A főváros szerint leállás előtt áll a budapesti tömegközlekedés

2021. november 23. 14:28
Már a hét második felében egész Budapesten megbénulhat egy időre a közösségi közlekedés a budapesti vezetés szerint.

A BKV november 25-ig, azaz csütörtökig húzhatja a fővárostól kapott 108 milliárd forintos támogatásból és az eddig befolyt jegyárbevételből, de azután kiürül a közlekedési kassza, ha a kormány nem fizeti ki a 12 milliárd forintnyi normatívát – fogalmazott a Népszavának Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes. 

Kiss Ambrus bízik abban, hogy szerda éjfélig megkapják a 12 milliárdos támogatási szerződés tervezetét, de ha mégsem így lenne, akkor felmerül a közösségi közlekedés korlátozása. Mind mondta: a járatritkítás nem éri meg, hiszen ez egy bonyolult szövet, amelyben egymásra épülnek a közlekedési folyamatok, amelyet felesleges átmeneti jelleggel megbolygatni. A városvezetés a hathatós üzenetküldés érdekében fontolóra vette a közösségi közlekedés teljes leállítását egész Budapest területén, de döntés még nem született erről.

A 12 milliárdos elmaradt állami normatíva kérdése a múlt heti Kormányinfón is felmerült és akkor azt hangsúlyozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a pénzt még novemberben meg fogja kapni a főváros, így tehát a tömegközlekedés korlátozásával, leállításával kapcsolatos veszély lehet, hogy rövidesen teljesen elhárul.

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás 

Összesen 200 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem kapták meg az állami támogatást, amire számítottak. Nem ez a helyzet?

A méhei nagyon lusták voltak. Legelő ide, legelő oda.

Az ember óhatatlanul párhuzamot von.........itt és most rövid idő alatt ellopták, működésképtelenné tették azt, amit egy szakember, egy mérnök Tarlós vezetésével felépítettek, felhalmoztak, s innen csak egy gondolati ugrás, hogy minek nézne elébe az egész ország ennek a hazaáruló, tehetségtelen, tolvaj bandának esetleges 22-es győzelme esetén.

Persze ennek felismerése feltételez egy bizonyos tájékozottsági, gondolkodási, műveltségi színvonalat.

Hátha a cápák tudnának segíteni ebben is: https://tropicarium.hu/

Nyilván nem vagy budapesti és nem érdekel ha leáll a tömegközlekedés...

Mesélj már, mi köze van a liberálisoknak ahhoz, hogy Pártunk és Kormányunk nem akarja kifizetni a fővárosnak járó támogatást és ezért veszélyben van a közlekedés?
Szerinted ez kinek a hibája?????

Az államnak szüksége van az adóbevételre, a 25 év alattiak mégis adómentességet kapnak.
Mesélj arról, ha annyira szükség van arra a bevételre, miért van mégis ez a kedvezmény?

Aha. És mi lesz a kieső adóbevétellel? Az nem fog hiányozni
Csak kérdezem, ha már a pénzt emlegetted.

Bocsika, de az ÁFA nem számít adónak???

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés