Kik voltak valójában a hunok? – Csiky Gergely régész a Mandinernek

2021. november 7. 7:00
„Gyakorlatilag lehetetlen, hogy bármely keletről érkezett nomád népcsoportnak ne lettek volna hun kapcsolatai is” – vallja Csiky Gergely. De kik voltak a hunok, mit tudunk és mennyi mindent nem tudunk az e néven emlegetett, fél Eurázsiában előforduló népekről? A régész nemrég nyert el egy rangos nemzetközi ösztöndíjat az ázsiai hunok kutatására: szerinte új távlatok nyílnak meg előttünk a közeljövőben. Interjúnk.

Nyitókép: Attila Aquileiát ostromolja. Miniatúra a Képes krónikában

Csiky Gergely (1979) régész, turkológus, történész, az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetének főmunkatársa.

***

Mit tudunk a hunokról, ha szigorúan a bizonyított állításoknál maradunk?

A hun nevet Eurázsiában nagyon széles tér- és időbeli határok között használták: a Kr. e. 4. században tűnt fel Kína északi határainál, és egészen a 7. századig használták a Kaukázusban. Ezért

a hunokra vonatkozó kérdésekre nem lehet általános választ adni,

mindig az adott népcsoport nyelvéről, életmódjáról, kultúrájáról vagy éppen genetikájáról beszélhetünk. Természetesen a különböző korú és helyű hun nevű népcsoportok egymással kapcsolatban voltak. Én a kutatásaim során elsősorban a kínai hsziungnu néven ismert ázsiai hunokkal foglalkoztam, ráadásul ez esetben az írott források és a régészeti leletanyag olyan bőségéről beszélhetünk, amivel az európai hunok esetében nem rendelkezünk.

Kezdjük a hunok nyelvével!

Adataink e tekintetben rendkívül bizonytalanok, mert hun nyelvű hosszabb szövegek nem ismertek, sőt az sem bizonyos, hogy az ázsiai hunok (hsziungnuk), a közép-ázsiai hunok (hjónok, heftaliták, kidariták) és az európai hunok nyelve ugyanaz volt. A legtöbb ismerettel a hsziungnuk nyelvéről rendelkezünk, mert egy Kr. u. 4. századi alcsoportjuk egy mondatát kínai írásjelekkel lejegyezték, ám ennek értelmezése vitatott. Alapvetően két elmélet létezik: az egyik szerint az ázsiai hunok a paleoszibériai nyelvek jenyiszeji ágához tartozó nyelvet beszéltek, míg mások őstörök nyelvűként azonosítják a mondatot. Ezzel szemben a közép-ázsiai hunok uralkodóinak érmein baktriai vagy bráhmi írásos feliratok szerepelnek, vagyis a meghódított alaplakosság kelet-iráni vagy indiai nyelvét használták, de az eredeti nyelvük nem ismert.

Az európai hunok három szavát Priscus rhetor keletrómai követ jegyezte fel görög nyelvű jelentésében. Ezek közül az italokat jelölő „medosz” és „kamosz” minden valószínűség szerint gót eredetű, míg a lakomát jelentő „sztrava” szláv szó. Valójában egyik sem olyan sztyeppei nomád eredetű szó, amire a hunok esetében számítanánk. A személynevek között előfordul néhány török eredetű, mint Mundzsuk vagy Dengizik, de ezekből

túlzás lenne a hunok nyelvére következtetnünk.

Az európai hun hatalmat követően, az 5. század második felétől nyugati ótörök vagy más néven a mai csuvassal rokon bolgár-török nyelveket beszéltek a kelet-európai sztyeppén.

A hsziungnu elit sírjainak jellegzetes mellékletei, Gol Mod 20. sír (a szerző saját felvételei, 2006. júliusa)

 

Mit tudunk a hunok életmódjáról?

A legtöbb adatunk a keleti sztyeppéről van, és ez az ázsiai hunokként is ismert hsziungnukra vonatkozik: az életmódra elsősorban a településekből következtethetünk. Burjátföldről és a mai Mongólia területéről több nagyobb települést is ismerünk, ezek egy része erődített volt, háromszoros sánc-árok rendszerre is van példa. Az ezekről a telepekről előkerült mezőgazdasági vaseszközök és gabonamaradványok (búza, árpa és köles) révén

jelentős földművelésre következtethetünk,

az állatcsontleletekben a sertéscsontok nagyobb száma hasonlóan letelepedett életmódra utal. A mongóliai regionális kutatások időszakos és rövid ideig használt településeket, nomád szállásokat is ki tudtak mutatni, így bizonyos, hogy a népesség egy része nomád életmódot élt. Ezek az adatok éles ellentétben állnak Sze-ma Csien kínai történetíró leírásával, aki a hsziungnukról azt írta, hogy nincsenek városaik és szántóföldjeik, valamint a füvet és vizet követve vándorolnak állataikkal.

A nagyobb állandó településeken jelentős kézművestevékenység is folyt, fazekasságra, vaskohászatra, kovácsolásra és bronzöntésre is vannak adataink. Ennél jóval kevesebbet tudunk a közép-ázsiai hunokról, akikről csak az uralkodók érmei és néhány sírlelet maradt ránk; és hasonlóan keveset az európai hunokról, akik régészeti emlékanyagát nehezen tudjuk elválasztani a korszak keleti germán és iráni népeinek anyagi kultúrájától. A nagyméretű bronzüstök mindenesetre arra utalnak, hogy

a kézművesség az európai hunok esetében is fejlett volt.

Mit mond korunk új fejleménye, a genetikai kutatás?

A hunok genetikáját illetően is rendkívül egyenetlen az adatok eloszlása: a mongóliai hsziungnukról sok adattal rendelkezünk, itt egy majdnem 200 síros temető – Burkhan tolgoj – minden sírját vizsgálták már, de több más lelőhelyről is rendelkezünk genetikai vizsgálatokkal. Ezek alapján a mai Mongólia területén a római császárkorral megegyező hsziungnu időszak kulturálisan az egységesülés, genetikailag pedig a keveredés korszaka volt. Rendkívül heterogén népességgel számolhatunk, amelyben

egyes genetikai adatok a Volga-vidék irányába, míg mások kifejezetten Kelet-Szibéria és Mandzsúria felé mutatnak.

A mongol sztyeppén a mongolid népesség jelentősebb előretörése a hsziungnu kort követő hszienpej időszakban (2-4. sz.) következett be.

Az európai hunok közül csak maroknyi sírt vizsgáltak, a Budapest-Zugló, Vezér utcai sír jelentős ázsiai kapcsolatokkal rendelkezik. Nagyobb belső-ázsiai népesség a kora avar korban – 6. század második fele és 7. század első fele – érkezett a Kárpát-medencébe, akik a társadalom vezető rétegét alkották.

Csiky Gergely mongóliai terepmunkáinak (2005-2018) térképe

 

Mennyi köze lehet a hunoknak a magyarok őseihez jelen tudásunk szerint?

A hunok és a magyarok kapcsolatainak vizsgálatához hatalmas távolságokat és időbeli különbségeket kell áthidalnunk: hogy csak az európai hunoknál maradjunk,

az európai Hun Birodalom bukása (455) és a magyar honfoglalás között 450 év telt el, ami 15-20 generációt jelent.

Annyi bizonyos, hogy a középkori magyar krónikákban erős hun hagyomány olvasható, ennek értelmezése azonban inkább a középkori művelődéstörténet vagy irodalomtörténet feladata, e területeken pedig nem mozgok otthonosan.

Annyit elmondhatok, hogy a hagyomány legkorábbi, azonosítható lejegyzései 13. századiak, és lehetséges, hogy korábban is volt akár az Árpád-házhoz kötődő hun hagyomány, legutóbb Sudár Balázs foglalkozott egy lehetséges dinasztikus hagyománnyal. Az eurázsiai sztyeppe szinte minden pontján mintegy 1000 évig különböző hun csoportok jelenlétével számolhatunk, emiatt

gyakorlatilag lehetetlen, hogy bármely keletről érkezett nomád népcsoportnak ne lettek volna hun kapcsolatai is.

Ön pár hete elnyerte a Humboldt Alapítvány rangos kutatási ösztöndíját. Mit kell tudnunk erről a támogatásról?

Az Alexander von Humboldt Alapítvány Németország egyik vezető tudományos alapja, amely a nemzetközi tudományosság kiemelkedő projektjeit támogatva minden tudományágban a tudományos együttműködést kívánja elősegíteni ösztöndíjprogramjaival. E programok lényege, hogy egy adott kutatási tervet egy német egyetemen, egy német témavezető, vendéglátó segítségével hajtsanak végre. Mongóliai régészeti kutatásaim miatt a Bonni Egyetemet választottam, ahol ennek nagy hagyományai vannak. Témavezetőm, Jan Bemmann professzor az egykori mongol főváros, Karakorum egyik ásatója.

Miről szól a kutatás? Milyen célokat fogalmazott meg magának?

Munkám elsősorban a belső-ázsiai régészetre összpontosít majd, de kérdésfeltevéseivel egy Kárpát-medencei problémának a megoldásához kíván hozzájárulni. A hun korból és a kora avar korból, tehát az 5. és a 6. századból is ismertek úgynevezett áldozati leletek, amelyek jellegzetes összetételű, szándékoltan földbe temetett leletegyüttesek. E leletegyütteseket a magyar kutatás a hunok és az avarok belső-ázsiai hagyományaként értelmezte. A rituálé és a vallás régészete szemléletében és módszereiben az utóbbi évtizedekben nagy fejlődésen esett át, ami lehetővé teszi e komplexumok vallástörténeti értelmezését is. Belső-Ázsiában ugyanakkor nagy számban tártak fel ezekhez hasonló szerepű, szerkezetű vagy összetételű leletegyütteseket, amelyek a szentként tisztelt táj bizonyos elemeihez és az őskultuszhoz kapcsolódnak. Kutatómunkám során a rituálisan értelmezhető leletegyüttesek adatbázisát állítom össze, majd a rendelkezésre álló adatok elemzésével területi és időrendi csoportok elkülönítésével e

rítusok változásait, azok tér- és időbeli kiterjedését vizsgálom.

Hsziungnu kőkörös sírok Galtin Am lelőhelynél (a szerző saját felvétele, 2018. június 17.)

Mennyivel többet tudhatunk meg a titokzatos hunokról az ön mongóliai kutatómunkája nyomán?  

A hunok és az avarok vallásáról, hitvilágáról nagyon kevés ismeretünk van, mert az írott források csak ritkán és keveset írtak róla, a néprajzi párhuzamok történetiségéről pedig kevés elképzelésünk van, mert a legkorábbi feljegyzések sem régebbiek a 18. századnál.

A régészeti adatok elemzését csak nagyon ritkán használták vallásos hiedelmek rekonstruálására.

A tervezett kutatómunkám eredményeképpen a Krisztus utáni első évezred belső-ázsiai nomádjainak hitvilágáról, az általuk szentként tisztelt helyekről, az ősök tiszteletének módjáról és a rítusaikról bővülhetnek az ismereteink. Ez elsősorban a hsziungnu, hszienpej, zsuanzsuan, türk, ujgur és kirgiz korszak népességére vonatkozó adatokat jelent, ugyanakkor ez volt a Kárpát-medencei hunok és avarok ázsiai eredetű rítusainak tágabb összefüggése is.

Mi lehet a maximum és mi a minimum az eredmények terén?

Minimális eredményként az itt leírt korszak és terület rítusainak és rituális emlékeinek a sokféleségét és csoportjait ismerhetjük meg, maximális eredményként pedig akár bizonyos rítusok rekonstruálására is törekedhetünk. Természetesen e korai nomád népek hitvilága, vallásossága teljes mértékben nem megismerhető, de továbbléphetünk a sámánizmus és tengrizmus – a Tengri nevű égisten tisztelete – időtlen és egész sztyeppére kiterjedő feltételezésén. Az egyes népességek konkrét rituális cselekményein, illetve azok lenyomatán keresztül ismerhetjük meg azt, hogy miben hittek és hogyan próbálták befolyásolni a természetfeletti erőket.

Érintheti mindez a magyarok őstörténetét?

Két szempontból is: egyrészt a honfoglaló magyarok rítusairól és hitvilágáról hasonlóan nagyon keveset tudunk, ugyanakkor elődeink is hasonló szellemi közegből érkezhettek, így

közvetve kutatásom a magyarok ősvallásának sztyeppei elemeit is magában foglalja.

Másrészt a Kárpát-medencébe költöző magyarság, az itt talált korábbi népesség hiedelmein keresztül is érintkezhetett ezzel a sztyeppei szellemi örökséggel.

Beszéljünk az úgynevezett hsziungnu régészetről, ami mára multidiszciplináris kutatási területté nőtte ki magát és sokat tehet hozzá a nomád népek megismeréséhez. Miről is van szó pontosan?

Az ázsiai hunok régészete egy rendkívül dinamikusan fejlődő, sokféle tudományt magába foglaló, kifejezetten nemzetközi tudományterület, amelyet az Egyesült Államoktól kezdve Kínán át Oroszországig, Németországig, Koreáig és Mongóliáig művelnek. E fokozott érdeklődés a rendkívül látványos leletanyag mellett elsősorban a téma történeti jelentőségének szól, ugyanis a Hsziungnu Birodalom volt az első nomád birodalom,

ami politikai intézményei és hadszervezete révén a későbbi nomád államok mintájául szolgált.

A mai Mongólia területén mintegy 13 ezer hsziungnu sírról tudunk, a különböző regionális kutatások révén megismert települések száma is jelentős, így a térség talán legtöbb régészeti lelőhellyel rendelkező korszakáról van szó.

Csiky Gergely (Fotó: Ficsor Márton)

Hsziungnu kőkörös sírok drónos légifelvétele Galtin Am lelőhelyen, (A. D. Jambajantsan felvétele, 2018. június 17.)

 

Milyen lehetőségek rejlenek ebben a régészeti irányban?

Páratlan lehetőségek! Az állatcsontok és növényi maradványok vizsgálata révén például megtudhatjuk, hogy mennyiben volt nomád életmódú az adott közösség, de azt is, hogy mit ettek, milyen évszakban vágták le az állataikat, mennyire használták az állatok másodlagos termékeit, például a tejet, a gyapjút. Az embercsontokon végzett vizsgálatok közül kiemelkednek a különböző izotópos vizsgálatok, amelyek révén az emberek mozgását, vándorlását  és táplálkozását – elfogyasztott hús és tej mennyisége, köles aránya a gabonafogyasztásban – lehet rekonstruálni. Az emberi csontmaradványok archeogenetikai vizsgálatai ugyanakkor az eredetkérdések megválaszolásán túl alapvető adatokat nyújthatnak egy-egy közösség rokonsági viszonyairól, s ezen keresztül

a korabeli nomád társadalom felépítése is jóval pontosabban rekonstruálható.

A fent felsorolt módszerek mindegyikét elvégezték már hsziungnu lelőhelyekről származó mintákon, és így minden eddiginél pontosabb képet nyerhetünk az egykor élt emberek mindennapjairól.

Úgy tudom, a robbanásszerűen fejlődő környezet- és tájrégészet is sokat hozzátehet az ügyhöz.

Így van. A regionális tájrégészeti projektek révén pontosabb képet kaptunk egy-egy földrajzi kistérség települési viszonyairól, a településhálózatról, a nomád szállásokról. Ez utóbbiak azonosításában modern néprajzi párhuzamok is segíthetnek például az etnoarcheológia és a háztartásrégészet eszközei segítségével egy-egy szálláson végzett mindennapi tevékenységek jól rekonstruálhatók.

A lelőhelyek azonosítását újabban akár műholdképek és a képfelismerés révén a mesterséges intelligencia is segíti.

E topográfiai munkák révén sikerült például a kínai forrásokból Sárkányvárosként ismert Lungcseng kultikus központot megtalálni, amelynek azonosítását kínai feliratos tetőcserepek tették lehetővé. A környezetrégészet pedig a történeti korú klímaváltozások vizsgálata révén korunkban is aktuális problémákra világíthat rá, például a 744 és 840 között virágzó Ujgur Birodalom sikeresen vette fel a harcot az elsivatagosodással, míg a hsziungnu kor földművelését és ezáltal nagyobb lakosságát épp egy nedvesebb és enyhébb időjárás tette lehetővé.

A felsorolt módszerekkel pontosabban modellezhető egy nomád birodalom működése, részletesebb és hitelesebb képet kaphatunk a sztyeppei mindennapokról, és azt is elősegítik, hogy az adott népesség technológiai fejlettségét vagy távolsági kapcsolatait rekonstruáljuk. Az így kapott modelleknek és eszköztárnak természetesen

a magyar őstörténet kutatásában is jó hasznát vehetjük,

elsősorban azért, mert ez volt az a kulturális közeg, ami a honfoglalás és a kereszténység felvétele előtt áthatotta a korai magyarságot is. 

Csiky Gergely a mongóliai Galtin Am lelőhelynél (Töv megye, Zaamar járás) a háttérben az ásatás tábora

Összesen 355 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem hiszem, hogy a törökök által magyarokon elkövetett holokauszton át kéne siklani. Ekkor 4,5 millió magyarból maradt 1,5 millió. Majd a hullák helyét gyarmatosították idegenekkel. Telepeseket toborzó hirdetések megmaradtak.

Dümmerth Dezső konkrétabb (bár ennek megfelelően kevésbé bizonyítható, amit mond): szerinte őseink a Hun birodalom idején tényleg kaphattak egy Attila családjából származó alvezért, és az ő kései leszármazottainál ez olyan családi emlék maradt, ami alkalmas volt arra, hogy egyesítse a honfoglaló nemzetségeket. Így az Árpád-ház saját családi tradíciójaként a hun leszármazás simán stimmelhet, és ahogy az Árpádok népe a magyar néppé alakult, az Árpádok családi tradíciója nemzeti tradícióvá lett.

Tehát a későbbi megszálló szovjet csapatok se szovjetek voltak.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés