Az ellentmondások pápája – kicsoda igazából Ferenc?

2021. szeptember 9.
Buenos Aires munkásnegyedeiből indulva jutott az egyház csúcsára: különös, ellentmondásos személyiség a beszédében szelíd, hatalompolitikájában vaskezű Jorge Bergoglio. Portré az egyházfőről.

Vágvölgyi Gergely és Szilvay Gergely írása a Mandiner hetilapban.

1936. december 17-én Buenos Airesben olasz bevándorló­család sarjaként született meg Jorge Mario Bergoglio, aki bő háromnegyed évszázaddal később az egyik legismertebb argentin lett, és a legnagyobb hatású dél-amerikai, aki részt vesz a világpolitika alakításában.

Latin-amerikai gyökerek
Kevesen tudják, hogy a pápa vegyésztechnikusi végzettséggel rendelkezik, csak a felsőoktatásban töltött első évei után döntött a papi és szerzetesi hivatás mellett, huszonkét éves volt már, amikor szemináriumba jelentkezett. 1969-ben szentelték pappá, négy évvel később lett örökfogadalmas jezsuita szerzetes. Később egyre fontosabb feladatokat látott el az argentin rendtartományban: felelős volt a novíciusok vezetéséért, majd rendtársai őt választották a Jézus Társasága tartományfőnökévé.

Huszonkét éves volt már, amikor szemináriumba jelentkezett”

Ezek az évek nem múltak el nagy sebek nélkül. A junta idején az egyházi vezetők taktikázni kényszerültek, a diktatúra természetét nehéz volt kiismerni. Jorge Mario Bergoglio két rendtársát, Orlando Yoriót és a magyar Jálics Ferencet elrabolták, amivel kapcsolatban hamar felmerült annak gyanúja, hogy a tartományfőnök nem tett eleget övéi védelmében. Bár szerepe kétséget kizáróan a mai napig nincs tisztázva az események körül, évekkel később Jáliccsal közös szentmisét mutattak be, mely során békejobbot nyújtottak egymásnak. (A világot megjáró magyar szerzetes idén, 93 éves korában hunyt el hazai földön.) A jezsuita rendben betöltött különféle feladatok és tisztségek után Bergoglio 1992-ben vált befolyásosabb személlyé, ekkor nevezték ki a főváros segédpüspökévé, majd hat esztendővel később érsek lett. A bíborosi rangot Szent II. János Pál pápától kapta 2001-ben, ettől fogva pedig az egyházjog szerint már nemcsak megválasztható egyházfővé, hanem tagja a pápaválasztó konklávénak is.

Börtönre ítéltek lábát mossa és csókolja Ferenc 2018-ban Rómában. <br> Fotó: Reuters / ABACA

Szent II. János Pál halála után, 2005-ben a bíborosi kollégium választójoggal bíró tagjai a német Joseph Ratzingert, a megboldogult lengyel pápa bizalmasát választották Róma püspökévé, aki a „nagy pápa” utáni években konzervatív nézeteivel tartotta a katolikus egyház irányát. Egyes feljegyzések és beszámolók szerint – amelyek hitelessége egy konklávé esetében általában megkérdőjelezhető – már ekkor Bergoglio volt a viszonylag esélyes kihívó, s a progresszív irány szívesen látta volna Péter trónján, ám úgy hírlik, a későbbi XVI. Benedek megválasztása nem igazán volt kérdéses. Végül XVI. Benedek lemondása után, 2013. március 13-án, az ötödik fordulóban – Ratzingernek négyre volt szüksége – választották meg Bergogliót a katolikus egyház 266. pápájává.

Szimbólumok sodrában
„Ne feledkezz meg a szegényekről!” – súgta a fülébe állítólag egyik bíboros barátja, amikor a szavazatok számlálása közben egyértelművé vált, hogy Jorge Mario Bergoglio lesz a következő egyházfő. Az argentin főpásztor pedig az irántuk való érzékenységét már nevével kifejezésre juttatta: Assisi Szent Ferenc iránti tiszteletből – elsőként a pápák között – felvette a Ferenc nevet. Bő ezer év után ő lett az első Szent Péter-utód, aki olyan nevet választott, amilyet előtte senki.

Nem csak ebben volt első: korábban soha nem adott pápát a világnak az amerikai kontinens, sőt a déli félteke sem – az utolsó nem európai katolikus egyházfő közel 1300 évvel ezelőtt uralkodott –, és ő az első jezsuita is a trónuson.

Már pápasága elején törekedett a látványos egyszerűségre”

Ferenc már pápasága elején törekedett a látványos egyszerűségre és a közvetlenségre. Buona sera, azaz jó estét köszöntéssel szólította meg a téren összegyűlt híveket, amikor megválasztása után először a Szent Péter-bazilika erkélyére lépett, majd imát kért az emeritusz pápáért és – meghajolva a tömeg előtt – saját péteri szolgálatáért. A korábbi egyházfőkkel ellentétben Ferenc nem költözött be a vatikáni palotában található pápai lakosztályba, hanem a Szent Márta-házban maradt, ahol a konklávé idején szállást kapott. Vannak, akik ezt a lépést puszta színjátéknak vélik, szerintük a Szent Márta-ház melletti döntés oka lehet az is, hogy Ferenc úgy ítélte meg: a pápai lakosztály túlságosan elkülönül a Vatikán életétől, amelyet jobban ellenőrizhet, ha a Szent Márta-házba költözik.

Ferenc pápa szobra egy Buenos Aires-i szórakozónegyedben. <br> Fotó: Shutterstock

Ferenc pápa szereti a személyes találkozásokat és beszélgetéseket. A közelmúltban egy spanyol televíziónak nyilatkozva úgy fogalmazott: ilyenkor élvezi, hogy a másik szemébe nézhet, és spontán alakulnak társalgásai. Kezdetben beszédeit is szabadon adta elő, később azonban – valószínűleg az egyházi berkekben is megütközést keltő fogalomhasználat miatt – áttért az előre megírt, felolvasott szónoklatokra. Ezekben – hűen választott nevéhez és jezsuita hivatásához – gyakran hangsúlyozza, hogy az egyháznak el kell mennie a perifériára, meg kell éreznie a szegények illatát, velük kell élnie, és őket kell szolgálnia. Pápai programjában szintén hangsúlyosan jelen van a teremtésvédelem, az ökológiai megtérés gondolata; a teremtett világ épségének, az ember és az egyház e téren adódó küldetésének külön enciklikát is szentelt. Az utóbbi években – érvelése szerint azért, hogy többen értsék üzenetét – elhagyta az egyházias megfogalmazást, és környezetvédelemről beszél, amikor a témát érinti.

Ferenc pápa tevékenységében és megszólalásaiban nemritkán feltűnnek ellentmondások. Egyrészt szeretne nyitni a nyugati világ felé, amiben leginkább a német teológia és egyház támogatja – nemhiába egyik kedvenc teológusa az a Walter Kasper bíboros, aki XVI. Benedek idején kegyvesztett volt. Másrészt igyekszik ráirányítani a figyelmet a harmadik világra és növelni egyházbéli súlyát. Márpedig az afrikai és ázsiai egyházrészek és vezetőik sokkal inkább a konzervatív szárnyhoz sorolhatók, és nem támogatják a „nyugati nyitást”.

A egyházfő időről időre nagy vitákat kiváltó álláspontot képvisel a migráció kérdéskörében. Az első perctől határozottan befogadáspárti, a fejlett világ felelősségét és a bevándorlók integrációjának jelentőségét hangsúlyozza, ami ellen­érzéseket váltott ki többek között éppen Közép-Európában. Álláspontja mögött persze személyes története sem mellékes, hiszen édesapja is bevándorló volt: keresztény olaszként érkezett Argentínába munkát vállalni. Ezen a területen rendkívül aktív, előfordult, hogy nagycsütörtökön – Jézus utolsó vacsora előtti alázatos cselekedetét felelevenítve – bevándorlók lábát mosta meg, valamint elzarándokolt a híressé vált Lampedusa szigetre, hogy találkozzon a táborokban élő menekültekkel, és a tengerbe fulladt áldozatokért imádkozzon. Felszólította az európai plébániákat, hogy fogadjanak be egy-egy bevándorlócsaládot. Kérését elsősorban német és francia nyelvterületen hallgatták meg, Franciaországban azonban éppen néhány héttel ezelőtt gyászos fordulat történt, amikor egy afrikai migráns megölte az őt befogadó papot.

Ferenc pápa szentmisét pontifikál a csíksomlyói hegynyeregben, 2019. június 1-jén. <br> Fotó: MTI / Veres Nándor

Szelíd beszéd, vaskéz
Sokan perónistának tartják Ferencet, olyan embernek, aki mindenkinek azt mondja, amit hallani akar tőle, és közben valódi szándékai nehezen bogozhatók ki. Elsősorban politikus pápa, sokkal világibb politikai témákat helyezett pontifikátusa középpontjába, mint elődei. Az általános nézet szerint liberalizálni szeretné az egyházat, és sokan ennek fő eszközeként a zavarkeltést látják, a sokféleképp értelmezhető, nem világos nyilatkozatokat. A liberalizáció azonban nem halad olyan tempóval, ahogy azt néhányan elvárják.

Az egyházfő intenzív médiajelenléte épp ellentétes hivatalosan kommunikált szerepfelfogásával, amelyhez sokkal inkább csendesebb karakter illene. A soha nem látott pápaközpontúság jele, hogy reggeli prédikációi és gyakori nyilatkozatai miatt a hívek rendszerint papjaik és püspökeik fejére olvassák, mit is mondott Ferenc – ami igencsak frusztráló az érintetteknek.

Hasonló indikátor az öltözködés. A papi, püspöki és pápai ruha amellett, hogy rangot jelez, fő funkciója szerint elrejti az embert, hogy Krisztus képviselője kerüljön előtérbe. Hagyományosan a pápai öltözet burkolja be a pápát, mutatva, hogy a hivatal a fontos, nem a személy. Ferenc azonban maga alá gyűrte a hivatalt: szeret pusztán a hétköznapi pápai munkaruhában mutatkozni.

A közelmúltban Ferenc pápa kórházi kezelése okán elterjedtek az egészségi állapotáról, majd kisvártatva az esetleges lemondásáról szóló pletykák is. Utóbbiakat a szentatya következetesen cáfolja, ám azt beismeri, hogy kezelésének egy szakaszában orvosai sem feltétlenül bíztak abban, hogy felépül, és újra elláthatja hivatalát.

Ferenc pápa homlokegyenest máshogy működik befelé, mint kifelé. Miközben decentralizációt hirdet, mikro­menedzsel, és vaskézzel vezeti az egyházat.

Német kapcsolatok és töréspontok
Ferenc megválasztásában nagy szerepe volt annak az egyház progresszív reformját kívánó, német befolyású bíborosi csoportnak, amelyet Sankt Gallen-i csoportnak, gúnyosan Sankt Gallen-i maffiának is neveznek. Az egyház reformjának a huszadik század közepe óta Németország és a Benelux államok voltak a motorjai, az argentin egyház pedig sokat köszönhet anyagi értelemben a német eklézsiának. A „reformdüh” azonban annak ellenére is folytatódott, hogy ez az egyházpolitika tévesnek bizonyult, és nem szerzett legitimitást, hiszen a nyitás célja, azaz az egyház vonzóbbá tétele nem sikerült, sőt még inkább kiürültek a templomok. A német reformisták mostanra Ferenc pápával is szembekerültek: a Német Katolikusok Központi Bizottsága nyíltan síkra száll a nők pappá szentelése és az azonos nemű párok házasságának bevezetése mellett is. A kezdeményezést világi teológusok vezetik, de a püspöki kar jelentős része mögé állt. Ferenc pápa figyelmeztette is a németeket, hogy ez nem jó út. Ezután a szakadás szélére sodródó németek egyik legjelentősebb bíborosa, Reinhard Marx – formálisan a német egyházban elkövetett szexuális visszaélésekről szóló jelentés kapcsán, úgymond felelősségvállalásból – benyújtotta lemondását. Ezt sokan úgy értékelték, hogy egyfajta fricska volt Ferencnek. Az egyházfő nem fogadta el a lemondást. Egyesek szerint az egész csak színjáték, és Marx megerősítésére a pápa hallgatólagos egyetértését élvező szinodális út továbbviteléhez volt szükség.

Nyitókép: Shutterstock

Összesen 88 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Bennem is felmerült, hogy a pápa tud-e mindenki számára elfogadhatóan megnyilatkozni?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés