Egyelőre nem tudni, létrejön-e a találkozó, új fejlemények esetén frissítjük cikkünket.
Frissítés: a találkozó létrejött, az erről szóló beszámolónkat itt tekintheti meg.
Mint ismeretes, Göd kapcsán egymásnak feszült a DK és a Momentum. Július végén megírtuk, hogy a DK-LMP-Jobbik koalíció a Fidesz támogatásával felfüggesztette Göd momentumos polgármesterét. Az erről szóló javaslatot az LMP, a DK és a Jobbik képviselői terjesztették be július közepén, miután szélsőségesen megromlott a viszony a Fideszt ősszel leváltó koalícióban. Az akkori előterjesztés részeként fegyelmi vizsgálatot is indítottak Balogh Csabával szemben, amivel a polgármester eddigi intézkedéseit vizsgálják.
A Demokratikus Koalíció a héten azzal vádolta meg Balogh Csabát, hogy fideszesre akarta cserélni a város LMP-s és DK-s alpolgármestereit. Erről hangfelvételt is nyilvánosságra hozott. A Momentum állítása szerint a hangfelvétel manipulált, Balogh Csaba pedig nem akarta fideszesre cserélni a jelenlegi alpolgármestereket. Az ügy időközben országos politikai konfliktussá fejlődött a két párt között, a DK és a Momentum vezető politikusai is egymásnak estek.