézet-igazgató Isztambulban?

Török és történelem szakon végeztem, majd kutatóként dolgoztam, mielőtt 2015-ben az isztambuli magyar intézet élére kerültem. Alapvetően tudományos háttérrel, ugyanakkor szervezői tudással (idegenvezetőként magyar csoportokat vezettem Törökországban) is érkeztem tehát. Küzdelmes és sűrű hat év áll mögöttünk. Hat esztendeje még a Balassi Intézetben kezdtem el dolgozni, amely egy évvel később integrálódott a külügyi állományba, és ennek köszönhetően is folytathattam a munkát. 2016-ban az intézet költözött, építkezés zajlott, emellett a török belpolitika is nagyon sűrű volt: robbantások, puccskísérlet hátráltatta a mindennapokat. Végül idén ősszel Liszt Intézetté nevezték át a külföldi magyar kulturális intézeteket, azóta minket is ezen a néven találhatnak meg az érdeklődők. 

Milyen a törökök  Magyarország-képe? Milyennek látnak minket?

Aki nem utazik, és nem követi a híreket, annyit gondol rólunk, hogy testvérek vagyunk, ráadásul együtt is éltünk 150 évig. Tudják, hogy hazánk egy ideig az Oszmán Birodalom része volt, és ők sajnálják, hogy ez ma már nem így van. Pozitív háttérként azonban megerősítheti a közös érdeklődést, hogy a 19. századtól kezdve javultak a politikai kapcsolatok, egyre több híres magyar lelt menedékre náluk, ráadásul e korszaktól kezdve számottevő a magyar szakemberek szerepvállalása Törökország fejlődésében is. A hidegháború négy évtizedét leszámítva,

mindvégig hivatalosan is baráti kapcsolatban álltunk velük.

Mindezeken túl pedig sokan jártak is nálunk, közülük pedig mindenki imádja a magyar fővárost.  

És mi tetszik nekik?

Leginkább az építészeti örökség, amely Budapesten jól megmaradt, ellentétben a török nagyvárosokkal, ahol először száz éve, aztán pedig a kilencvenes évek robbanásszerű gazdasági fejlődése során vagy elbontották az értékes régi épületek javát, vagy hagyták elenyészni az épített örökséget, például a szép faépületeket. Ezek hiányára mostanában eszméltek fel. Túl gyorsak voltak a változások náluk. A hajdani 20-30 milliós ország helyén ma 85 millió ember él. A törökök olyan nyugati államként tekintenek ránk, amely keresztény gyökerű és az Európai Unió tagja – ez a két tény akár is el is választhatna, ám a szemükben felértékel minket. A tájékozottabbak arra is emlékeznek, hogy Magyarország kiáll az uniós tagságuk mellett. Kormányokon átívelően szilárdak a kapcsolataink, ez sem feltétlenül jellemző. Ráadásul, az elmúlt évtizedben még szorosabbá, stratégiai szövetséggé vált a magyar-török kooperáció kormányzati szinten is.

Milyen hatással van ez a kulturális kapcsolatokra?

Kiemelkedően jó hatással, ugyanis államfők, miniszterek döntenek kétoldalú programokról, ez azért jócskán megkönnyíti ezek végig vitelét. Ilyen megállapodás nyomán nyílt meg nyolc éve az isztambuli Magyar Kulturális Központ és a Yunus Emre Intézet Budapesten, de azóta is, kétévente a Magyar-Török Felső Szintű Stratégiai Tanács ülésén nagyívű projektek születnek. Például, tavaly egy ilyen döntés nyomán nyitottunk a kelet-törökországi Kars városban emlékkiállítást az 1853-1856-os krími háborúban harcolt magyar honvédtábornokok, Kmety György és Guyon Richárd emlékére, akik 1849-ben az Oszmán Birodalomban találtak menedéket. 

Történelmi vagy más okokból jobban értenek-e minket a törökök, mint más, európai népek?

Részben igen, de azért egy kulturálisan hozzájuk közelebb álló keleti országot talán jobban értenek nálunk. Egy balkáni muzulmán vagy egy szíriai arab hétköznapjai közelebb állnak egy edirnei vagy egy gaziantepi török hétköznapjaihoz, mint egy magyaréhoz.

Onnan Magyarország kicsit olyannak tűnik, mint tőlünk Németország.

Precíz, szorgalmas és tehetséges népnek látnak minket.

Mennyiben hiteles a bennünk élő Törökország-kép? 

Mivel 22 éve járom Törökországot, nehéz ezt elfogulatlanul megítélnem. Azt látom, hogy aki régóta (tehát mondjuk 30 éve) nem járt Törökországban és most utazik oda, nagyon meglepődik, hogy mekkorát fejlődött az ország. Az 1970-es években Isztambul egy másfél milliós város volt, nem nagyobb, mint Budapest. Most 18 millióan lakják, gyorsvasutak szelik át, felhőkarcoló-negyedek mellett többsávos utak próbálják az örökös dugót enyhíteni. Aki azonban a tengerparti nyaralásért jön ide, ritkán csalódik, úgyhogy a magyarok jó élményekkel szoktak hazatérni. Ez egy modern ország, főként, ha a nagyvárosait nézzük, ugyanis az iparosodás főként ott zajlott le. Ráadásul nemcsak az iparban, hanem a szórakoztatásban is népszerű termékekkel jelentek meg: amíg a kilencvenes években dél-amerikai sorozatokat nézett a világ, ma már ezt az igényt a török szappanoperák szolgálják ki.

Mitől ennyire sikeresek a török szappanoperák?

A műfaj már 15 évvel ezelőtt elkezdte meghódítani a Közel-Keletet, de azóta még professzionálisabb lett a filmipar, amely jól kiválasztott témákból, profi kivitelezéssel, gyönyörű helyszínekkel, ügyes „szakmunkát” állít elő. Kedveltek a kémjátszmás sorozatok, de az egyszerűbb témaválasztásúak is, ahol a szerelem és a megcsalás körül forog a cselekmény.

Ma már török sorozatokat néz a fél világ,

ami persze pozitívan hat a turizmusra és az országimázsra is.

Közös talán még a két országban a kulturális megosztottság is…

Minél keletebbre megyünk Törökországban, annál erősebbek a jellegzetes, keleti vonások. Ahogyan utaltam erre a legelején, egy Liszt-, vagy Bartók-darabból nem annyira érdemes zongorakoncertet szervezni ott, ahol inkább a hagyományos népzene az úr. Egyszerűen más az ízlésvilág. Délen és keleten nem is könnyű megjelenni a magyar kulturális termékekkel.

Melyek a legfontosabb kétoldalú projektek? 

2024-ben lesz egy török-magyar kulturális évad, amelynek előzménye, hogy a frissen megalakult Török Köztársaság első nemzetközi szerződését 1923 végén Magyarországgal kötötte. Számos nagyszabású kulturális program fog szerveződni a két országban. Célunk, hogy ezekkel is megerősítsük az egymás iránt érzett tiszteletet és szeretetet. Emellett

számos magyar emlékhely-állítási és karbantartási program zajlik Törökország területén,

így pl. a feriköji protestáns temető és annak magyar parcellájának felügyelete, vagy éppen parkelnevezések és emléktábla állítások. De szintén érdemes kiemelni a szigetvári és mohácsi ásatásokat és emlékhelyeket, amelyek mindkét ország emlékezetpolitikájában fontos helyet foglalnak el. 

S ha már Mohács szóba került: közeledik a történelmi csata 500. évfordulója. Mennyire lehetséges egy ilyen, az egyik fél számára tragikus, a másik számára ünnepélyes eseményt összeegyeztetni, egyáltalán szükséges-e nekünk erről beszélni?

Természetesen magyar oldalról is foglalkozni kell vele, annál is inkább, mert a régészeti és más kutatások alapján szinte mindig tudunk újat mondani ezekről a jelentős eseményekről. Például a jelenleg folyó ásatásokon is több kutatócsoport dolgozik, és időről-időre újabb érdekes részletek derülnek ki, amelyek akár át is írhatják a korábbi narratívákat. Mohács fájó, de fontos fordulópont: igenis, kell vele foglalkozni. Jellemző és pozitív emlék, hogy 1926-ban, a 400. évfordulón a magyar politikusok a törökök felé történő közeledés jegyében török vendégekkel közösen emlékeztek és a megbékélés szükségességét hangsúlyozták. 

A mai országimázsnak szerves része a gasztroturizmus is. A török piac számára Magyarország mennyire vonzó ezen a téren?

Ez egy

fontos, de vékony mezsgye, nyilvánvalóan a sertéshús és az alkohol miatt.

Törökországban nemcsak sokan absztinensek, de ők gyakran nem is szeretnek olyan helyen lenni, ahol mások alkoholt fogyasztanak. Így meghatározott célcsoportok számára különböző programokkal kell előállni: legutóbb például Tóth Ágnes gasztrobloggerrel neves török szakújságírók és influenszerek számára egy olyan menüvel készültünk, ami a magyar-török gasztronómiai kapcsolatokat mutatta be egyes ételeken keresztül. A közösségi média és a hagyományosabb médiumok segítségével így több millió emberhez jutott el ennek az egyetlen programnak a híre.

Annak fényében, hogy a déli és keleti nyitás nemcsak magyar kormányzati doktrína, – és persze más méretekben – török stratégiai irány is, a magyar és a török világ inkább közeledik, vagy távolodik egymástól?

Minden téren egyértelmű közeledést látok. A szocializmus évtizedei alatti takaréklángot kivéve mindig megvolt a lehetőség az amúgy is jó kapcsolatok szorosabbra fűzésére. 1990 után persze mi inkább a nyugattal voltunk elfoglalva és nem a kelet állt a magyar gondolkodás homlokterében, hanem a minél gyorsabb nyugati integráció. Most azonban gyökeresen más a világ és azon belül Európa, Ázsia helyzete, az elmúlt tíz évben látványosak az előrelépések. A kutatói-egyetemi együttműködésektől kezdve a gazdasági kapcsolatokon át, rengeteg területen szélesedett és dinamizálódott a kapcsolat.

Jól látható, hogy a török tőke is megindult Magyarországra,

és az is roppant jelentősnek tűnik, ami a hadiipari kooperációban látható. A szakterületemtől távoli történések a kultúrára is nagyon pozitívan hatnak vissza. Elég csak megemlíteni a nemzetközi díjakat elnyert Gül baba türbéje-rekonstrukciót, mely a parkjával együtt egy magyar-török együttműködés eredményeképpen keltette újjá Budapest egy különleges szegletét. 

Mire büszke a leginkább?

Leginkább arra, hogy a napi-heti programok mellett volt lehetőség a maradandó értékteremtésre is. Így már öt állandó magyar múzeum vagy múzeumrészleg működik Törökországban, amelyek gondozása is a mi feladatunk: Rodostóban a Rákóczi Múzeum (ahol egyébként Török-Magyar Barátság Háza is nyílt 2018-ban), Kocaeli-Izmitben a Thököly-ház, Kütahyában található a Kossuth-ház – ezek közül a Rákóczi-, és a Kossuth-emlékhely is megújult az elmúlt években. Délkeleten működik egy Bartók Múzeum, ezt remélhetőleg rövidesen fel tudjuk újítani, illetve ott van a már említett karsi kiállítás. Mindemellett felújítottunk, illetve létrehoztunk sok olyan magyar emlékhelyet, amelyek napi szinten hirdetik a magyarok egykori jelenlétét és hozzájárulását a török fejlesztésekhez. Továbbá 2021-től egy helyett már két magyar vendégoktatói hely van az Ankarai Egyetem Hungarológia Tanszékén, illetve 2022-től levéltári szakdiplomata is erősíti majd a csapatunkat. Az intézményi fejlesztések mellett külön öröm számomra, hogy sikerült befejeznem az intézetünk elődjének számító Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézetről írt könyvemet, amely az elmúlt hetekben jelent meg az ELKH Történettudományi Intézete gondozásában.

Melyek a legfontosabb terveik a közeljövőben?

Nemrég Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter török partnerével aláírta a 2024-es magyar-török kulturális évadról szóló megállapodást, így megkezdődhet a programsorozat részleteinek kidolgozása.

2022-23-ban lesz a Petőfi-emlékév,

amelyet szeretnénk egy török nyelvű Petőfi-kötettel megünnepelni, hiszen ő az egyik legismertebb magyar költő Törökországban. Emellett folytatjuk a kifejezetten a két ország kapcsolataira reflektáló kiállítássorozatunkat is, így 2022-ben Hadi Sándor magyar származású, Törökországban befutott építész örökségét mutatjuk be egy nagyszabású kiállítás keretei között.

Összesen 37 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az tetszik nekik, hogy máig nem kértük számon rajtuk az ellenünk elkövetett holokausztot. A népesség kiirtását 4.5 millióról 1.5 millióra.

"közülük pedig mindenki imádja a magyar fővárost"
Ha lehet kérni, imádják távolról.

Igen, helyesebben így...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés