Gyurcsány a Házban (fotó: MTI)Gyurcsány az egyetlen, aki tudja mit akar
Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatója a Mandinernek kifejtette: 2019-ig tét nélkül kritizálhatták a kormányt és játszhattak „összefogósdit” az ellenzéki oldalon. Az abban az évben megtartott önkormányzati választás nyomán aztán egyes helyeken vezető pozícióba kerültek, posztokról, költségvetésről, pénzek elosztásról kellene dönteniük, emellett koordinálni a szélrózsa minden irányából érkező személyek és pártok együttműködését.
Amikor politikusok hatalom közelébe kerülnek, óhatatlanul megjelennek a konfliktusok pártok és személyek között is. Jó esetben szakpolitikai kérdésekben, rossz esetben a források elosztásáról.
Az első tapasztalatok pedig nem túl ígéretesek, és a kilátások sem jobbak.
– fogalmazott mindezzel kapcsolatban az elemző. Boros Bánk szerint tulajdonképpen mindegy, mi a tényleges oka a feszültségeknek, az a kérdés, képesek-e az önkormányzati vezetésre az ellenzéki pártok vagy sem. Ezek a helyzetek pedig szerinte azt is megmutatják, hogy helyben nem lehet felülről irányított pártérdekek alapján döntéseket hozni vagy együttműködni.
Az egész történetet fűszerezi, hogy most jönnek az előválasztások és a felkészülés a jövő évi országgyűlési választásra, ami vagy felerősítheti az eddigi feszültségeket vagy újabb törésvonalat eredményez, amit jól példáz például Molnár Gyula vagy Szakács László esete – hívta fel a figyelmet a Médianéző igazgatója.
Boros Bánk is egyetért abban, hogy ha kicsiben ilyen feszültségek tapasztalhatók, akkor ez nagyban, egy esetleges kormányzati szerepben sem kerülhető el. Bár az elemző figyelmeztet: ilyen a hatalom össze tudja tartani a szereplőket.
Ugyanakkor az az alaptétel is igaz, hogy minél több a szereplő az ellenzéki térfélen, annál nagyobb az esélye a konfliktusnak – tette hozzá. Ráadásul nem csak pártok, hanem személyek együttműködéséről is szó van.
Az elemző szerint a pártokat tekintve ezeknek a konfliktusoknak is Gyurcsány Ferenc a haszonélvezője, neki áll érdekében a zűrzavar.
Amíg a többiek veszekednek, a DK a partvonalról figyel, vagy épp generálja az ellenéteket.
Gyurcsány tudja hogy mit akar, akkor is ha győznek és akkor is, ha veszítenek 2022-ben. Mindkét esetben maximalizálni akarja a hatalmát. A többieknek viszont nincsenek ilyen vízióik, még azt sem tudják holnap mi lesz, el vannak foglalva a mindennapi konfliktusokkal.
A nyitóképen: az ellenzéki pártelnökök és frakcióvezetők a Parlamentben (Facebook)