The Economist: középkori inkvizíciót vezet be az újbaloldal

2021. szeptember 20. 11:56
Ma a nyugati egyetemeken a hallgatók nem mondhatják ki, amit gondolnak, az újbaloldal álláspontjához nem igazodó tanárokat pedig kirúgják – írja az Economist, ami szerint az újbaloldali véleménydiktatúra középkori módszereket elevenített fel.

Az Economist nemzetközi gazdasági lap arról ír baloldali illiberalizmusról szóló számában, hogy a nyugati újbaloldal feléleszti a középkori vallási állam számos sajátosságát, szekuláris köntösben. 

A lap szeptember eleji számának vezércikkét, mely az illiberális baloldal veszélyéről szólt, itt foglaltuk össze. A lap Régi taktikák felélesztése a liberalizmus elleni újabb támadásban című cikkében arról ír, hogy az újbaloldal kötelezővé tette az igazhitűséget a közéletben, és főleg az egyetemeken: „Nagy-Britanniában és Amerikában a jobboldali tudósok és doktoranduszok mintegy 70-80 százaléka azt állítja, hogy egyetemi munkahelyük ellenséges hangulatú a környezet” (erről a jelenségről itt írtunk bővebben, és érdemes elolvasni Peter Boghossian amerikai filozófussal készült interjúnkat is, akit kirúgtak egy tudományos poén miatt a munkahelyéről, és jelenleg Magyarországon tartózkodik ösztöndíjjal). 

Amint az Economist írja: „a progresszív baloldal még ennél is dominánsabb a hallgatók körében. A baloldali hallgatói lázadás nem új keletű dolog”, de míg a hatvanas években a szólásszabadság mellett álltak ki az egyetemi diákok, addig „a mai radikálisok a viselkedéssel és beszéddel kapcsolatos szabályok érvényre juttatását követelik”. Hozzáteszik: a Knight Foundation 4000 negyedéves egyetemi hallgatóra kiterjedő 2019-es felmérése szerint

a hallgatók 68 százaléka érezte úgy, hogy nem mondhatja ki azt, amit gondol.

Ehhez tartozik, hogy a Pew Research Centre szerint az Y generációhoz tartozók 40 százaléka gondolja úgy, hogy helyes a kisebbségekre nézve bántó gondolatok elnyomása különböző meg nem határozott módokon (ez az arány az X generációban 27, a „boomerek” körében 24 és a legidősebbek körében 12 százalék).

A szerző szerint „a progresszívek a liberálisoknak korábban a toleranciára és választásszabadságra helyezett hangsúlyát a kényszerítésre és a hatalomra helyezett hangsúlyra cserélik le”. Például „úgy gondolják, hogy a fehérek akkor is vétkesek lehetnek a rasszizmus bűnében, ha nem tudatosan diszkriminálnak másokat faj alapján, mivel ők a kizsákmányoló rendszer haszonélvezői. A klasszikus liberálisok azt mondták, hogy az öklöd rázásának a joga az orromig tart. A mai progresszívok érvei szerint a véleményed szabad kimondásának a joga addig tart, ahol az én érzelmeim kezdődnek.”

Az új vallási állam az ideológiai homogenitást olyan módon éri el, hogy például az eretnekeket kirúgják az állásukból. Hoznak egy példát is: 2018-ban Colin Wright, a Penn State Egyetem végzett doktorandusz hallgatója két cikket írt, melyek központi témája az volt, hogy a biológiai valóság nem társadalmi elmeszülemény – korábban ez a kijelentés egyáltalán nem váltott volna ki vitát. A vele egyet nem értők azonban olyasmiket posztolgattak, hogy „Colin Wright transzfób és támogatja a fajtudományt”, valamint e-maileket küldözgettek különböző bizottságoknak, hogy ítéljék el őt.

A vele szimpatizáló tudósok négyszemközt elmondták neki, hogy nem ajánlhatnak neki állást, mert az túlságosan kockázatos lenne.

Az újbaloldal feléleszti a könyvek betiltását is. Ma az egyetemi oktatók figyelmeztetéseket helyeznek el könyveken, felhívva a hallgatók figyelmét, hogy azok olvasása veszélyes lehet. A könyvkiadók fiatal munkatársai megpróbálnak egyszerűen „eltörölni” bizonyos vitatott témájú könyveket.

Régen bizonyos hivatalos viseléséhez Angliában alá kellett írni az anglikán egyház 39 cikkelyét, és másfele is voltak hasonló szabályok. A Kaliforniai Egyetem (UC) ma is valami hasonló dolgot csinál – hívja fel a figyelmet az Economist. – Az egyetemi állásokra pályázóknak

ki kell tölteniük egy nyilatkozatot arról, hogy miként fogják előmozdítani a sokszínűséget és a befogadást.

2019-ben pedig a UC Berkeley élettudományi kara a jelentkezők 76 százalékát utasította el sokszínűségi nyilatkozatuk alapján anélkül, hogy megnézték volna kutatási eredményeiket.

Szóba hozza a lap a blaszfémia kérdését is. Mint írják: Skócia, a mársékelt felvilágosodás egyik bölcsője, márciusban szüntette meg az istenkáromlás büntetőjogi kategóriáját. Ugyanakkor azonban újra be is vezette azt olyan új szabálysértési kategóriák létrehozásával, mint például a „gyűlöletkeltés” és a „gyalázkodó beszéd”, mely akár hét évnyi börtönnel is büntethető.
 

Összesen 42 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés