Egy ismeretlen hős, aki a fiatal Vitray Tamás életét is megmentette

Golopencza Illés 1901. március 25-én született Budapesten. Román származású édesapja a legjelentősebb hazai hajózási társaságnál dolgozott, s ez pedig az ő további életét is eldöntötte. Boldog volt, hogy kikötőmester lehetett, s akkor is, amikor 1939-ben, 38 évesen a Duna Szent István park előtti szakaszának lett a „főnöke”. Aztán kitört a II. világháború.

A kikötőmester addigi nyugodt élete is megváltozott. Elborzadva nézte, mit hoz ki az emberekből a háború, ám úgy érezte, kikötőmesterként semmit sem tehet.

1944 őszén ugyanis légoltalmi parancsnoknak nevezték ki a kis gettóban található Csanády utca 21. szám alatti házban. Még 1944 nyarán rendelték el, hogy a fővárosban élő zsidóknak sárga csillaggal megjelölt házakban kell élniük. A Csanády utca 21. számú épület kapujára is kiszögelték a hatágú sárga csillagot.

Golopencza Illés. Embermentő, akiről sokáig a fia sem tudta, hogy hősként viselkedett. Fotó: Golopencza-család

A ház maga volt a bánat. A beköltöztetett zsidó családok mindegyike egy szobát kapott, szűk és kényszerű társbérletben éltek az emberek, akik nem tudhatták, mi vár rájuk. Ennek a háznak lett a légoltalmi parancsnoka Golopencza Illés, aki ekkor még egyedülálló férfi volt, imádta a hajózást és a Dunát, ám egyszeriben belecsöppent a történelem sűrűjébe. Ő sem tudhatta az ördögi tervet, hogy valójában azért helyezték el csillagos házakba a zsidó embereket, hogy könnyebb legyen megszervezni a deportálásukat. Aztán 1944 októberében a nyilasok puccsal átvették a hatalmat. Folyamatosan rettegésben tartották a csillagos házak lakóit. Azt sem lehetett tudni, hogy a napi, rendszeres razziáknak mi lesz a vége. Csak megalázzák az embereket vagy elhurcolják és a Dunába lövik. Abba a Dunába, ami addig Golopencza Illés számára a boldogságot jelentette.

A férfi aztán cselekedett. Egyik nap, amikor a nyilasok a ház ajtaján dörömböltek és közölték vele, hogy elviszik a munkaképes felnőtt férfiakat, gondolkozás nélkül azt válaszolta, már elvitték őket, majd faarccal közölte, a házban már csak öregek és betegek maradtak. Így mentette meg sokak életét, akiket az óbudai téglagyárba, majd onnan a halálmenetbe vittek volna a nyilasok. Golopencza azt is engedélyezte a kiszolgáltatott lakóknak, hogy a kijárási tilalom ellenére elhagyhassák az épületet és megpróbálkozzanak külföldi nagykövetségeken túlélést jelentő menleveleket szerezni. Sokat kockáztatott. Az életét, hiszen ha csak egy emberről is kiderül, hogy az ő engedélyével hagyta el az épületet, elszámoltatták volna.

Deportálás a II. világháború idején. Fotó: Fortepan/Lili Jacob

Egy nap aztán egy apró gyerek került a csillagos házba. Egy 11 éves fiúcska. Neufeld Tamásnak hívták, de mindenki csak Kisneufeldnek szólította. Neki nem sikerült külföldi menlevelet szerezni, így várható volt, valamelyik razzia után elviszik a nyilasok. A később Vitray Tamás néven népszerűvé vált sportriporter az önéletrajzi regényében is felidézte a megrázó történetet. Egyik nap ugyanis rendőrök és nyilas fegyveresek érkeztek.

Golopencza egy pillanat alatt döntött. Vitray Tamást a negyedik emeleten található, egyetlen keresztény család lakásához vitte és szó nélkül átadta nekik, akik elbújtatták a reszkető gyereket. A nyilasok aztán csengettek az ajtón. Vitray az egyik szobában bújt el az ágy alatt, s úgy érezte, olyan hangosan ver a szíve, hogy ha bejönnek a helyiségbe, egyből megtalálják. A nyilasok végül házkutatás nélkül továbbmentek. Valószínűleg ennyin múlt a későbbi tévés élete…

Az élet amúgy is nagy rendező. Golopencza Illésre ugyanis a vészterhes hónapok alatt köszönt rá a szerelem. Történt, hogy a ház földszintjén egy vöröskeresztes kórházat is létrehoztak, részben azzal a szándékkal, hogy zsidó orvosok és nővérek is menedékre találjanak. Ott pillantotta meg a házparancsnok az egyik nővért, Bajor Olgát. Első látásra beleszeretett és később feleségül is vette. A háború aztán véget ért. Golopencza Illés szerepét is megvizsgálták, például azt is, mennyire támogatta a nyilas rémuralmat és a fasisztákat. S ekkor léptek színre a megmentett zsidó emberek. Százötvenen írták alá azt a levelet, amelyben megírták, hogyan védte meg az életüket a nyilasokkal szemben a házparancsnok.

További ismeretlen magyar hősök a kötetben. Fotó: Ficsor Márton

A háborús romok később eltűntek, a budapesti hidakat újjáépítették, Golopencza Illés pedig egészen 1962-ig, a nyugdíjazásáig kikötőmesterként dolgozott.

Csak néhányan ismerték a történetét. A fia 30 éves korában, véletlenül értesült arról, hogy az apja valójában egy embermentő hős.

Az emberséges kikötőmesternek hosszú életet adott a sors. 1992-ben, 91 éves korában vehette át Izraelben a Világ Igaza kitüntetést, majd 1994. január 24-én aludt el örökre. Vitray Tamás az önéletrajzi könyvében így emlékezett Golopencza Illésre: „Magától értetődően vállalta a felkoncolás kockázatát, aki szorongott, félt, mégis kötelességének érezte, hogy annyi ember életét megmentse abban a házban.” Ilyen ember volt ő. Nem feledünk, Golopencza Illés!