Hangfelvételen beszélnek arról, hogy már a politikai döntéshozók is belementek a Városháza eladásába

2021. november 12. 11:23
Újabb hangfelvétel cáfolja Karácsonyék korábbi állítását: a főváros politikai döntéshozatala még 2021 májusában is a Városháza eladása mellett lehetett. Korábban Karácsonyék azt mondták, 2020 novemberében elvetették az ötletet.

A főváros értékesítené a Városháza telkének jelentős részét, valamint az épületeket, a terület maradék részén pedig egy új épületet húzna fel a városvezetés számára – ez derüli ki egy pénteken kiszivárgott hangfelvételből.

A teljes tagadásától odáig, hogy Karácsonyék csak „tanulmányt” készítettek

Habár a Karácsonyék korábban fake newsnak (álhírnek), szánalmas, „minden ténybeli alap nélküli” dolognak titulálták a Városháza eladásával kapcsolatos híreket, egy szerdán nyilvánosságra került felvétel kommunikációs fordulatra kényszerítette a főváros balliberális vezetését.

Karácsonyék szerda óta már azzal védekeznek, hogy csak „tanulmányt” készítettek, amikor a Városháza eladásáról tárgyaltak, és a fővárosi kabinet 2020. november 26-i ülésén arra jutottak, hogy a Városháza ingatlana maradjon a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában.

Ismét hangfelvétel cáfolja a főváros vezetését

Ezzel szemben a pénteken nyilvánosságra került videóban szereplő álarcos alak azt állítja, hogy

az új felvételen hallható beszélgetés 2021. május 5-én, 14 órától zajlott,

a főváros vagyonkezelőjének Attila úti épületében. A felvételen a korábbiakhoz hasonlóan Barts J. Balázs, valamint Gansperger Gyula és Berki Zsolt hallható. Barts J. Balázstól,

a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatójától elhangzik, hogy bár őt is meglepte, a főváros politikai döntéshozatala a Városháza eladása mellett van.

Mint a hangfelvételen fogalmaz: „ha van érdeklődő, akkor adjuk el az egész épületet”, de hogy ne legyen nagy a támadási felület, a városvezetés nem hagyná el a központot, csak az épületet adná el.

A beszélgetés ezen része pontosan így hangzott el: „– És a reakció az volt meglepő módon, hogy a legjobban ez tetszett a döntéshozóknak. Hogy ne menjünk el innen, mert ez egy túl nagy támadás, hogy kimegyünk a központból. Ez számomra nyilvánvalóan most a legjobb telke, legjobb beépíthető telke a fővárosnak.(...) És ha van érdeklődő, akkor adjuk el az egész épületet, (...). Azt akarom csak mondani, hogy amit a Gyula mondott, hogy a politikusok itt tartanak”.

Hozzátette: „Ez így nézne ki körülbelül. Tehát van egy régi városházánk és mellé épül valami új.

Erre az volt a mondás, hogy az lehet! És akkor ez a döntés született.”

Az főváros vezetését tehát ismét cáfoló felvétel teljes hosszában az alábbiakban hallgathatja meg:

***

Bár Karácsony Gergely szerint „nincs Városháza-ügy”, a napokban több nyilvánosságra került hangfelvétel is arról tanúskodik, hogy a fővárosi vezetés komolyan fontolóra vette a Városháza eladását. A Mandiner arra vállalkozott, hogy összefoglalja: mit lehet tudni a hazai sajtóban egyre nagyobb nyilvánosságot kapó fővárosi ingatlanügyekről. Az eseményeket, nyilatkozatokat igyekeztünk időrendben összefoglalni, hogy olvasóink a lehető legpontosabb képet kapják a történések láncolatáról.

 

Nyitókép: Trenka Attila

Összesen 351 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Szar van, Gelgő!

Amúgy a telex-ről elérhető az igazoló jelentés. (Szegény Gál J.-nek állandóan írni kell!)
Abban még nagyon mást állít az igazgató úr arról, hogy mi hangzott el.

Hoppá, hoppá, hoppá.

Na jó, ez már tényleg védhetetlen.

A Vagyonkezelő vezére teljes egyértelműséggel beszél arról, hogy megvan a politikai döntés a Városháza eladásáról.

Karácsony ezt tagadta váltig.

Game over.

Jaja, megint újratervezés van. :))))

Gelgőt nem kellett elásni, magát ássa el rendesen.
(Szerintem annyit kellett volna tennie, hogy kiáll az elején, azt mondja, hogy megvizsgáltuk az eladás lehetőségét, beszélgettünk befektetőkkel. De csak ennyi történt. A hazudozása azonban azt támasztja alá, hogy komoly mutyira készültek.)

Kurvajó ez a Pegazus kémszoftver!
Még, még, még!
Rogánt is, a többit is, mind az összes gazembert a Parlamentből!

Érik Klára főpolgármesterségi indulása.

Nem sok szó esett róla, de Tarlós egy tegnapi interjúban kétszer is megemlítette azt, hogy az előző hangfelvételen elhangzott, a vagyonkezelő igazgatója a kabinet elé vitte a kérdést. Úgy tűnik, most ez is nyilvánvaló lett.

Továbbá most ebben az ügyben aktuális lesz ez is:

"És egyszerre kell megpróbálni előre vinni ezeket az ügyeket, fenntartani közöttünk az együttműködést, a jóhiszeműséget, biztosítani a koalíciós partner támogatását, fölkészíteni a legbefolyásosabb lapok vezetőit, és vezető publicistáit, hogy mire számíthatnak. Bevonni őket ebbe a folyamatba. Megtanulni nem fölszisszenni minden pillanatban, és menni előre."


Tehá még egyszer:
"fölkészíteni a legbefolyásosabb lapok vezetőit, és vezető publicistáit, hogy mire számíthatnak"

A hangfelvétel hasznát tekintve sok minden lehet. Az egyértelmű, hogy a Fidesznek kedvez, de ne hagyjuk ki ebből a korrupció elleni harcot hirdető, és Karácsony helyett miniszterelnök jelöltté tett Márki Zayt, aki most hivatkozhat arra, hogy ő megmondta, ellenzékváltás kell.

Márki Zay nem a saját erejéből jutott idáig, akár rejtélyes támogatói is készíthették a felvételt. Mind Cseh Katalin esetében, mind a mostani esetben.

Válaszok:
pollip | 2021. november 12. 12:06

Horn Gábor már elkezdte...

Egy "névtelen" alak felmossa velük a padlót. A hazudozásokkal Geli
nyer egy-két napot, miközben elveszíti maradék hitelességét, ha és
ugyan volt neki egyáltalán.

Jó a műsor, Gyurcsány sem rendezhette volna különbül :-)

Én az elsőre tippelek.
De a masodikban is van ráció.

Azért tűnik valószínűbbnek az első verzió, mert amúgy kifejezetten irracionális volt az a visszalépés. Ekkora csinadratta és költekezés után, toronymagas második helyről, egy olyan harmadik helyezett javára, aki egy időzített bomba a moslékellenzék szempontjából (ahogy azt már tapasztaljuk is nap mint nap... kutyapárt befenyitése, fasisztázás, nyílt kiállás a népszerű rezsicsökkentés ellen, nem folytatom). Mondjuk itt aztán rá is kanyarodunk a második opcióra. :)))

Szerintem pedig sanszos, hogy Gergőt a sajátjai takarítják el. A fidesznek kincs egy ekkora balfék.

Kari baba és a negyven rabló hivatala tanulmányt íratott a Városháza eladásáról, telekszerzésről, mert nem akart sem eladni, sem telket szereztetni senkivel.

Gelgely elég sok politikai baklövést vétett az előválasztás során.
Pl a zsaroló sms-ek, vagy az 500 millió ablakon való kidobása.
Eljött a bosszú ideje.

Tudom, nehezen hihető, amit írtam, de Márki Zay felemelkedése, az egész múltja azt érezteti, nem egy magányos lovag.

Biztos vagy benne, hogy NER-es erőlködés? Nem annyira egységes az az összefogás.

Szerinted Barts és Gransperger mint Fideszhez köthető figurák titokban felvesznek egy őket kompromittáló megbeszélést?

Nagy a te hited. A kérdés már csak az, hogy mik az alapjai.

Gejgő bezony itt is hazudik, ami amúgy jó szokása, lásd nyelvvizsga-ügy.

Felkelt, de elkésett:-)
Nem várta meg a mai hangfelvételt:-)
Fegyelmit adott a vagyonkezelő igazgatójának, de nem rúgta ki:-)

A villamos már oda-vissza járkál:-)

Karácsony lehet, hogy nem akarja eladni, de ezt nem ő dönti el. Karácsony semmit nem dönt el, elég, ha végig gondolod az utóbbi időket. Két nap alatt eljutott odáig, hogy először nem de később mégis hisz a közvélemény kutatásoknak, ezért, bár nem üti el a villamos, azért mégis visszalép.

Azt pedig elég érdekes, hogy egy ezer fős közvélemény kutatás nála többet számított, mint az állítólag 600 ezer fős mintán végzett előválasztás, mint közvélemény kutatás.

Így jár az a budapesti szavazó, akinek minden karácsonya egyszerre jött.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés