A velünk élő kommunisták
November 4-e van, nemzeti gyásznap. 1956-ban ekkor ért véget a legszebb magyar álom, a szabad Magyarország egyik leghősiesebb fellángolása. A Corvin közben, a Széna téren, a Tűzoltó utcában, Csepelen és Dunaújvárosban még tartották magukat a hősök pár napig, de ők sem tudták feltartóztatni a Szovjetuniót, amely mindent megtett azért, hogy magyarországi szövetségeseit hatalomban tartsa; amely tizenhat hadosztállyal és kétezer harckocsival végül megszállta Magyarországot, és további három évtizedre ismét eltiporta a magyar szabadságot. A Forgószél hadművelet sikerrel végződött, és Kádár János november 7-én megérkezett a Parlamenthez. Ezt követően megkezdődött a megtorlás, amely csaknem négyszáz ember kivégzésével, több tízezer magyar bebörtönzésével és internálásával járt.
Napokkal ezelőtt egy latin-amerikai csoport vendégeskedett a magyar fővárosban, amelytől nem áll távol a politika. Budapesti programjuk a Terror Háza Múzeummal kezdődött, ahol jól érthető és átérezhető módon kaphattak képet arról a két totalitárius rendszerről, amelyet szüleinknek, nagy- és dédszüleinknek kellett elszenvedniük. Az időben hozzánk közelebb álló kommunista rezsim fenntartói, haszonélvezői és az általuk kiválasztott és kinevelt örököseik ma is közöttünk élnek, és ismét a hatalomba igyekeznek. Hogy az említett latin-amerikai csoport éppen a Terror Házában kezdte magyarországi látogatását, annak több oka volt. Egyrészt a közelmúlt ismerete nélkül érthetetlen a mai magyar közélet és politika, és könnyen eshet valaki a kommunista nómenklatúra valóságmagyarázatának csapdájába. Ez persze csak tájékozatlanság esetén mentség, a tudatos pártérdekeket szolgáló hazugságra nem (például Tavares, Sargentini, LIBE bizottság stb.). De a múzeumi látogatás után az is szembeötlő lehet, hogy a náci bűnök – helyesen –tanított és elbeszélt bűnök, amelyek nemcsak büntetést vontak maguk után, hanem általános közmegegyezést is elutasításukban és megismételhetetlenségükben, a kommunizmusról viszont mindez nem mondható el. A kommunista bűnöket nem követte büntetés, s ami még tragikusabb, hogy a kommunista bűnöket nyugaton folyamatosan mosdatják, bagatellizálják, és nem képezik a történeti tudat részét. (Ennek megváltoztatása nagy missziója a közép-európai országoknak.) A kommunizmus, köszöni szépen, jól van, él és virul. A kommunisták sikeresen tudták átmenteni gazdasági, kulturális és médiabefolyásukat a rendszer bukása után az utódállamokban, nyugaton pedig a kommunista erők sikerrel maszkírozták át magukat haladókká, hogy Gramsci tanainak megfelelően nagy léptekkel uralják le a kultúrát és a közbeszédet.
A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője.
