Az Afganisztánból történő amerikai csapatok kivonása után meglepetésszerű gyorsasággal kibontakozó paramilitáris, valamint társadalmi káosz hűen érzékelteti, hogy a Washington által megálmodott dél-ázsiai demokráciaexport gyakorlata a kezdetektől fogva kudarcra volt ítélve. Ugyanakkor a fősodratú prognózisokkal ellentétben minden jel arra enged következtetni, hogy a Biden-adminisztráció nem hagy fel a nyugati értékek exportjával, műveleti területének áthelyezése következhet be, várhatóan olyan országok – köztük hazánk – érintésével, amelyek szuverenitásuknál fogva következetesen elutasítják az önkényes nyugati beavatkozást.
A szerző a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője
Az amerikai és egyéb nemzetközi erők végső kivonása után látott afgán kormányerők ellen indított tálib támadássorozat, amely a főváros, Kabul visszafoglalásában csúcsosodott ki, egyértelmű jelként szolgált arra vonatkozóan, hogy az Egyesült Államok két évtizedet felölelő, kívülről történő beavatkozása nem várt kudarcba fulladt. Az országban 2001-től datálható nagyarányú amerikai jelenlét két pillérre támaszkodó stratégiája, amely a katonai fellépés, majd a különböző társadalmi csoportokkal való megegyezés formájában lett kipróbálva, a térség egyedi ismérvei okán már meg sem közelítette azt az eredményességet, mint amit a második világháború után Németország vagy Japán esetében vártak.
S bár kétségtelen tény, hogy a sok éve afgán területen mozgó nemzetközi békefenntartó erők állomásozási ciklusának végeláthatatlan elhúzódása sem a térségnek, sem pedig az Egyesült Államoknak nem kedvezett, a mesterségesen kiépített afgán politikai infrastruktúra ilyen fokú magára hagyása könnyen megjósolható összeomlást vetített előre.
E megállapítás hitelességét támasztja alá a korábbi amerikai elnök, Donald Trump józanész alapú megközelítése is, amely kizárólag egyértelmű és sarkalatos kritériumok mentén kötött megállapodások esetén csökkentette volna fokozatosan az amerikai jelenlétet, lehetőséget biztosítva ezáltal az afgán kormány, valamint a hadsereg számára, hogy a lehető legkisebb veszteségek realizálása mentén következzen be az átmenet. A korábbi republikánus elnök stratégiájának átgondoltságát volt külügyminisztere, Mike Pompeo szorgalmazta nemrég, aki szintén heves kritikával illette a jelenlegi washingtoni vezetés felgyorsított csapatkivonását. Mint Pompeo kifejtette,
„Mi teljesen nyilvánvalóvá tettük, hogy ha nem tartják magukat ahhoz a darab papírhoz, [...] nem fogjuk eltűrni, hogy csak úgy kihátráljanak egy olyan megegyezésből, amelyet aláírtak, mert szét fogjuk őket zúzni” – nyilatkozta ez ügyben Pompeo.
Ezen korábbi törekvések fényében nem meglepő, hogy valamennyi NATO tagállam – köztük Magyarország is – Trump elnöksége alatt nyíltan és büszkén a támogatásáról biztosította a szigorú feltételekhez kötött térségbeli kivonulást, valamint az eddigi nemzetközi katonai erőfeszítések fenntartásához szükséges védelmi kiadásaik kétszázalékos szintre való emelését. Emlékezetes, Orbán Viktor miniszterelnök korábban úgy fogalmazott a 2016 és 2020 közti Trump fémjelezte adminisztráció kapcsán, hogy az táptalajt biztosított a széleskörű együttműködéshez diplomáciai és külpolitikai ügyekben egyaránt. Így az Egyesült Államok barátként segíti Magyarországot, és Magyarország is az Egyesült Államok barátjaként cselekszik a nemzetközi politikában.
Csakhogy a tavaly véleményes körülmények közt megválasztott demokrata elnök, Joe Biden, az idei beiktatása után nem várt sebességgel kezdte leépíteni Trump elnök józanész alapú örökségét többek között olyan külügyekkel foglalatos személyek hivatalba jelölésével, akik már a Trump előtti Obama-adminisztráció alatt is nyíltan hitet tettek a nyugati értékek exportja és a liberális demokrácia megóvásának érdekében alkalmazott, kívülről történő politikai beavatkozások mellett. Ennek tudatában hiba lenne azt feltételezni, hogy a dél-ázsiai amerikai kudarc után a demokrata Biden által vezetett Egyesült Államok levenné napirendjéről a demokráciaexporttal kapcsolatos célkitűzéseit.
Éppen ellenkezőleg, joggal feltételezhető, hogy a kiváltképpen a kelet-közép-európai régióból érkező országvezetői bírálatok okán kerül áthelyezésre a nyugati értékek politikai lobbiterülete.
Az amerikai demokrata kurzus szemszögéből ez logikus válasz lenne, hiszen Washington az elmúlt napokban éles kritikával szembesült az osztrák külügyminisztertől kezdve a cseh államfőn keresztül egészen a szlovén kormányfőig. Mint azt az utóbbi, Janez Jansa kifejtette, „az afganisztáni káosz és a modern fegyverek tálib kézre juttatása a NATO történetének legnagyobb veresége […] a szövetségesek tálib-terrorra hagyása szégyenletes cselekedet. Mindez egy korszak végének szimbóluma.” Hasonló hangvételben értekezett Alexander Schallenberg is, aki Ausztria külügyeit hivatott képviselni. A nyugati értékeket megcélzó kritikája szerint a nagybetűs nyugat romokban hever, elmondása szerint „rosszul ítéltük meg a tálibok erejét, és ez egyértelmű kudarc”. A cseh államfő, Milos Zeman pedig egyenesen az Egyesült Államokat tette felelőssé a kialakult afganisztáni helyzetért: „Az Egyesült Államok Afganisztán elhagyásával elveszítette a világ vezetőjének presztízsét.”
Adódik a kérdés, hogy e diplomáciai értelemben feszült légkörben az említett országok mellett
Nemcsak arra tekintettel, hogy a korábbi Obama-érában, valamint a januárban megalakult Biden-adminisztráció óta számos nyílt és kevésbé nyílt transzatlanti politikai nyomásgyakorlási kísérlet szemtanúi és elszenvedői lehettek a magyar választópolgárok, hanem arra is, hogy a jövőévben esedékes országgyűlési választásokba való külföldi beavatkozás lehetősége jelenti nagyvalószínűséggel az utolsó reményt a magyar szélsőjobb és a baloldal kényszeredett összefogásának.
E politikai forgatókönyv valós veszélyét nemcsak Biden korábbi Magyarországgal kapcsolatos dehonesztáló nyilatkozata érzékelteti – emlékezetes, hazánkat azon országok közé sorolta, ahol totalitárius rendszerek épülnek –, hanem az általa kinevezett külügyminiszter, Anthony Blinken nemrég szintén a magyar kormánynak címzett üzenete is. Mint mondta: „Várakozással tekintünk arra, hogy megtaláljuk a módját, hogy együttműködhessünk Magyarországgal […] ugyanakkor világossá tesszük az aggodalmainkat és az alapelveinket is, amikor az emberi jogokról és a demokratikus intézmények állapotáról és a sajtószabadságról van szó.”
Amennyiben az említett verbális nyomásgyakorlás mellé felidézzük a 2014-ben Obama elnök és Biden alelnök által Budapestre delegált amerikai ügyvivő, André Goodfriend magyarországi tevékenységét, amely többek között egy ellenzéki megmozduláson való részvétellel mindennemű diplomáciai protokoll áthágását vonta maga után, a magyar választópolgárokban joggal merülhet fel, hogy a jövőre esedékes országgyűlési választásokig – az eddigi globális kudarcai ellenére – az Egyesült Államok a demokráciaexporttal kapcsolatos nyomásgyakorlását nem szünteti meg, pusztán egy régiúj műveleti terület kijelölésével újabb erőforrásokat mozgat meg politikai céljai elérésének érdekében.
Pénteken, március 6-án tüntetést szervez a Nemzeti Ellenállás Mozgalom Ukrajna budapesti nagykövetsége elé, ahol Szijjártó Péter is felszólal. Mi hangzik el a demonstráción, és milyen üzeneteket küldenek a felszólalók a kialakult helyzetben? Kövesse velünk ÉLŐBEN az eseményeket.
Egy hét alatt ez már a második alkalom.
A NATO beavatkozását javasolják.
Velem aztán nincsen!
40 éves törvényt írnának felül.
Nem kertelt az USA elnöke.
Innentől Trump térfelén pattog a labda.
Szijjártó Péter szerint ha az ukránok nem adják meg a válaszokat, majd a magyar hatóságok feltárják azokat.
A harmadik mérkőzésén az első gólját szerezte kanadai együttesében a magyar támadó. Sallói Dánielnek a meccs után nagy meglepetésben volt része.
