„Magyarország dobogós az antiszemitizmusban, a nyugat-európai muszlimokéval vetekszik az itthoni zsidóellenesség” – írja Kolozsi Ádám a Telexen. Hivatkozása a Tett és Védelem Alapítvány friss kutatása, mely szerint „a magyar társadalom közel fele nem igazán szereti a zsidókat, 16 európai ország közül nálunk a harmadik legnagyobb az antiszemitizmus (...)”. A cikk alapján azt hiheti az átlagos magyar olvasó, hogy Budapesten veszélyesebb dolog kipában sétálni, mint mondjuk Párizsban. (Erről érdemes újra megnézni az emlékezetes 2015-ös videót).
Az antiszemita sztereotípiák elterjedtségét vizsgálni azért előnyös a balliberális oldalnak, mert ezzel ki lehet varázsolni a számokból, hogy Budapesten nagyobb az antiszemitizmus, mint Párizsban. Kolozsi cikke önmagát cáfolja meg, hiszen cikkében is szerepel, hogy a kutatást végző Kovács András szerint „a mostani kutatás azt bizonyította, hogy a súlyos erőszakcselekmények száma és az antiszemita előítéletesség mértéke lényegében semmilyen összefüggést nem mutat egymással”.
Ugyanis az, hogy hány ember hisz antiszemita sztereotípiákban, nincsen arányban azzal, hogy hány zsidót támadnak meg vagy inzultálnak évente az adott országban. Nem bagatellizálva a sztereotípiák negatív mivoltát, talán nem kell elmagyarázni: az, hogy valaki nem szereti a zsidókat, kevéssé veszélyes egy közösségre,
mint ha támadások, gyilkosságok és fenyegetések érik a zsidóságot egy országban.
Nézzük tehát a számokat!
Franciaországban tavaly 339 atrocitás történt, ez jóval kevesebb, mint a 2019-es 687 támadás, de a covid miatt az atrocitás-számok általánosan csökkenést mutattak Európában. Az Egyesült Királyságban 1668 atrocitás történt tavaly, 2019-ben 1805, de a szám még így is megdöbbentően magas. Senki sem tudja azonban letaszítani a negatív dobogóról Németországot, ahol tavaly 2275 atrocitás történt, ez még több is, mint a 2019-es 2032 támadás. Olaszországban nem sokkal csökkent a támadások száma, 2019-ben 251, tavaly 230 eset történt. Hollandiában csökkenést mutatnak az adatok, 135 támadás történt tavaly, 2019-ben 309. Igaz, ez egy meglehetősen kicsi, egy-két városra koncentrálódó közösséget ért, tehát hatása fokozott lehet. (Az adatokról szól majd e sorok írójának a Kommentár folyóiratban hamarosan megjelenő tanulmánya.)
A hatóságok tudnak trükközni a támadók hátterének feljegyzésével,