Jól megkavarta a német kampányt az afgán összeomlás

2021. augusztus 23. 15:36
Egy hónappal a választások előtt nyitott a verseny a német kancellári székért: bezuhantak a Zöldek, gyengélkedik a CDU, a szocdemeknek pedig egyre kellemetlenebb Heiko Maas külügyminiszter – az afgán káosz Németországban is érezteti a hatását.

Nyitókép: Kerdem-szocdem ütközések –Armin Laschet (CDU) és Olaf Scholz (SPD) kancellárjelöltek egy stúdióban (Fotó: Michael Kappeler/dpa / Reuters)

 

Kicsivel több mint egy hónap van hátra a németországi szövetségi választásig, a verseny pedig nyitottabb, mint eddig valaha.

Alig négy hónapja még arról írtunk: nem zárható ki, hogy Annalena Baerbock személyében zöldpárti kancellárja lesz Németországnak, aztán az uniópártok (CDU–CSU) Armin Laschet észak-rajna-vesztfáliai miniszterelnök vezetésével ismét átvették a vezetést a felmérésekben. A szociáldemokraták Olaf Scholz szövetségi pénzügyminiszterrel az élen sokáig elég visszafogottan szerepeltek, az egyetlen komolyabb politikai sikerük az idén talán a Rajna-vidék-pfalzi választás megnyerése volt még a tavasszal.

Igen ám, csakhogy július közepén halálos árhullám söpört végig Németország nyugati részén, egész falvakat és városkákat mosva el – az uniópártok támogatottságának jó részével együtt. Azt várnánk, hogy egy ilyen természeti csapás a Zöldek malmára hajtaná a vizet, de mégsem így történt, ami jelentős részben Baerbock katasztrofális kancellárjelölti teljesítményének következménye. Az áradások után mégsem ők, hanem a szocdemek kezdtek egyre meggyőzőbb szereplésbe.

Aztán jött Afganisztán.

Lassanként megismerhetővé válnak a múlt héten végzett közvélemény-kutatások eredményei, amik alapján

sem a Konrad-Adenauer-Hausban, sem a Willy-Brandt-Hausban nincs ok a nyugalomra.

Az INSA intézet szombaton közzétett eredményei szerint mind a CDU–CSU, mind az SPD 22 százalékon állnak, 17 százaléka lehet a Zöldeknek, 13 százaléka pedig a szabad demokratáknak (FDP). A radikális pártok közül 12 százalékra számíthat az Alternatíva Németországnak, hétre pedig a Die Linke. Az infratest dimap valamivel korábbi felmérése nagyon hasonló támogatottsági adatokat mutat.

Ez első körben azt jelenti, hogy egy „jelzőlámpa-koalíció” az SPD, az FDP és a Zöldek részvételével működőképes alternatívája lehetne egy kereszténydemokrata vezetésű koalíciónak. Egyelőre csak feltételes módban, hiszen ezek a felmérések egy valamit még biztosan nem tudnak megmutatni, jelesül azt, hogy hogyan fogadta a németországi közvélemény az afganisztáni összeomlást –

és ez főleg az SPD számára hordozhat magában komoly veszélyeket.

Az Afganisztán-faktor

Az afganisztáni háborúban való német szerepvállalás Gerhard Schröder kancellárságának öröksége. A szocdem–zöldpárti német kormány tizenhat évvel ezelőtt feltétel nélküli szolidaritást vállalt az Egyesült Államokkal, és elküldte Afganisztánba a Bundeswehrt.

Ez a döntés annak idején főleg az alapvetően pacifista beállítottságú Zöldek számára volt nehezen megemészthető. Bizonyos tekintetben viszont azt lehet mondani, hogy az afganisztáni háború Németországban a szocdemek projektje volt, és – eltekintve a 2016-ban leukémiában elhunyt FDP-s Guido Westerwelle négyéves miniszterségétől – a Merkel-kormányok alatt is főleg az ő reszortjuk volt ennek a missziónak a kezelése. Legalább ennyire benne volt a dologban persze a védelmi tárca is, ami viszont 2005 óta CDU–CSU-s irányítás alatt áll,

Afganisztán-ügyben tehát valamennyire közös a bánat, közös a bűn – egyedül a feloldozás milyensége kérdéses még.

Afganisztán tálib kézre kerülése természetesen a német politikában is nagy hullámokat vert. Egyrészt mindenkinek egyből eszébe juttatta 2015-öt, ami a baloldalon a kritikátlan befogadáspárti szólamok felerősödését eredményezte, a jobboldalon pedig valami óvatos ellenállásfélét váltott ki azzal a jelszóval, hogy a hat évvel ezelőtti hibákat nem szabad újra elkövetni – jelentsen ez bármit is.

Másrészt az is gyorsan világossá vált, hogy a német politikai elit nemigen tud mit kezdeni a kialakult helyzettel. Azon néhány hete még kevés szemöldök szaladt fel, hogy a hazatérő német katonákat semmiféle díszes fogadtatás nem várta otthon másfél évtized szolgálat után, de amikor a kabuli követségen dolgozó német diplomaták és kollégáik kimentése előtt kezdett hezitálni a külügyi és a védelmi tárca, a botrány már elkerülhetetlen volt. Az már csak hab volt a tortán, hogy a Luftwaffe első szállítógépe csupán hét embert tudott kimenekíteni az afganisztáni fővárosból.

A dolog talán Heiko Maas szociáldemokrata szövetségi külügyminiszter számára a legkellemetlenebb. A magyar kormányt előszeretettel pellengérre állító Maast azzal vádolják a CDU titkosszolgálati szakértői, hogy az Afganisztánban működő német hírszerzés előzetes információi ellenére sem rendelte el a kabuli követség kiürítését, pedig a szolgálatok már napokkal a főváros eleste előtt felhívták a figyelmét a közelgő veszélyre. A miniszter persze tagad: a Spiegelnek adott interjújában azt állítja, hogy a német szolgálatok megbízhatatlan információkat szállítottak, amik alapján az afganisztáni helyzetet is rosszul mérték fel. Ettől függetlenül

egyre többen gondolják úgy, hogy Heiko Maas csődöt mondott Afganisztánban.

Armin Laschet az FAS-nek beszélt arról, hogy a miniszter kudarcot vallott, Markus Söder bajor kormányfő és CSU-elnök pedig azt mondta, hogy nem látná szívesen Maast a következő kormányban. Friedrich Merz, aki korábban a CDU pártelnöke szeretett volna lenni, és szeptemberben újra megméretteti magát a szövetségi választáson, egyenesen arról beszélt, hogy Maasnak már most le kellene mondania.

Kampánystart

A kabuli események persze egyik párt kampányának sem jelentenek komoly hátszelet. A protestszavazók elméletileg a Die Linkére vagy az AfD-re leadott szavazatokkal mutathatnák ki frusztrációjukat, de azért

elég valószínűtlen, hogy az afganisztáni kudarc tömegével terelné a választókat a két radikális párthoz.

A CDU és a CSU szombaton Berlinben tartotta hivatalos kampánynyitó rendezvényét, amin Armin Laschet nem is szerepelt rosszul: kemény fellépést ígért a bűnözőkkel szemben, támogatta a bűncselekményeket elkövető bevándorlók kitoloncolását, ellenezte az adóemeléseket, és azért odaszúrt Maasnak is, mondván, hogy az embereknek helyben kell segíteni, az Afganisztán-politikában pedig gyors változtatásokra van szükség.

Az SPD erősen Scholz-centrikus kampánya egy ideje már fut. A párt láthatóan mindent a pénzügyminiszter személyére tesz fel, és egyelőre nem is tűnik úgy, hogy teljesen kudarcra lenne ítélve ez a stratégia, noha Scholznak közel sem megy zökkenőmentesen a nyilvánosság előtti határozott szereplés – a Bild-TV vasárnap esti választási műsorában is több megúszásra futotta, mint megmondásra.

A választásig hátralévő egy hónap mindenesetre komoly kihívásokat tartogat a nagy pártok számára.

A ház talán az uniópártoknál ég a legjobban, hiszen ők egy hónappal ezelőtt még majdnem harminc százalékon álltak, tehát van hová visszakapaszkodni. Nehéz hetek elé néznek a Zöldek is, hiszen az afganisztáni események szinte teljesen háttérbe szorították az éghajlatváltozás kérdését, amire a német nyilvánosság egyébként elég fogékony – itt tehát nagyon komoly erőfeszítésre (vagy egy kompetens kancellárjelöltre) lesz szükség, ha az Annalena Baerbockék vissza szeretnének kapaszkodni a húszszázalékos határvonal fölé. A verseny mindenesetre nyitott.

Összesen 55 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Igen, ezért mondott csődöt Merkel négypárti koalíciós kísérlete, ezért kellett visszatérni a leamortizálódott nagykoalícióhoz.

Két, esetleg három párt még működhet együtt. A több párti koalíciók gyengéje az, hogy jóval nagyobb az esélye a felbomlásnak, és az egység csak kilúgozott pártprogramok mentén, elvtelen alkukkal tartható meg. Jó esély van arra, hogy a kormánnyal szemben ellenérdekelt erők egyik résztvevőt befolyásolva, kivásárolva, vagy más módon rávegyék arra, hogy borítsa az együttműködést, és máris lehet a zavarosban halászni.

Egy egységes, jó tömegtámogatással rendelkező kormánnyal ezt nehéz megtenni.

Milyen kontrollra gondolsz? Népi demokratikus, vagy az ebből kialakított mai liberálisan demokratikus, esetleg az alapértelmezetten demokratikus kontrollra? Mert ez utóbbit sem a korábbi kommunista nem kedvelte, sem a most szárba szökkenni látszó liberális diktatúra nem kedveli. Talán azért, mert egyértelmű és nincs jelzőkkel, fosztóképzős jelzőkkel kiforgatva.

Ne nevettess elvtárs! Attól, hogy a Jobbikot középre toltátok, megkapta Hellertől a kóser pecsétet, a Fidesz nem lett szélsőjobbos.

Emlékszel? Ugyanerre a Jobbikra mondtátok, hogy ők a Fidesz rosszabbik énje, ők mondják ki azt, amit a Fidesz nem mondhat ki. Minden eszközzel igyekeztetek összemosni a két pártot, és most együtt henteregtek vele. A mai Jobbik személyekben nézve is azonos a régi Jobbikkal. Személyektől lehet idézni olyasmiket, amit fideszesek soha nem mondtak. Már másodszor adjátok el ugyanazt a trükköt, az első akkor volt, amikor a kádári nomenklatúra nagy neveiről derült ki hirtelen, hogy ők már szocdemek lettek, és sértő volt lekommunistázni őket.

Nincs új a nap alatt Elvtárs. Most is a régi rákosista hergelés megy, hogy elvesszük és visszaadjuk a népnek. Miközben a néptől senki nem vett el semmit, mert a népnek nincs semmije, csak a saját magántulajdona. Azt pedig senkitől nem vették el, ellentétben rákosista elődeitekkel, akik apámtól ugyanilyen dumák után vették el a kis műhelyét, ahol egyedül dolgozott. Ma is hasonlóra készültök, csak az ideológia más.

Ismerősek a mai, régről származó szövegek és ezeket meg kell ismertetni azokkal, akik fiatalok és nincsenek közvetlen tapasztalataik. Legyen mihez hasonlítaniuk Gyurcsányt és az őt befogadó és futtató Apró klánt. Vagy FeGyőr fenyegetőzéseit, Jakab proli kommunista agitátorokat idéző viselkedését.

Persze. Két párt esetén melyik a fék és melyik az ellensúly? Két olyan párt, amelyik valódi fékje és ellensúlya lehetne a másiknak, jó eséllyel nem is lép koalícióra. A német és osztrák nagy koalíció röhej volt ebből a szempontból, szépen leosztottak egymás között mindent.

Hogyan jön ide Rákosi? Hát úgy, hogy aki megélte azt a korszakot, az látja a hasonlóságot. Tudom, hogy kellemetlen, de ezt mindig el kell mondani, mert a mai generációnak ez már történelem. Nem látja, nem tudja, hogy az egyetlen kizárólagos ideológia kényszerítését a nácik és kommunisták már a múlt században bevezették. De ők legalább nem hirdettek liberalizmust, toleranciát, sokszínűséget.

Te is rögtön a nácikhoz nyúlsz vissza hasonlatért, pedig nem élhetted meg azt a kort. Akkor miért nem tetszik, ha én Rákosiig megyek vissza, ráadásul emlékekre támaszkodva? Nekem van tapasztalatom arról, hogy amiről otthon beszélünk, azt máshol nem mondjuk el. Az általatok hangoztatott politikai korrektség, a nyugaton már működő, szavak tiltásában, gondolatok kimondásának szankcionálásában megnyilvánuló diktatúra az én korosztályomban erős déja vu érzést kelt. És ezt el kell mondani a mai korosztálynak.

Ami a Fideszt illeti ők égettek izraeli és EU zászlót, cigányoztak, zsidóztak, vonultak fekete egyenruhában megfélemlítve másokat, beleköptek a Duna parti cipőkbe, beszéltek listázásról - mondjad elvtárs láttál, hallottál tőlük ilyeneket?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés