Mint firenzei katona és államférfi, Dante saját bevallása szerint határozottan hűséges volt Istenhez, de gyakran kritikus volt a római katolikus egyházzal szemben. Különösen nem szerette a burjánzó nepotizmust, illetve a szimónia gyakorlását, azaz az egyházi és lelki javak anyagi előnyök révén történő megszerzését, például a bűnbocsánat megvételét.
Sok csoport kihasználta ezeket a meglehetősen korrupt szokásokat, de kevesen támogatták ezeket annyira, mint a „Guelfi Neri”, avagy a Fekete Guelfek. Ők egy politikai és vallási frakció voltak, akik a pápa politikai befolyásának a kiterjesztésére törekedtek. Dante ellenben a „Guelfi Bianchi”, avagy a Fehér Guelfek tagja volt, akik úgy vélték, hogy Firenzének nagyobb szabadságra van szüksége a római befolyás alól.
Dante a Fehér Guelfek nyilvános képviselőjeként többször is felszólalt a pápa hatalma ellen addig, amíg a Feketék ki nem használták a hatalmi helyzetüket és száműzték Dantét 1302-ben Firenzéből (egyes források szerint halálra ítélték és ő elmenekült). De ahelyett, hogy ez elhallgattatta volna,