Uniós újbeszél: a kudarc az siker

Vajon mit olvas Von de Leyen asszonyság, az Európai Bizottság elnöke? Ezen töprengtem a minap. A töprengés oka az EU-s vakcinaakció sikeréről szóló leyeni tétel volt. És azért is töprengtem rajta, mert tudjuk, hogy a politikusoknak vannak meghatározó olvasmányélményeik – már nem a gyermekkori leányregényekre, indián- és kalóztörténetekre gondolok, hanem azokra, amelyek a politikához való hozzáállást, a politikacsinálásban való jártasságát alakították.

nagy politikafilozófusokat kellene olvasgatnia, valamint megfogadni a szabadon lebegő értelmiségiek tanácsát. Az értelmiség, ami a politikus fülébe sugdos, kis angyalkaként vagy ördögöcskeként végzi e tevékenységét, kezében friss olvasmányélményekkel és klasszikusokkal. Utóbbiak persze most épp újraíródnak, legalábbis nyugaton, de nálunk még van raktáron a nyolcvanas évekből, az elvtársak itt már előre kicenzúrázták a klasszikusokat, kihúzták Istent, betették az osztályharcot. A kortársak meg bizonyára a szociológiai folyóiratok világmegváltó igényű, ám depresszív hangvételű tanulmányait jelentik, Replika & Co. 

Tehát az értelmiségi szabadon lebeg, mint angyalka vagy ördög, és így egyszerre tudja lenézni a politikust annak műveletlenségéért (hiszen nem olvassa a legújabb Q1-Q2 vakonduplalektorált folyóiratok tanulmányait, és sugdosni a fülébe a megváltó igét, mely alászáll a mennyből, azaz kipattan a lebegő fejből). 

Ha a politikusnak van esze, akkor a hallása sugdosás közben szelektív, vagy olyan értelmiségiekre hallgat, akik nem lebegnek szabadon, hanem be vannak gyökerezve, de az már ugye nem függetlenség. 

Mindenesetre a politikus a saját szakmájával kapcsolatban visszaemlékezéseket szokott olvasni, meg Peloponnészoszi háborút, Boston Politicsot, illetve Keresztapát – bár azt inkább nézni szokták. Kinek mi a kedvence.

Én nem tudom, hogy az 1984-et valami angyalka ajánlotta-e Von der Leyen asszonyságnak, vagy személyes kedvenc, de minden jel szerint ő a politikai kommunikáció terén George Orwell sorvezetőjét használja.

Biztos szabadságon voltak épp a kommunikációs tanácsadók, hacsaknem épp oltakoztak, oltakozás után lábadoztak, vagy Leyen asszonyság visszasugdosott az angyali és ördögi fülekbe, hogy „1984”, és viszonozta a tanácsokat. A kérdés az volt, miként is lehetne kommunikálni az EU vakcinaügyi szerencsétlenkedését. 

A szerencsétlenkedés, amit EU-s újbeszélül sikernek hívnak, azzal kezdődött, hogy a bizottság EU-s szinten akart minden beszerezni, majd nem adta ki a vakcinaszerződéseket és vitába keveredett az AstraZenecával, eközben pedig politikai alapon keresztbe tesz a keleti vakcináknak. Ezt azonban egyre több tagállam ignorálja, és vásárolja tonnaszámra a Szputnyikot meg a Sinopharmot. Legutóbb már az a Németország is beállt a sorba, ami egyébként szinte egyenlő az EU-val, már ha az EU-s akaratképzés kacskaringós útjaira gondolunk. Itthon, mint írtuk, ha kivárnánk a töketlenkedést, 1,7 millióval kevesebb beoltottunk lenne, a beoltottsági arány pedig 44 százalék helyett 27 százalék. Na, az épp az uniós átlag.

Ehhez képest Von der Leyen asszonyság arra büszke, hogy az EU-s országok 200 millió vakcinát exportáltak máshová – sokszor ignorálva saját polgáraik igényeit is. Eközben azt, hogy mennyit importáltunk, például keleti vakcinát, nem említette. Kivitel oké, behozatal nem. 

a bürokraták brüsszeli behemótja viszont lassan emeli mancsait, miközben pislogva próbálja kigondolni, mit is kellene tenni. 

De azért Von der Leyen asszonyság szemrebbenés nélkül bemondja, hogy az EU-s vakcinasztori siker: talán alternatívtörténelem-írásban utazik? Szerintem maximum az a siker, hogy ezek után az EU még egyben van.