így lerántotta a leplet Thaly Kálmán kuruc verseinek szerzőségéről. Nem volt veszélytelen ez az illúzióromboló vállalkozás, hiszen Thaly Kálmán nemcsak történetíró volt, a Magyar Történelmi Társulat titkára, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság tagja, hanem a Függetlenségi Párt politikusa, országgyűlési képviselő, aki személyesen felügyelte 1906-ban II. Rákóczi Ferenc és emigráns társai, valamint Zrínyi Ilona és Thököly Imre hamvainak hazaszállítását. Az 1905-ös közjogi válság körüli évek kuruc levegőjében nagy bátorság és óriási alázat kellett ahhoz, hogy valaki megkérdőjelezze Thaly Kálmánnak, Thököly és Rákóczi naplója és levelei közreadójának szakértelmét.
Riedl nem foglalkozott Thaly személyével, csupán a kuruc költeményekkel. Pozitivista módszertana alapján, aprólékos filológiai munkával bebizonyította, hogy a versek, balladák egy része (például a minden iskolai énekkönyvben szereplő Balogh Ádám nótája című szép dal) nem származhat a kuruc korból. Riedl tipikusan fölfigyelt például egyezésekre (a versek és a Thaly szerzősége alatt megjelent iratok stilisztikai elemei, szófordulatai). De árulkodóak voltak azok a szövegelemek, amelyekben nyilvánvalóan olyan tárgyak szerepeltek, amelyek nem létezhettek a 18. században. Ignotus a Nyugat hasábjain így írt Riedl filológiai munkájáról, amelyet a detektívéhez hasonlít: „Szinte testi öröm, sorra menni a sok okosságon s szellemességen, mellyel Riedl Frigyes az Irodalomtörténet legutóbbi számából külön lenyomott kis tanulmányban vagy tíz igen szép kurucballadáról azt bizonyítja, hogy ezek sohasem voltak kurucballadák, hanem kiadójuknak, Thaly Kálmánnak csinálmányai.”
Riedl azonban megértő volt Thaly Kálmán iránt, és lelkesedésével, illetve hazafias buzgalmával adott magyarázatot arra, hogy a költeményeket nem saját neve alatt, hanem eredetiként föltüntetve jelentette meg. Nem csupán Magyarországon gyűlt meg a történettudomány baja a hamisítványokkal. Csaknem ugyanebben az időben a prágai egyetem nagyreményű professzora, bizonyos Tomás Masaryk, Csehszlovákia későbbi megalapítója és első elnöke a királyudvari templomtoronyban talált állítólagos cseh eposzról mutatta ki, hogy az semmiképpen nem lehet eredeti.
De visszamehetünk az időben: a 18. század végén egy James Macpherson nevű skót író és műkedvelő népdalgyűjtő járta a skót felvidéket, hogy megtalálja a feltételezett gael nyelvű hőskölteményt. Legnagyobb csalódására ilyet nem talált. Gondolta: nosza, akkor írjunk eposzt, ahogyan azt az ősi gaelek megalkották volna!
Népdalokból, töredékekből állította össze az úgynevezett Osszián-éneket,