Kitört a pánik, Molnár Árontól Pankotai Lilin át a Drogriporterig árad a kétségbeesés – jön Rubovszky Rita!

Különös ez a választások utáni fordulat: míg az elmúlt két évben minden kellemetlenül jobboldali-konzervatív megnyilvánulásra reflexszerűen érkezett mindenfelől a nyugtatgatás, miszerint „ezt csak a kiábrándult fideszesek kedvéért mondja, nem kell komolyan venni”,

hogy egy 61 éves katolikus nőből csinálnának oktatási minisztert – pedig simán gyaníthattak volna most is furfangot, mondván, Rubovszky Rita nevét azért kellett belengetni, mert hátha attól most még gyorsan magukhoz édesgetnek valamennyi szomorkodó fideszest. Afféle klasszikus captatio benevolentiaeként – ahogy a rétor a beszéd bevezetőjében igyekszik elnyerni a hallgatóság szimpátiáját, úgy az új kormánypártnak is érdeke, hogy a győzelme utáni első napokban akár egy kis szivárogtatásos gumicsont segítségével is megpróbáljon behúzni még némi jóindulatot.

De ha már ekkora lett az oktatásügyi felhördülés, használjuk ki az alkalmat, és nézzük meg közelebbről a most tiltakozók két gyakori (ellen)érvét.

Húszéves, agyonhasznált szlogen ez; a modernizációra vágyók igazán lehetnének ennél innovatívabbak. A kétezres évek elején valóban élen járt Finnország – azóta viszont mindenki másnál nagyobb visszaesést (helyesebben zuhanást) mutatott be. Ezzel együtt még mindig Magyarország előtt áll a PISA-rangsorban, és pontszáma továbbra is meghaladja az OECD átlagát, ez tény;

Mostanra a finnországi svéd iskolák diákjainak teljesítménye felülmúlja a finnekét; ők kevésbé csúsztak vissza ugyanis. Egy másik nemzetközi mérésben, a 2023-as TIMSS vizsgálatban a nyolcadikos finnek már eggyel Magyarország mögött végeztek matematikából. Ami az iskolákból kikerülőket illeti, a 25 éven aluliak körében Magyarországon 14 százalékos a munkanélküliség, Finnországban közel 23 százalék; utóbbi nagyjából megfelel a spanyol szintnek, és dobogós helyezést jelent a negatív rangsorban.

– ami nem független a gazdasági helyzettől, de nem is utal az oktatásból a munka világába való zökkenőmentes átmenetre. Egy aktuális felmérésben minden második finn fiatalnak kétségei voltak a munkához jutást illetően; az élettel való elégedettség aránya a felmérés bő harmincéves történetében sose volt olyan alacsony, mint most (egyidejűleg a megkérdezett 15–29 éves lányok negyede állította, hogy valamely szexuális kisebbséghez tartozik).

Egészen friss hír az is, hogy finn egyetemek a következő tanévtől kezdve kénytelenek nulla nyelvtudással rendelkezők előtt is megnyitni a német, francia, illetve orosz szakokat, mivel a korábbinál kevesebb finn iskolás tanul az angolon túlmenően más idegen nyelvet. A Helsinki Egyetem 38 elsőéves germanisztika szakosa közül például tíz némettudás nélkül kezdi meg tanulmányait. „A nyelvi készségek hiánya már ma is megmutatkozik” a nemzetközi színtéren, például nehezen találnak finn szakértőket bizonyos uniós pozíciókra – összegez a finn közszolgálati hírportál.

Az OECD korábbi szakértője a napokban egy podcastban egyenesen „legendának” és tetszetős „narratívának” nevezte a finn oktatási rendszer nagyszerűségét, rámutatva, hogy a mindenkori 15 éveseket vizsgáló felmérések valójában a megelőző 10 év oktatási rendszerét értékelik (amelyben a diákok addig tanultak), Finnországban tehát a kétezres évek elején tapasztalt kiugróan jó eredmények valójában a 2000 előtti rendszert dicsérik – amely történetesen központosított volt, országos szintű vizsgákkal, tanfelügyelőkkel.

hozzátéve, hogy a magas színvonalú pedagógusképzés egyben a széles körű tanári autonómia szükséges előfeltétele; ha ugyanis gyenge tanároknak adnak nagyobb önállóságot, az csak színvonalromláshoz vezet. A finn „oktatási rendszert” másolni kívánók által rendszerint figyelmen kívül hagyott további tényezőként a szakember megemlítette, hogy Finnországban (csakúgy, mint Kelet-Ázsiában) a szülők hagyományosan megtanítják otthon a gyerekeiket például tanulni, így a tanár erre építhet (vagy legalábbis korábban még építhetett, a társadalom ugyanis egyre kevésbé homogén) – vonatkozó finn fórumokból is kiderül, hogy

Lásd még a Finnországot oktatásügyileg már lepipáló Észtország sikertényezőit – az észt diákok körében a legerősebb az a hozzáállás, hogy az embernek magának kell erőfeszítéseket tennie az eredményekért.

Talán nem a homályos és már köhögcsélő „finn modellt” kellene szolgaian másolni, hanem ezekre a konkrét sikertényezőkre lenne érdemes odafigyelni, gondos családi környezetestül és személyes felelősségvállalásostul – amivel már meg is érkeztünk a katolikus oktatásiminiszter-jelölt ellen tiltakozók másik visszatérő problémájához.

Az idézetet gondosan megfosztották szövegkörnyezetétől, tehát hogy például az egész gondolatmenet azzal indul, hogy lányiskolájukban a nevelési cél: „hogy középosztálybeli értelmiségiek legyenek, felnőttként keresztény válaszokat találjanak majd a szakmai és a családi életükben”. Segítség, a szakmai és a családi életükben egyaránt válaszokat találó középosztálybeli értelmiségieket akarnak faragni a XXI. századi lányokból ezek a „szentfazekak”!

Ehhez pedig 2-3 hetente egy informális órán szituációs gyakorlatokat játszanak el a tinikkel, hogy ezáltal „megtanuljanak nehézségeket kimondani, és ne felnőtt korukban keressenek erre először technikákat”. Skandalum!

A Harvard Egyetem Pedagógiai Intézetének honlapján egy családterapeuta félig viccesen állítja, hogy elvesztené az állását, ha a családok többet étkeznének közösen – majd tanulmányok tucatjaira hivatkozva sorolja, hogy az „avítt” vasárnapi ebéd és társai egyaránt kedveznek a fizikai és mentális egészségnek, valamint az iskolai teljesítménynek.

Arra a kérdésre pedig, hogy „miként főzünk”, senki nem tiltja az olyan válaszokat, hogy „közösen, egymásnak segítve, munkamegosztással” – aki már a kérdésfelvetésen fennakad, az indirekte azt szorgalmazza, hogy a hátrányos helyzetű családból érkezők az iskolában se találkozzanak bevált gyakorlatokkal. Még a végén jó példákat sajátítanának el a saját későbbi párkapcsolatukhoz, rémes! És jaj, a tényleges áldozattá válás megelőzése mellett szó esik az áldozati szerep kapcsolati játszmákban való manipulatív alkalmazásáról is!

Mindenesetre annyi haszna biztosan volt ennek a felhördülésnek, hogy amíg az elmúlt évtizedek Rubovszky-interjúit böngészgeti a balos szekció (amely eddig szigorúan elzárkózott az akár csak egy nappal korábbi Magyar Péter-megnyilvánulások felidézésétől), addig legalább elkerüli figyelmüket a hír, hogy a Mi Hazánk javaslatára a Szent Korona előtt fognak esküt tenni a képviselők, a székely himnuszt is elénekelve. (Írjuk fel ezt is a „Klassz dolgok, amelyekben 16 év Fidesz-kormány nélkül sose lett volna részünk” megnevezésű listára.)

***

(Nyitókép: Ficsor Márton / Mandiner)

***