Független maradt a tudomány – Maróth Miklós a Mandinernek

2021. június 24.
Még egyszer sem kapott utasítást arra, mi legyen egy kutatás eredménye – összegez az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat vezetője. Maróth Miklóst az egyetemi modellváltásról is kérdeztük.

Kacsoh Dániel interjúja a Mandiner hetilapban.

Lassan kétéves az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH), amelynek irányító testületébe hat-hat tagot delegált a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a kormány. A mérleg nyelveként hányszor döntött az elnöki szó?
Ilyenre nem volt példa. Ettől a lehetőségtől korábban is a kívülállók tartottak, jómagam már a megalakulásunk idején is azt tapasztaltam, hogy szakmai kérdésekben szakmai alapon születnek a döntések. Az irányító testületben minden tagot a tudomány érdekel, függetlenül attól, hogy melyik fél delegálta. A határozatokat így minden esetben a döntő többség hozza meg.

Ugyancsak elhangzott korábban, hogy a kutatóintézeti hálózat átszervezé­séért felelős Palkovics László innovációs és technológiai miniszter napi szinten szabja majd meg az irányt a hálózat vezetésének. Történt ilyesmi?
A parlamentnek, nem pedig a miniszternek tartozunk elszámolással a törvény szerint. Független intézményként a költségvetésünket is az Országgyűlés határozza meg. Természetesen a kormány terjeszti be a büdzsé tervezetét, Palkovics László pedig a költségvetési igényeinket terjeszti a kabinet elé. Neki is vannak teendői bőven, abban mindenesetre megegyeztünk, hogy évente legalább kétszer személyesen is egyeztetünk.

Fotó: Földházi Árpád

Összességében mi a tapasztalat az eddigiek tükrében: érdemes volt kivenni az intézeteket az MTA alól?
Kezdjük azzal, hogy korábban évi 17,5 milliárd forintos állami támogatás jutott a hálózatnak, ez az MTA költségvetésének még a harmadát sem érte el. Az önállóságra is szükség volt ahhoz, hogy ezt az összeget több mint a kétszeresére tudjuk növelni. A nagyobb forrás nagyobb mozgásteret jelent, ez pedig lehetővé teszi, hogy fejlesszük a kutatóhálózatot, és hatékonyabbá tegyük a működését. Arra törekszünk, hogy a hálózat emberi és anyagi erőforrásait maximálisan kihasználva hozzá tudjunk járulni az ország fejlesztéséhez. Mindezt úgy, hogy közben nemzetközi szinten is élvonalbeli eredményeket érünk el.

Ez mit jelentene?
Igyekszünk meghatározni, mik azok a fontos kutatási témák, amelyek a magyar tudomány és az ország érdekeit a legjobban szolgálják. Ezeket természetesen nem kívülről akarjuk ráerőszakolni az intézetekre, hanem velük együttműködésben, őket is megkérdezve határozzuk meg. Mondok néhány példát. Mivel az atomkutatás fontos téma, elsősorban az Atommagkutató Intézet – amelynek ez a fő profilja – végzi a kutatásokat ezen a területen, de több más intézetünk is részt vesz ilyen témájú hazai és nemzetközi projektekben. A soproni Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézetnek pedig a földrengésfigyelés az egyik fő fel­adata, amiből tudományos cikkek nem születnek, viszont a társadalomnak, az államnak szüksége van erre a tevékenységre. És sorolhatnám.

Régi célkitűzés, hogy a magyar gazdaságot is segítse a tudomány, legyen több hozzáadott értékünk, találmányunk. Ebben hogy állunk?
Létrehoztunk egy innovációs főosztályt, amely professzionális módon segíti az intézeteket, hogy kutatási eredményeiket minél szélesebb körben oltalmazni és hasznosítani tudják – gondolok itt például a szabadalmakra vagy az iparjogvédelem egyéb formáira. Márpedig innovációink vannak szép számmal. Említhetném például a Szegedi Biológiai Kutatóközpont mesterséges intelligencián alapuló új vírustesztjét, amely a koronavírus akár több mutáció­jának azonosítására is alkalmas. Vagy kiemelhetem az Agrártudományi Kutatóközpont munkáját a búzafajták és a kukoricahibridek területén. Egy-egy sikeres nemesítés a hazai mezőgazdaság teljesítményére is jelentős hatással van. Emellett több olyan kutatás is zajlik a hálózatban, amelynek eredményei akár forradalmasíthatnak is egy-egy területet. Azon dolgozunk, hogy egyre több úttörő eredmény születhessen, és ezek Magyarországhoz kötődjenek, az ország javára hasznosuljanak. Persze ez az optimista nézőpont.

Mi a pesszimista?
A kor színvonalának megfelelő laborok beszerzése, felszerelése jelentős forrást igényel. Például a vezető nyugati országok – Németország, Hollandia, Franciaország – most ráálltak a kvantumszámítógépek és a hozzájuk kapcsolódó alkalmazások fejlesztésére, amire egyenként nyolcszázmillió és egymilliárd euró körüli összeget szentelnek. Ezzel mi nem tudunk versenyezni. Magyarország gazdasági ereje és lélekszáma erősen meghatározza a lehetőségeinket. Hangsúlyozom, nem a képesség hiányzik. A régióban ettől még törekedhetünk vezető szerepre. Ebből a szempontból az irányító testületnek az jelenti a kihívást, hogy a tudományban megtalálja azokat a réseket, amelyekben akár mindezek dacára is világszínvonalra tudunk törni. A Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet például ezt már hozza is az agykutatás terén, ahogy a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet is sikertörténet. Tehát meg kell találnunk azokat a területeket, amelyekben a legjobbak lehetünk, s közben azt is figyelembe kell venni, mire van szüksége a magyar társadalomnak és gazdaságnak.

Tovább nőhet jövőre az állami támogatás?
Örülünk, hogy a koronavírus-járvány okozta körülmények között jövőre is megkaphatjuk az idei támogatást. Természetesen lenne hova tennünk a pluszforrásokat, hiszen például a kutatói bérek és a kutatási infrastruktúra terén is van hová fejlődni. Az érthető, hogy a költségvetésben most sok más terület, például az egészségügy, a gazdaság újraindítása kap prioritást, de mi azon vagyunk, hogy amint lehetőség lesz rá, tovább növeljük a forrásokat.

Túlzás az az ellenzéki narratíva, miszerint a kormány be akarja szántani az önálló tudományos életet?
A tény az, hogy a kormány önállóságot adott a kutatóhálózatnak, több mint a duplájára növelte a finanszírozását, és én még egyszer sem kaptam utasítást arra, hogy mi legyen egy kutatás eredménye. Ezek után értékelhetetlennek tartom az ilyen jellegű vádaskodásokat.

Fotó: Földházi Árpád

Tavaly harmincszázalékos béremelésre került sor. Mire elég ez?
Egy kezdő kutató fizetése megegyezett a garantált bérminimum összegével, ez tarthatatlan volt. A kutatóhálózat Akadémián belüli működtetését szovjet mintára vette át Magyarország, azzal a különbséggel, hogy a Szovjetunióban kiemelt fizetésük volt a kutatóintézeti dolgozóknak. Nálunk ideológiai alapon azt mondták, hogy a munkásbéreknek kell magasabbnak lenniük. Sajnos harminc évvel a rendszerváltozás után még mindig érezzük ennek a hatását. Megjegyzem, az egyetemi oktatók és kutatók esetében is hasonló a helyzet. Mondanom sem kell, egy fiatal kutató külföldön lényegesen kedvezőbb ajánlatokat kap, mint itthon, ahol akár a versenyszférában is jobban jár. Olaszországban a kutatói átlagbér 2020-ban a másfélszerese, Ausztriában pedig a duplája volt a magyarországinak, még ha figyelembe vesszük is a megélhetési költségek közötti különbségeket. Működik az agyelszívás. Mindenképpen folytatni kell tehát a béremelést, legalább a nyugati fizetések alsó határát el kell érnünk, miközben a kutatási körülményeken is lényegesen javítani kell.

Hol tart a korábban bejelentett, harmincmilliárdos infrastrukturális fejlesztési program?
A koronavírus sok mindent megakasztott, van némi késlekedés. A Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontnál egy sokéves fejlesztési terv valósulhat meg, most zárul le a feltételes közbeszerzési eljárás. Egyik nagy büszkeségünk, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet beruházása is jól halad, s hasonló a helyzet az Agrártudományi Kutatóközpontnál és a Wigner Fizikai Kutatóközpontnál is. Tehát mindennel jól haladunk, igyekszünk új lendületet adni a folyamatoknak. Ráadásul már gyűjtjük a következő igényeket is a kutatóhelyeknél.

Az intézeti dolgozókat összefogó szakszervezet nemrég nyílt levelet írt Palkovics Lászlónak, követelve, az OTKA­pályázatok esetében álljon vissza a 2014 előtti döntési mechanizmus, vagyis ne a tárcavezetőé legyen a végső szó joga. Erről mit gondol?
Ebben a folyamatban nincs szerepem, így nem tisztem véleményt megfogalmazni. Mindenesetre azt látom, hogy Magyarország túlzottan elment a pályázatok irányába. Az alapműködés finanszírozásához jó lenne megkapni a költségvetési támogatást, és csak a speciális területekre kiírni pályázatokat, hiszen a tenderírás, majd az adminisztráció elveszi az időt és az energiát az alapvető feladatok ellátásától. Azt viszont szeretném, hogy az intézeteink sikeresek legyenek a jelentős uniós pályázati források elnyerésében. Ebben az innovációs főosztályunk és a nemzetközi kabinetünk kiemelten segíti a munkatársakat.

Az ideológiai fősodorhoz sorolható cikkek nagyobb eséllyel jelennek meg a rangos nemzetközi szaklapokban”

Korábban az ilyen EU-s pénzek elosztása kapcsán egyfajta diszkriminációról lehetett hallani. Létezik ilyesmi?
A nagyobb országok már abban a szakaszban lobbiznak az uniós illetékeseknél, amikor a közvetlen brüsszeli pályázatok tartalmát meghatározzák. Egyes országok például el tudják érni, hogy arról írjanak ki tendert, amit ők kutatni akarnak. Nekünk is azon kell dolgozni, hogy növelni tudjuk a lobbierőnket.

A társadalomtudományok területén más típusú befolyásról, konkrétan a genderideológia nyomulásáról is hallani.
Az biztos, hogy a ideológiai fősodorhoz sorolható cikkek nagyobb eséllyel jelennek meg a rangos nemzetközi szaklapokban. Mindig a súlyponti országok határozzák meg, hogy mi számít tudománynak s mi nem. Viszont miközben arra törekszünk, hogy a nemzetközi színtéren is élvonalbeli eredményeket érjünk el, arra is figyelmet kell fordítanunk, hogy mire van szüksége az országnak, a magyar tudománynak.

Ez valamennyire a globalista és a szuverenista politikai ellentét leképeződése?
A tudomány mindezektől függetlenül nemzetközi, ezt egy percig sem téveszthetjük szem elől. De egy magyar kutató számára nem lehet az az egyedüli mérce, hogy hány cikke jelenik meg a szakmai körökben nagy rangúnak számító, úgynevezett Q1-es vagy Q2-es folyóiratokban. Elsősorban a magyar tudományt kell szolgálni.

Idézem: „Az Akadémián nem mindenki inát megfeszítve kutat.” Tartja?
Mint mindenhol másutt, itt sem mindenki egyformán törekszik. Emiatt is jókor jött, hogy a béremeléssel csaknem egy időben váltottunk a közalkalmazotti státuszról, így nagyobb teret nyerhetett a teljesítmény elismerése.

A Magyar Narancs nemrég azt vetette fel, hogy veszélybe került az ELKH egysége, mert a Belügyminisztérium elvinné a Regionális Kutatások Intézetét. Ez akár lavinát is elindíthatna. Jogos a félelem?
Annyi történt, hogy a Belügyminisztérium jelezte, szeretné tudományos alapokra helyezni a munkáját. Úgy gondolom, önmagában ez jogos igény a részéről. Ám a részletek még nem ismeretesek, szó sincs döntésről. Előbb jelentek meg az ügyben cikkek, mint hogy bármi is történt volna. Ez tudományszervezési kérdés, amelyet nem a sajtóban kellene megvitatni. A hálózat lebontásának lebegtetéséről meg csak annyit, hogy az indulásunk óta eltelt időszakban már hat új intézetet hoztunk létre. A Bölcsészettudományi Kutatóközpontot két új intézettel bővítettük, a Nyelvtudományi Intézetet kutatóközponttá alakítottuk négy új intézettel, s lesz még folytatás.

Résztvevők az Akadémiai Dolgozók Fórumának demonstrációján a Magyar Tudományos Akadémia  191. közgyűlése előtt 2019. május 6-án. Maróth Miklós szerint a kormány önállóságot adott a kutatóhálózatnak. <br> Fotó: MTI / Illyés Tibor

Az MTA is több forráshoz jut egyébként jövőre?
Tudomásom szerint igen, neki is tetemesen megemelték a támogatási összegét.

Milyen most az ELKH viszonya az Akadémiával?
Az átszervezésről szóló törvény megjelenésétől kezdve együtt kellett működnöm az előző elnökkel, Lovász Lászlóval. Személyesen is jó kapcsolat alakult ki közöttünk, akárcsak az utódjával, Freund Tamással. Bár nem mindenben értünk egyet, valamennyien a magyar tudományért dolgozunk, és konstruktív együttműködésre törekszünk. Például sikerült megegyezni arról, hogy az egyetemeken működő támogatott kutatócsoportok szakmai feladatait átvesszük az Akadémiától, a fiatal kutatók hazacsábítását célzó Lendület programot pedig az MTA viszi tovább.

Ha a kormány azt mondja, A, akkor az ellenzék azt, hogy B”

Az ellenzék is tiltakozott az átszervezés miatt. Reális lehetőség, hogy kormányváltás esetén visszacsinál mindent?
Azt óriási hibának tartanám, eltekintve bármiféle politikai kontextustól. Elindultunk egy úton, haladunk előre, s már vannak előremutató eredményeink is. Egyébként láthatjuk: ha a kormány azt mondja, A, akkor az ellenzék azt, hogy B. Ám sokszor van úgy, hogy az ellenzék kormányra kerülve belátja, jó volt az a döntés, amit korábban még támadott.

Mit gondol az egyetemi modellváltásról? Nem kisebb közéleti vihar kíséri, mint annak idején a kutatóintézeti átszervezést.
Szakmai előrejelzések alapján lehetett tudni, hogy az egyetemi hallgatók harminc százaléka néhány éven belül eltűnik. Vidéken ez az arány akár jóval nagyobb is lehet, már most is hallani olyan egyetemről, ahol bizonyos szakokra alig akad jelentkező. Így mindenképpen új alapokra kellett helyezni a rendszert. Úgy vélem, ezekre az intézményekre tudományos műhelyként kellene tekinteni, és ilyen alapon finanszírozni őket. Mindenesetre a kormány is szembesült a problémával, s arra jutott, hogy az alapítványi formával tudja megerősíteni és versenyképessé tenni az egyetemeket. Ez pedig többek között a tudományos utánpótlás és a munkaerőpiaci igényekre való gyorsabb reagálás szempontjából is kiemelten fontos.

Az egyetemek valódi autonómiát, biztos anyagi hátteret és döntési lehetőségeket, de nagy felelősséget is kaptak”

Az ellenzék szerint a Fidesz lenyúlta az érintett intézményeket.
Ellenkezőleg. Az egyetemek valódi autonómiát, biztos anyagi hátteret és döntési lehetőséget, egyúttal nagy felelősséget is kaptak. Ez a lényeg. A kormány felelősségteljes lépést tett, ráadásul nyugati mintára. A nyugati egyetemek mögött van vagyon, amelyből gazdálkodnak, ismert modellről van tehát szó. A kuratóriumoknak természetesen a szakma érdekeit kell képviselniük, megteremteni a sikeres oktatás feltételeit, ez a valódi mérce velük kapcsolatban. A siker persze még nem biztos, ám erősen bízom benne, hogy az általam professzionális személynek megismert Stumpf István kormánybiztos ezt jól megcsinálja.

Maróth Miklós
1943-ban született Budapesten. Az ELTE BTK latin–görög–arab szakán végzett, 1970-ben doktorált, 1974-ben a nyelvtudomány kandidátusa lett, 1988 óta a nyelvtudományok doktora. Ösztöndíjjal tanult Bagdadban, Bécsben, vendégkutatóként a Harvard, illetve a Cambridge-i Egyetemen. Évtizedekig az MTA Ókortudományi Kutatócsoport munkatársa volt, 1992-től a PPKE BTK egyik szervezője, alapító dékánja, 2013-ig klasszika-filológia és arabisztikaprofesszora. 2002 óta az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének igazgatója, 2019. szeptember elsejétől az MTA régi kutatóintézeteit összefogó szervezet, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat elnöke. Maróth Miklós az MTA rendes tagja, a Magyar Corvin-lánc és a Széchenyi-díj birtokosa.

Nyitókép: Földházi Árpád

Összesen 23 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés