A kínai BYD meggondolta magát: ez komolyan érinti a szegedi gyárát is

A magyarországi üzem mintegy 4,5 milliárd dollárból valósul meg, és évi mintegy 200 ezer járművet fog gyártani 2025 végétől, a teljes termelést 350 ezer darabra tervezik.

Ez már nem egy magyar belpolitikai ügy. Az egész Európai Unió politikájára hatással van, ezért muszáj tisztán látnunk a történtekkel kapcsolatban – fogalmazott Weber.
A politikus utalt arra, hogy egyedüliként a magyar kormánnyal szemben merült fel a vád, hogy lehallgatásokon használták fel a Pegasust. Weber többek közt Lengyelországnak az Európai Unióból való kilépéséről is beszélt, szerinte a lengyelek közül sokan továbbra is Európa-pártiak maradtak. „Számítok azokra a lengyelekre, akik vállalják az európaiságért folytatott küzdelmet, de ebben Európának is segítenie kell: szolidaritást kell mutatnunk azokkal szemben, akik az utcára vonulnak” – mondta az EPP frakvióvezetője.
„Véleményem szerint a magyar kormánynak emiatt engedélyeznie kell egy független vizsgálat lefolytatását”
– mondta Weber hazánk kapcsán.
„Meg kell bizonyosodni arról, hogy Európában mindenki tiszteli azokat az elveket, amelyek európaivá tesznek minket”
– tette hozzá az Európai Néppárt, a Fidesz egykori pártcsaládjának európa parlamenti frakcióvezetője. A magyar kormányzat határozottan tagadja, hogy bármikor törvénytelen adatgyűjtést végzett volna, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig az egész Pegasus-botrányt politikai hisztériának nevezte.
Fotó: Odd ANDERSEN / AFP