„Megalkuvás nélkül képviselni az igazságot” – a Vasarnap.hu új főszerkesztője a Mandinernek

2021. augusztus 3. 18:00
Augusztustól új főszerkesztő vezeti a Vasarnap.hu keresztény közéleti portált. A korábban a 888 szerzőjeként is ismertté vált Horváth Tamás a lapot közel két éven át irányító Vágvölgyi Gergely helyére érkezik – aki pedig a Mandiner főmunkatársaként folytatja majd. Interjúnk.

Meglepte a felkérés? Mindössze 26 éves.

Abszolút meglepett. Pontosan az életkoromból kifolyólag nem gondoltam volna, hogy rám esik a választás – de ahogy mondani szokták, Isten útjai kifürkészhetetlenek. A kezdeti meglepettségem, illetve a relatíve kevés tapasztalatom a média területén azonban nem azt jelenti, hogy ne érezném magamat rátermettnek a feladathoz, máskülönben nem vállaltam volna el a felkérést.

Tehát kicsit se tart a helyzettől.

Szeretem a kihívásokat, aztán idővel úgyis kiderül majd, hogy meg tudtam-e felelni az elvárásoknak vagy sem. Közhelyesen hangzik, de a munkában hiszek, úgyhogy minden tőlem telhetőt meg fogok tenni azért, hogy tovább haladva azon az úton, amin Vágvölgyi Gergő vezetésével elindult, még az eddigieknél is nagyobb sikereket érjen el a lap. Ez már csak azért is fontos, mert

a Vasarnap.hu nem egy átlagos sajtóorgánum; nálunk a kollégák hivatásként fogják fel a munkájukat,

és a nyilvánosság eszközeivel nap mint nap megvívják azokat a vallási, világnézeti, kulturális és politikai csatákat, amelyeknek az elvesztése végső soron az európai keresztény civilizáció végét jelentené.

Szerencsére nem vagyunk egyedül ebben a küzdelemben, jó néhány jobboldali lap mellett a Jóisten is segíti a harcunkat.

2021 legelején került a Vasárnaphoz, előtte majdnem két és fél éven át a 888-nál dolgozott. Mi vonzotta akkor a laphoz? És mi tetszett meg annak idején a 888-ban?

A Vasarnap.hu-hoz elsősorban a harcos, megalkuvást nem tűrő keresztény szemlélete vonzott. Az, hogy a katolikus egyház tanítása mentén haladva,

mismásolás nélkül képviselte az igazságot olyan társadalmilag kényes kérdésekben, mint az abortusz, az eutanázia, vagy éppen a homoszexualitás megítélése.

Másodsorban pedig – és ez most nem az ilyenkor megszokott „udvariassági kör” az előző főszerkesztő irányába – Vágvölgyi Gergely személye miatt akartam csatlakozni a Vasarnap.hu csapatához. Gergővel a Hír TV folyosóján találkoztam először – készültünk a PubliCafe aktuális adására, amiben mi ketten voltunk Trombitás Kristóf vendégei –, és már öt percnyi beszélgetésből is leszűrtem, hogy nagyon intelligens, mindemellett jólelkű emberről van szó, akinek az értékrendje is a helyén van.

S hogy a 888-ban mi tetszett meg annak idején? A cikkek fiatalos hangvétele, ami viszont nem ment a minőség rovására. Egy pezsgő, élettel teli szerkesztőségbe csöppentem bele 2018 nyarán, ahol szinte az összes újságíró szemtelenül fiatal, ám annál tehetségesebb volt.

Olyan embernek tűnik, aki szeret terepen lenni, kimozdulni a szerkesztőség falai közül, fizikailag is a nyomába eredni az eseményeknek. Tervezi, hogy főszerkesztőként az egész lapot elvigye egy ilyen „belemenősebb” irányba?

Szerencsére a Vasarnap.hu-t nem kell elvinni egy „belemenősebb” irányba, mert már így is eléggé belemenős. Nem véletlen, hogy nem nagyon kedvelnek minket a másik oldalon. Ha azonban arra gondol, hogy a jövőben több olyan exkluzív anyag is megjelenik-e a Vasarnap.hu-n, mint amikor Kovács Gyulával, azaz a Jakab Péter által megfenyegetett „munkagépes melóssal” készítettem videóinterjút, akkor azt tudom mondani, hogy igen.

Szeretnénk minél több, az ellenfeleinkre nézve kínos ügyet felgöngyölíteni, és – ahogy ön is fogalmazott – a lehetőségeinkhez mérten kimozdulni a szerkesztőség falai közül. 2021-ben nem lehet videós tartalom nélkül működni, ezt mi is szem előtt fogjuk tartani.

Én személy szerint ráadásul élvezem is a veszélyesebb szituációkat.

Még a 888 újságírójaként készítettem videót Gyöngyöspatán arról, hogy a helyi cigányok mire költik az állítólagos szegregáció miatt a számukra megítélt összesen 100 millió forint kártérítést. Kivétel nélkül azt mondták, hogy építkeznek. Azóta eltelt egy év, lassan érdemes lenne visszamenni megnézni, hogy hány új ház épült a cigánysoron. Most már a Vasarnap.hu újságírójaként, főszerkesztőjeként.

Milyen főbb célokat tűzött ki maga elé a főszerkesztői pozíció elvállalásakor? És milyen elvárásokat fogalmazott meg ön felé a laptulajdonos?

Habár az előbb azt mondtam, hogy a Vasarnap.hu már most is eléggé belemenős, egy kicsit talán megkövetném magamat – a karakterünket jelentő ügyekben – pl. életvédelem – ugyanis a falig, sőt azon túl is el kell mennünk. Ezzel már eddig sem volt nagy probléma, de én úgy gondolom, hogy

ezeken a területeken nulla százalék kompromisszumot köthetünk.

És nem azért, mert nekem ez a heppem, hanem azért, mert a keresztény hitünkből ez következik; meghasonulnánk, ha máshogy tennénk.

Továbbá, mint már említettem, fontosnak tartom, hogy sok videós anyagot állítsunk elő, valamint azt is, hogy a közösségi médiában a mostaninál jóval több embert érjünk el – fiatalokat is. Ennek a rétegnek a megszólításában még inkább kiemelt szerep hárul a képi tartalmakra.

A laptulajdonossal egy nagyon jó és konstruktív beszélgetésen vagyok túl, kiderült, hogy meglehetősen hasonlóan képzeljük el azt az irányt, amit a Vasarnap.hu-nak követnie kellene. Ő főleg a lap karakterét és az úgynevezett vasárnapos identitás megerősítését tűzte ki célul, ami nagyjából annyit jelent, hogy a harcos keresztény hangvétel iránt érdeklődő médiafogyasztók közül egyre többen gondolják úgy, hogy a számukra megfelelő anyagokat nálunk találják meg.

Fotó: Ficsor Márton

A látogatottságnövelés kiemelten fontos cél?

Nehéz ezt kimondani, de sajnos mára a hitüket gyakorló keresztények száma Magyarországon is jócskán megcsappant. A tendencia még inkább érezhető a fiatalok körében;

egy 2016-os kutatás szerint a 15-29 év közötti magyarok mindössze hat százaléka vallásos „egyházi értelemben”.

Ez a szám már 2000-ben is ijesztően alacsony volt – 10 százalék, de a jelen helyzetben még ezt is visszasírjuk. Természetesen vannak honfitársaink, akik a „maguk módján” vallásosak, vagy – csúnya kifejezéssel élve – kulturálisan keresztények. A merítési lehetőségünk azonban meglehetősen korlátozott. Egy-egy közéleti ügy – pl. Békés Gáspár keresztényellenes tevékenységének feltárása, vagy éppen a cenzúrázatlan Jakab kontra melós videó nyilvánosságra hozása, majd a gépkezelővel készített videóinterjú – hozhat új olvasókat, de közülük törzsolvasónk csak az lesz, aki legalább minimális szinten tud azonosulni a kereszténységgel. No, de nem akarom kikerülni a választ, szűkebb merítési lehetőségek ide vagy oda, nyilván fontos az olvasottság. Konkrét elvárásokat ugyan nem fogalmazott meg a laptulajdonos, de a magam részéről mindenképpen szeretnék egy stabil növekedést.

Békés Márton szerint a jelenlegi magyarországi jobboldal talán legsürgetőbb feladata a konszenzusépítés lenne. A Vasarnap.hu esetében ehhez – elvileg – igen komoly erőforrást biztosít a stabil keresztény szemléleti háttér. Főszerkesztőként meddig kíván majd elmenni ezen a vonalon? Vannak a jobboldali radikalizmusnak – illetve a mérsékelt jobboldaliságnak! – olyan formái, amikkel ön szerint már nem szabad együttműködésre törekedni?

Magát a konszenzusépítést én is rendkívül fontosnak tartom. A 21. század ideológiai katyvaszában igenis szükség van arra, hogy lefektessük a jobboldaliság alapjait, és adott esetben – megfelelően érvelve – kimondjuk azt egy pártról, szervezetről vagy személyről, hogy nem jobboldali.

Félrevisz ugyanis az felfogás, miszerint az a jobboldali, aki annak vallja magát.

Ezt ráadásul sok esetben ugyanazok hangoztatják, akik a gender kapcsán – nagyon helyesen – azt mondják, hogy attól nem leszel más nemű, ha annak vallod magad.

Arra azonban ügyelni kell, hogy a konszenzusépítésnek megfelelő ideológiai, filozófiai, lételméleti, történeti és gyakorlati fundamentumai legyenek.

A jelenkor kihívásai egy olyan sajátos helyzetet teremtettek Európában, hogy a kontinens testvérnépeinek az egymással való acsarkodás helyett össze kell fogniuk, ugyanis a puszta létünk forog kockán. Éppen ezért a sovinizmust, ami kezdetben nettó baloldali eszme volt, egy olyan szélsőséges formának tartom, amivel nem tudok azonosulni. A „mérsékelt” jobboldaliság fogalmát pedig nem tudom értelmezni. Valami vagy jobboldali, vagy nem. Isten is kiköpi a langyosat.

A Vasárnapnak – egyedüliként a hazai jobboldali online sajtótermékek közül – külön keresztény könnyűzenei rovata van, naponta többször frissülő tartalommal. Mit gondol erről a műfajról? (A Pengető rovatvezetőjével, Gável Andrással készült interjúnkat IDE kattintva olvashatják el.)

Konzervatív embernek tartom magam, inkább a hagyományosabb formák felé vonzódom. Engem egyébként, és ez már tényleg személyes aspektus, nem érint meg a keresztény könnyűzene, a Jóistent nem itt találtam meg.

Ettől függetlenül miért ne jelenhetnének meg ebben a témában írások a Vasarnap.hu-n? A lap jó értelemben vett sokszínűségét növeli, hogy a keményebb, tradicionalista tartalmak mellett helyet biztosítunk a Pengető rovatnak is.

(Képek: Ficsor Márton)

Összesen 27 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés