Létrejött a Gyurcsány–Fekete-Győr találkozó a Balatonnál!

2020. augusztus 08. 16:41

Kibékültek az ellenzéki pártelnökök.

2020. augusztus 08. 16:41
null

Ahogy arról pénteken beszámoltunk, a közösségi médiában szúrt oda Fekete-Győr András, a Momentum elnöke Gyurcsány Ferencnek. A poszt alatt a két pártvezér kommentben fogott hozzá a szervezkedéshez, hogy személyesen is megvitassák az ügyet. A találkozó létrejött, a Magyar Hang töltött fel róla videót. Gyurcsány aláírta a Momentum alíárás-gyűjtő ívét is.

Fekete-Győr András elmondta, Gyurcsánnyal megvitatták a gödi ügyet. A Momentum elnöke szerint a gödi momentumos polgármesternek alapból sem könnyű, hisz küzdenie kell a Samsunggal és a Fidesszel, arra kérte a DK elnökét, hogy legalább a gödi DK-val ne kelljen. Gyurcsány szerint nehéz Budapestről igazságot tenni, és ő nem is szeretne. Úgy véli, természetes, hogy adódnak súrlódások egyes ügyekben, azonban ezeket meg kell próbálni helyben kezelni.

A videót itt tekintheti meg.

 

Mint ismeretes, Göd kapcsán egymásnak feszült a DK és a Momentum. Július végén megírtuk, hogy a DK-LMP-Jobbik koalíció a Fidesz támogatásával felfüggesztette Göd momentumos polgármesterét. Az erről szóló javaslatot az LMP, a DK és a Jobbik képviselői terjesztették be július közepén, miután szélsőségesen megromlott a viszony a Fideszt ősszel leváltó koalícióban. Az akkori előterjesztés részeként fegyelmi vizsgálatot is indítottak Balogh Csabával szemben, amivel a polgármester eddigi intézkedéseit vizsgálják.

A Demokratikus Koalíció a héten azzal vádolta meg Balogh Csabát, hogy fideszesre akarta cserélni a város LMP-s és DK-s alpolgármestereit. Erről hangfelvételt is nyilvánosságra hozott. A Momentum állítása szerint a hangfelvétel manipulált, Balogh Csaba pedig nem akarta fideszesre cserélni a jelenlegi alpolgármestereket. Az ügy időközben országos politikai konfliktussá fejlődött a két párt között, a DK és a Momentum vezető politikusai is egymásnak estek. Úgy tűnik, a pártelnökök most elsimították a konfliktust.

Összesen 186 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
moricka13
2020. augusztus 11. 04:23
Az Orbán-buktatók falkavezérének soha és senki által meg nem választott Gyurcsány előre megírt dramaturgia szerint játszadozik a kamuellenzéki katyvasz részeseivel, mint macska az egerekkel, a végén meg is eszi mind. Részéről az MSZP már kipipálva, Jakabot még papagáj-módban a macska szájában, hagyja, hadd kiabáljon. Momentán gödi műbalhé ürügyén - bizonyára valamitől tartva - a Momentum dolgában a tettek mezejére Gödön nem, csak Tihanyban mert lépni. Igaz, még az is meg lehet, hogy a nagy találkozás okán a visszhang is új életre kelhet talán. Gondoljuk és tippeljük meg, mégis ki lesz sorosan következő a bedarálási műveletében? Ámde, azért a megfeszülésig, sőt bármi áron a buktatásra összefogó ellenzéki pártok vezérei mégse gondolják, hogy a nagyérdemű választók en bloc, vagyis mindenestül, teljes egészében, beveszik majd az elvtelen mantrát és vakon követik is őket ebben a legújabb, és véletlenül sem választási, valóságosan csak igazi vásári mutatványukban!
bagira
2020. augusztus 10. 20:30
Gyurcsányné ma inkább bocsánatot kellett volna kérnie sok millió magyar haláláért, megkínzásáért, deportálásáért, a magyar nemzet folyamatos lejáratásáért, családja gyilkos magatartásáért. Ám, maga ezzel szemben, a legvéresebb és legaljasabb kommunista diktatúrákat idézte meg Magyarország parlamentjében. Beszélhetett volna arról is, miért nem engedték be a Vatikán területére
bagira
2020. augusztus 10. 11:02
Gyurcsányék a balcsit is eladták A cégcsoport külföldön bejegyzett anyacégének valós tulajdonosaira sosem derült fény. Az SCD Holding Zrt. magyar többségi tulajdonosa viszont a baloldali kormányokkal és politikusokkal kiváló kapcsolatokat ápoló Jászai Gellért volt. Az üzletemberről a Magyar Narancs közölt egy portrét évekkel ezelőtt. A cikk felidézi, hogy az SCD Groupot 3 millió forintos alaptőkével alapította Jászai két üzlettársával, Szatmári Gáborral és Bajka Zoltánnal. A társaság arca és ügyvezetője Jászai volt. Nem sokkal az alapítás után egy rejtélyes londoni postafiókcég, az SCD (UK) Ltd. lett a tulajdonos, amely cég mögött Jászaiék saját bevallása szerint angol pénzügyi befektető állt. Ennek a külföldi befektetőnek a nevében tárgyalt Jászai az önkormányzatokkal, állami szereplőkkel, amikor a Balaton valaha volt legnagyobb fejlesztését lengette be, az önkormányzatoknak nemcsak a helyi turizmus fellendítését, hanem 10 milliárdos extra adóbevételt is ígért. A Heti Válasz derítette ki, hogy 2005 nyarán, vagyis közvetlenül a Siotours, a Balatontourist és a Zalatours kiárusítása után Medgyessy kacifántos úton az SCD-től jutott hozzá a Balaton déli partján egy körülbelül 300 millió forintot érő vízparti villához, a mai napig nem tudni pontosan mennyiért, ráadásul az új vagyont nem tüntette fel a vagyonnyilatkozatában sem. A Zamárdi határában fekvő, egy Tihanyra néző vízparti 1550 négyzetméteres teleket kempingnyúlványként tartottak számon. A terület háromszor is gazdát cserélt az SCD Csoporton belül, míg végül a Medgyessy család nevén kötött ki.
Vakfolt
2020. augusztus 10. 09:57
Olyan édesek. A régi bolsi, meg az új. Fiatal szerelem és éretlen, de legalább összehozta őket az étterem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!