Akkor most jó, hogy a Nyugathoz tartozunk, vagy sem?

2021. május 27. 13:31

Szilvay Gergely
Mandiner
A 444 belebonyolódott a gyarmatosításellenesek öngyarmatosításába.

Hogyan lehetne elmesélni Magyarország történelmét nem a Nyugat felől elgondolva? – teszi fel a kérdést a 444 egy bizonyos Transzperiféria Mozgalom kiállításáról írva.

Mi, magyarok erre megnyaljuk tíz ujjunkat, és megnézzük, hogy biztos a 444-et olvassuk-e? Aztán feltesszük a kérdést: a tőlünk nyugatra eső Nyugat-Európát mellőznénk, vagy a nyugati civilizációt?

Mert én például maradnék amellett, hogy a régiónk a Nyugat része,

de tőlünk nyugatra eső Nyugat-Európa diktátumai és az ahhoz viszonyító felzárkózás-narratíva egyszer kevésbé tetszik.

De aztán a kurátorok, Ginelli Zoltán és Szakács Eszter szerencsére hozzáteszik: „A kolonializmus története nagyon gyakran még mindig úgy van elbeszélve, mintha az a centrumországok és a periféria viszonya lett volna, amiből a félperiféria, így Kelet-Európa kimaradt.” 

Mi következne mindebből? Hát az, hogy beszéljük el mi magunk a saját történetünket, ne engedjük át másnak, nézzük meg, van-e közép-európai út, magyar út, nem feltétlen a Nyugattal szemben, azon kívül, hanem azon belül. 

Miközben a nyugati elit rendszerint szimpátiával beszél a „globális délnek” is nevezett harmadik világról – melynek állapotát nem illik pusztán elmaradottságként leírni, hanem rousseau-i megközelítéssel a romantikus természeti állapot és az autentikusság képviselőjének illik tekinteni, valamint illik a mégis létező elmaradottságát a gyarmatosító nyugat nyakába varrni, minden felelősséggel együtt,

mondván, a kapitalista nyugat kizsákmányolta a maradék glóbuszt.

Ezért a globális delet benevolensen segítenie kell az azt egykoron kizsákmányoló Nyugatnak.

Addig viszont a Nyugat saját „delei”, saját perifériája, mint Közép-Európa, vagy épp az olyan „Közel-Delek”, mint a legfejlettebb nagyhatalmak belső, Isten háta mögötti vidékei, mint az amerikai Dél nem rousseau-i helyeknek számítanak, amit kizsákmányoltak, hanem a fejlődést elutasító, visszamaradt régióknak, melyeknek nem szimpátia és támogatás jár, hanem lenézés és fenyegetés. 

Valószínűleg azért, mert e szemlélet szerint a Nyugaton kívüli „lemaradás” a Nyugat hibája, a Nyugaton belüli „lemaradás” viszont a lemaradók tudatos mulasztása – azaz utóbbiak reakciósak. 

Utal ilyesmire a két kurátor is, csakhogy ők mégis elvetik a nemzeti narratívákat, persze szándékuk szerint a globálisakat is. Csak épp az a baj, hogy miközben a nyugati szemlélettől való elszakadást hirdetik, aközben nagyon is nyugati szemléletet képviselnek – utalnak is rá, hogy elméletük kissé önellentmondásos módon nyugati termék.

Mire gondolok? A következő mondásra:

„Ginelli elmondása szerint a régió, így a mi pozíciónk megértését az is nehezíti, hogy a rendszerváltás révén a kapitalizmusba való neoliberális visszaágyazódással és az „Európába való visszatéréssel” gyakorlatilag „kifehéredtünk”, és elfelejtettük azt, hogy a korábbi évszázadokban egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy minket a centrumból nézve fehérnek tekintsenek. Az államszocializmus idején az volt az állítás, hogy a bőrszín nem számít, hiszen mindannyian a szocialista internacionalizmus közösségének tagjai vagyunk, ám az előtte lévő időszakban a kelet-európaiak a centrum felől többféle módon rasszizálva voltak, és önmagukat sem feltétlenül tekintették teljesen fehérnek. Ez pedig a félperifériás, köztes globális helyzetből adódott.”

Miközben meghirdetik a saját út lehetőségét, aközben átveszik a mostani nyugati gondolkodás itthon kontextusmentes kategóriáit: például hogy úgymond metaforikusan nem voltunk fehérek korábban, a rendszerváltás óta meg azok vagyunk. Mit jelent ez? Azt, hogy a fehér az a gyarmatosító,

és a szovjet gyarmatosítottság után lelkesen csatlakoztunk a nyugati gyarmatosítókhoz?

Mit is mondhatnánk, mit is kérdezhetnénk? Pár dolgot biztosan. Rasszizmus a fehérség ilyen lenéző, pejoratív használata. Ha baj, hogy visszatértünk „Európába” 1990-ben, és a javaslat az, hogy ne nyugati szemmel reflektáljunk magunkra, akkor miért baj, ha szuverenitásharcot folytat a kormány, miért problémás a nemzeti narratíva, a keleti országokkal való pragmatikus kereskedés, meg egyáltalán, akkor miért mondanak olyat, hogy a jobbos kurzus nem elég nyugatos? Persze tudom, a cikk is írja, hogy a nemzetállami narratíva szerintük beszűkült. Bizonyára léteznek tágabb perspektívák is. De akkor most jó, hogy a Nyugathoz tartozunk, vagy sem?

Csak mert az egész dekolonizációs, posztkolonizációs felfogás, aminek a nevében ostorozza saját magát a Nyugat, olyasmi, amit kétféle módon lehet idehozni, Közép-Európába: jól és rosszul. 

Jól úgy, hogy azt mondjuk: nekünk nem voltak gyarmataink (hiába vannak Ginelliéknek sztorijai, amelyek azt hivatottak bizonyítani, ez az állítás kikezdhető), viszont félig-meddig gyarmatoknak vagyunk tekinthetőek.

Azaz: mi nem vagyunk a gyarmatosító Nyugat része, ezért nem kérünk az önostorozásból.

Főleg nem vagyunk a gyarmatosító Nyugat része csak azért, mert 1990 után végre csatlakoztunk Európához és a kapitalizmushoz. Viszont volt ezután egy posztszocialista gazdasági és szellemi értelemben öngyarmatosító elitünk.

Az önostorozó Nyugathoz, ami extrém bűnbánatot tart a gyarmatosítások miatt, viszont nem akarunk csatlakozni. Ha most a nyugatias, menő dolog a Nyugat-ellenesség, akkor köszönjük, nem kérünk belőle. Öngyűlöletet nem kívánunk importálni, önutálattal nem öngyarmatosítunk – pedig az elvárás ez lenne, mert a nyugati eliteknek ez a nyelv értelmezhető. Ez lenne ugyanis a rossz változat, amit a magyar társadalomtudományos egyetemi világ jelentős része is képvisel. Ginelliék is átveszik a gyarmatosításellenesség jegyében az a nyelvezetet, aminek itthoni használatával effektíve öngyarmatosítanak.

De vajon ha saját utunkat akarjuk járni, kell-e nekünk egy erőltetett, gyarmatosításellenes öngyarmatosítás? Szerintem egyértelmű a válasz: nem. 

Nyitókép: MTI Fotó: Herczeg István

Összesen 51 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Europa-unnep, fenyo-ünnep akar.
El vagyunk mi rendezve, ugy, ahogy kell. Holmi gyarmatositokhoz torleszkedunk pont akkor, amikor a volt gyarmataikrol a gyarmatositottak egy resze keresi fel eppen oket, adja vissza a latogatasukat.
Jodolgukban nem kellettunk nekik, jol meg is csonkitottak bennunket, most pedig jaruljunk elejuk, nem?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés