A merkelizmus marad – és ez rossz hír a német politika számára

2021. augusztus 17. 17:01
Carlo Moll
The Spectator
Merkel ragaszkodása a konszenzus eléréséhez a német politikában egyértelműen ünnepelendő.

„Amikor Angela Merkel távozik hivatalából a jövő hónapban esedékes Bundestag választások után, megállapíthatjuk, hogy örökre megváltoztatta a német történelem menetét. Merkel átvezette Németországot a recesszión, az euróövezet krízisén és a migrációs válságon, valamint a Covid-19-járvány nehezén. Donald Trump elnöksége alatt Németország kancellárja a liberálisok ikonjává vállt szerte a világon. Pedig öröksége a német belpolitika szempontjából sok kívánnivalót hagy maga után. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) pártja pedig új értelmet keres önmaga számára, miközben sok szavazó most azon tűnődik, vajon mi értelme maradt az Uniónak a Mutti után.

Merkel ragaszkodása a konszenzus eléréséhez a német politikában egyértelműen ünnepelendő. Az ő felügyelete alatt Németország nagy pártjai általában véve alapvetően megegyeztek a nagy politikai kérdésekben, csupán azok idején, az adminisztratív intézkedéseken és a rájuk költendő pénzeken vitatkoztak. A német politika középpontjában zajló csendes forradalom eszköze pedig Merkel saját pártja volt. Körülbelül egy évtized alatt Merkel a CDU-t a jobbközépről balközépre helyezte, és lényegében a posztideologikus kormányzás felfogásával termékenyítette meg a pártot. Ezzel viszont rést ütött a német politikába.

Ennek a fejleménynek a megértéséhez fontos látni azt a szerepet, amelyet a CDU hagyományosan a Német Szövetségi Köztársaság parlamenti rendszerében játszott korábban. Harminc évvel ezelőtt, amikor Merkel viszonylag ismeretlen, friss arcként, kelet-német képviselőként belépett először a Bundestagba az ország újraegyesítése után, a párt kiállt a kommunizmusellenesség, a polgári szabadságjogok, a törvény és a rend, a zsidó-keresztény értékek, az európai integráció és az erős, a NATO-ba ágyazott Bundeswehr mellett. Ezek a határozott ideológiai meggyőződések kiterjedtek a magasabb adókra, a minimálbérre, valamint az illegális migráció és a melegházasság ellenzésére is. 

Az Uniónak világos liberális-konzervatív profilja volt, amellyel szemben más pártok megfogalmazták saját ideológiai álláspontjaikat. A német szociáldemokraták (SPD) a dolgozó férfiak és nők, a bevándorlók és kisebbségek hangjaként határozták meg magukat; a zöldek, mint a kapitalizmus rossz lelkiismerete és a világ klímájának megmentői; a szabad demokraták (FDP), mint a polgári szabadságok védelmezői és a német vállalkozások támogatói, végül a sztálini SED utódpártja a Die Linke (Baloldal, korábban PDS), mint a kelet-német baloldaliak és az NDK nosztalgiázás hívei voltak jelen. 

Ezt a pártrendszert örökölte Merkel, amikor 2005-ben kancellár lett. Általában véve ez inkább hasonlított a régi nyugat-német parlamenti tájképhez, amelyben a politikai pártok egyértelműen megkülönböztethetők voltak egymástól. Általában a CDU az FDP-vel törekedett koalícióra míg az SPD partnerséget kötött a zöldekkel, valamint esetenként állami szinten, mint például Berlinben és Brandenburgban a Die Linke-vel.

Merkel öröksége azonban felborította ezt a politikai rendszert. Merkel, a nyugatnémet konzervativizmusban gyökerekkel nem rendelkező kelet-német, három stratégiai lépésben felforgatta ezt a gondosan kiegyensúlyozott konstellációt, amely lépéseit ugyanúgy vezérelte a pragmatizmus, mint a közvélemény-kutatások: először is a CDU szent teheneit vette célba, beleértve Németország atomerőműveinek leállítását a fukusimai incidens után, a sorkatonaság eltörlését és azt, hogy utat nyitott a melegházasságnak és a liberális migrációs politikának. 

Ezzel Merkel megnyitotta pártját azon választók előtt, akik korábban hajlamosak voltak az SPD-re szavazni. Mutti úgynevezett »aszimmetrikus leszerelési stratégiai célja« az volt, hogy elkerülje az ideológiai vitákat, és a politikai kérdéseket és válságokat adminisztratív kihívásokká alakítsa át. Ezen a ponton Merkel vezetési stílusának sok közös vonása volt az EU-val és annak intézményi struktúráival, amelyek előnyben részesítik a bizottságok és tanácsok késő esti tanácskozásait és a felülről lefelé irányuló bürokráciát, szemben a nagy parlamenti csatározásokkal. 

Ennek a konszenzuspolitikának azonban ára volt. A CDU balra mozgatásával Merkel kisebbik koalíciós partnerré változtatta az SPD-t, amely 2005 óta küzd azért, hogy releváns maradhasson. Ennek katasztrofális következményei voltak az egykor büszke szociáldemokraták közéleti szerepére és önértékelésére. Amikor nemrégiben egy interjúban megkérdezték az SPD kancellárjelöltjét a jelenlegi pénzügyminisztert, Olaf Scholzot, hogy mit tenne másként, mint Merkel, a politikus szótlan maradt. Ez túlságosan világosan is megmutatta, hogy pártja önazonosságát mennyire levetkőzte a Nagy Koalícióban, ahol gyakorlatilag jelentéktelen helyzetbe navigálta magát. 

Merkel személyes utóda, a CDU elnöke, Armin Laschet is szenved a közvélemény-kutatásokban, mivel a német szavazók szemmel láthatóan azzal küzdenek, hogy egyáltalán megértsék, mit is képvisel most a párt. A zöldek profitálni tudtak ebből a konzervatív letargiából azzal, hogy a középpontba álltak, és a középosztály szavazóit célozták meg. Ők azon kevés szereplők egyike a német politikában, akik most erősebb pozícióba kerültek, mint amilyenben Merkel hatalomátvételekor voltak.

Ez tehát Merkel öröksége. Nyilvánvaló az is, hogy a német politika Mutti általi feldúlása miatt a CDU jobbszárnya is kiszolgáltatottá vált az AfD jelentette kihívásokkal szemben, amely párt sorai elégedetlen konzervatívokkal duzzadt, főleg azokkal, akik csalódtak a kancellár migrációs és euróövezeti politikájában. Bár a párt populista frusztrációkat közvetít, az AfD – a Die Linkehez hasonlóan – nincs abban a helyzetben, hogy befolyásolja a német orszárgos politikát.

Merkel kormányzati stílusa azt eredményezte, hogy a Bundestag szinte minden pártja koalíciót köthet egymással. Ez az új pártrendszer az, amelyet a kancellár utódjára hagy. Hacsak a CDU nem tér vissza jobbra, és nem fedezi fel újra liberális-konzervatív gyökereit, a Merkelizmus itt marad, és nem világos, hogy ez jó dolog-e a német politikának.”

Fotó: Odd ANDERSEN / POOL / AFP

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 13 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés