Dúlás Budán

2021. június 2. 7:11

Veczán Zoltán
Mandiner
Nagyravágyó törtetők gőzhengere présel földbe mindent, ami régi, eltörölve végleg a múltat, zöld ablakkeretestül, meszes falastul, bácsistul.

Mint egy Lázár Ervin-mese – gondoltuk, amikor beléptünk a kertkapun. Csendes, árnyas kert fogadott, éppen karban tartható méretű – karban is volt tartva szépen, ahogy egy nyolcvanéves bácsi erejéből futja, gyerekek, unokák alkalmi segítségével. Kis virágágyás, kis szerszámos deszkabódé, kérges kezek simogatása minden rögön. Az öreg egy fiatal nővel beszélgetett egy kis kerti asztalnál, egykedvűen fogadta köszönésünket, majd rövidesen visszatért tenni-venni a virágyások közé.

Egy ötvenes férfi, ingatlanügynök, de egyben az idős úr régi családi barátja vezetett minket körbe a kis kertben; megcsodáltuk a rajta álló bájos százéves házikót is, amelyen

kívülről csak annyi javítanivaló látszott, amennyit egy bölcsészpár hiperpasszív felújítási készségeivel apránként orvosolni tud.

Tudniillik azzal a szándékkal vágtunk neki a Kútvölgy lejtős utcájának, hogy ha egy mód van rá, egy életre eladósítsuk magunkat; cserébe legyen egy kis zöld és jó közlekedés úgy, hogy minden fontos családi és egyéb dolog könnyen elérhető legyen.

Itt hirdették a házat – vagyis házfelet, még pontosabban mondva: ház-harmadot, mégpedig olyan jutányos áron, ami szűk mezsgyén, de találkozhatott azzal, amit a tekintetes bank szerint a következő húsz évben, szerencsés csillagzat alatt, fogakat összeszorítva, de ketten ki tudhatunk pengetni. Mégsem mertünk örülni előre, mert a korábbi féltucat ingatlan látogatásánál is csakhamar kiderült, hogy a megfogott láb bizony nem isteni, hanem ló-.

Itt annyi előnyünk azért volt az eddigiekhez képest, hogy az ingatlanos kissé fellibbentette a zsákot a macskáról már telefonban is: a szomszéd építkezik, reped a fal, ezért ennyi meg amannyi a házrész.

S valóban, a szomszéd építkezett. Épített példának okáért hatméteres mélygarázst, csupasz téglafalakat,

és megtisztelte az öreget azzal, hogy annak saját házrésze felett is elbontott egy kicsit a tetőből,

ne maradjon a bácsi fürdőszobája se beázás nélkül. Kívülről a ház meg sem rezdült ettől: egy decens úrihölgy őrzi méltóságát frontokon és rendszereken át. Meszelt falai kitartottak, zöld ablakkeretei kedvesen korhadoztak, de ahogy az elmúlt századot, úgy kihúzták volna ezt is.

Megtekintettük a túloldalt is, ahol a szomszéd tarolt. A lelketlen, csupasz újtégla-falak, a sitthalmok és a beomlasztott tetőrész siralmas összképe fogadott, mellette a ház megmaradt fele alól gépekkel kimart alap: földgöröngyök között halomban magasodtak hatalmas sziklák, akkorák, hogy az Úr is erre építtette volna házát Péterrel.

S mindennek nyoma a házban: ujjnyi repedések pókhálózták be az egész közös falat, s futottak még tovább, akadálytalanul, a födém alól kificcent a nád; hiába púder, hiába pirosító odakünn, a ház belülről omladozott, s idejekorán feladni készült. Ahogy a bácsi is odakint: lassú, gépies mozdulatokkal kapargatta a földet egy ágyásnál,

talán azzal az illúzióval, hogy amíg nem vesz róla tudomást, nem változnak meg körülötte a dolgok.

Igaz volt-e vagy sem, amit hallottam, nem tudhatom: hogy a bácsi szülei építették a századfordulón a házat aprótéglából; hogy a szomszéd szalmaszálat sem volt hajlandó keresztbe tenni az okozott kár megtérítéséért, sőt: még volt képe áramot kérni a házon keresztül az építkezéshez, miközben felülről áztatta a bácsit. Hogy foglalkozására nézve tájépítész lenne az úr, mégsem tudta, vagy nem akarta tudni, ha kiszedi az alapot egy ház alól, mellől, akkor az abba belerokkant.

Hogy ezek után még ő ment ajánlatot tenni az öreg házfelére, mondván, így már úgysem ér az sokat. Hogy előbb százezer forint életjáradékot kínált a bácsinak, majd húsz-, végül harmincötmilliót, az utolsó ajánlattal sem sokkal többet, mint arrafelé egy akkora telek árának a fele. Hogy mindeközben a bácsi nem, nem és nem akart perelni, szólni is alig, csak amikor már nagyon nagy volt a baj.

S hogy most megválik szeretett otthonától, és megy lakni betonkaptár mélyére, sokadik emeletére, messzire innen,

hogy ne is lássa szülei házát a kapzsi szomszéd martalékává válni.

Annak árán felül maradt morzsákat széthinti a gyerekek között – nem tudhatjuk, miért nem álltak ők a sarkukra apjuk ellenében, mégis érte –, aztán elmúlik ő is lassan, szelídsége felett végleg győz a harsány, az új, az akarnok.

Így van, vagy sem, nem tudhatjuk, csak a történet egyik oldalát ismerjük. Az viszont végtelenül lehangoló, az emberben kavarog mindenféle érzés: hogy az ég óvjon minket az ilyen szomszédtól vagy az ég óvja az ilyen szomszédot tőlem? Hogy mit kéne, hogyan kéne – de végtére is arra jut: kelleni kellene, de hatalmában, lehetőségében nem áll, segíteni nem tud, csak a keserűség marad, amiből hiába vittünk haza egy jókora tarisznyával, éppannyi maradt belőle ott, a csendes virágágyások között.

Szomorú história ez, olvasni, hallani szokás róla, nem látni. Hiszi is az ember, meg nem is. Egy olyan utcában, ahol bízvást játszódhatna a Berzsián és Dideki, vagy A kisfiú és az oroszlánok, madárcsiripelés fogadja az embert hétköznap délután, s az eget is beborítja az áldott zöld lomb, ahol minden adott lenne a paradicsomi békéhez, s mégis nagyravágyó törtetők gőzhengere présel földbe mindent, ami régi, eltörölve végleg a múltat, zöld ablakkeretestül, meszes falastul, bácsistul, a Kútvölgyi út elején, nem messze egy aprócska, fűvel beületett körforgalomtól.

Most egy darabig nem megyünk arrafelé.

Összesen 48 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Csodák ritkán vannak. Részvétem a bácsinak. Ilyen a jogállam, azt hiszem, majdnem mindenhol. Azért az önkormányzat illett volna, h. tegyen valamit, hivatalból. Szomorú, h. a pereskedés teljesen egyértelmű esetekben is elég kilátástalannak látszik.

Az elkövető meg egy aljas állat, akinek a nyerészkedéshez van esze. Jogsegély szolgálat?

Valahogy engem is szolasra ingerelt a forumtars kommentje.
Most sikk lett ujra ballibjobbik oldalon NER-istanak nevezni -latatlanban is- a nekunk nem tetszoket.
Szoval ellenalltam, ugy gondoltam, nincs sporterteke az ilyesminek. Megvarom, gondoltam, amig arrol is ir, hogy a fideszesek zakojan rajtamaradt a markajel, vagy nem tudjak hasznalni a vajkest, illetve nem is ismerik stb
Orvendek, hogy valaki odaporkolt neki.Nem is csak egyvalaki!

Es miert veszitunk jovore, ha nem veszitunk, jobbfaszkam?
Hogy eltahosodtak?
Van visszaut. Lam a Jobbik is - eleve tahok- hogy odatalalt a Bito-szalonba, Spinoza hazba.
Ha nekik lehetett, onnan, ahol ok tanyaztak, tahoskodtak/nak, masnak gyerekjatek lesz!

Es meg.
Szeretem a szerenyseget, grift.
A nert maga talalta ki.
Es nem uldozik meg ezert?
Es meg valami.
Bar Jakabnak Nemeth Erzsike egy valaki, nehogy mar o legyen a kultura es kulturaltsag etalonja. Vagy a Gyurcsany hazaspar. Vagy a hiperpassziv diszlexias. Vagy a Markizaj.
En kerek elnezest!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés