A Királyi Lovardától az Operaházig: Neuschloss Emil, egy építő magyar polgár élete

2021. május 3. 20:00
Írta: Sal Endre
Neki köszönhetjük a Királyi Lovarda pompás díszmennyezetét a budai Várban, de a pesti Operaház tetőszerkezetét is ő álmodta meg: Neuschloss Emil dúsgazdag emberként sokat adakozott. Ismét egy izgalmas cikk a Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldaláról.

1836-ban született Párkányban, egy tősgyökeres fakereskedő családban – a Neuschloss família ugyanis évszázadokra visszamenőleg fával és annak feldolgozásával foglalkozott. Az ő édesapja, Neuschloss Károly is, aki megalapította a Neuschloss és Fia céget, amelyet aztán 1879-ben, a halála után Emil vett át.

Nem volt kérdés, hogy így lesz, főleg, hogy ő volt a család egyetlen fiúgyermeke a hét lány (Hermina, Johanna, Zsófia, Katalin, Fanny, Lujza és Jenny) mellett. Neuschloss Emil 1885-ben, a Budapesti Országos Kiállításon szerzett hírnevet magának, számtalan pavilon megépítését az ő cége végezte. Többek között a mezőgazdasági, a házi ipari, az egészségügyi és a zenecsarnok tetőszerkezetét is a Neuschloss és Fia készítette. Nem véletlen, hogy amikor Ferenc József kilátogatott a kiállításra, személyesen köszönte meg a közreműködést, majd arany érdemkeresztet adományozott neki. Matlekovits Sándor, a kiállítás elnöke pedig levélben köszönte meg Neuschloss Emilnek a munkát, kiemelve: rajta múlt, hogy a kiállításra minden pavilon rendben elkészült.

A pesti Operaház tetőszerkezetét is Neuschloss Emilnek köszönhetjük. Fotó: Wikipedia

 

A fakereskedő hamar komoly vagyonra tett szert. Egy hatalmas gyártelepet épített a mai Horvátország területén, ide 18 kilométeres vasutat épített, de

a gyárának volt iskolája, kórháza, postája és távbeszélője is.

Nem mellékesen Bécsben, Párizsban, Brüsszelben és Lille-ben is volt lerakata. Még egy statisztika: a fiumei kikötőből évente 2300 vagon feldolgozott fát szállítottak a világ minden pontjára a Neuschloss-gyárból. Összesen 7 nagy fafeldolgozó gyárat tartott fent és több mint négyezer ember dolgozott az üzemeiben.

1896-ban a millenniumi kiállításon Ferenc József régi ismerőseként köszöntötte. Az osztrák császár és magyar király a beszélgetés során a következőt kérdezte: „Ugye, nem éppen a legjobban mennek most külföldön az ügyek?” Neuschloss nem késett a válasszal: „Sajnos, Felség, nagy áldozatokkal kell Amerika ellen védekeznünk” – mondta a gyáros, aki a kiállítás több pavilonjának a tetőszerkezetét is megálmodta.

Neuschloss Emil rendszeresen adakozott, volt, hogy egy családi ünnepről Budapest polgármesteréhez hajtatott és átadott 1000 koronát a szegényeknek. Az is jótékony természetére vall, hogy 1892-ben Arad megyében 3200 hold földet vásárolt, a talajjavítási munkák után pedig bérbe adta 65 magyar családnak azzal, hogy ha két évig művelik, a tulajdonjog rájuk száll. Az Ellenzék című lap meg is állapította, hogy

„Neuschloss hazafias munkát is végzett, amennyiben az eddig román parasztok lakta vidékre tősgyökeres magyar földmíveseket telepített”.

A faiparos elmondhatta magáról, hogy az ő cége építette a pesti Operaház tetejének faszerkezetét, s nem mellékes az sem, hogy a budai Várban a Királyi Lovarda belső díszmennyezetét is a Neuschloss és Fiai üzemében készítették. A Lovarda később a második világháborúban súlyos sebeket kapott, majd a kommunista rendszerben a helyrehozatal helyett a lebontás mellett döntöttek. A Nemzeti Hauszmann Program keretén belül a Lovardát ismét felépítették, rendezvényközpont lesz belőle és az év második felétől látogathatják a budai Várban időzők.

Neuschloss Emil unokaöccseivel, Ödönnel és Marcellal az Építőipar műszaki hetilapnak az alapítótagjai között voltak. Neuschloss Ödön és Marcell egyébként szintén részt vettek a budai Vár századfordulós építkezésén, hiszen ők szállították a parkettát a palota legendás Szent István-termébe. A testvérpár szintén több jeles budapesti épülethez köthető. Így millenniumi kiállításra az Alpár Ignác tervezte városligeti Vajdahunyad várának kivitelezői is ők voltak, de az Igazságügyi Palota építkezésén is részt vett a testvérpár.

A Zsidó Vakok Intézetének egykori épülete, amely Wechselmann Ignác anyagi felajánlása után épülhetett meg. Fotó: Wikipedia

 

Visszatérve Neuschloss Emilhez: 1906-ban ünnepelte az ezüstlakodalmát, 25 évvel korábban vette el feleségül Benevenisti Anikát. A gyáraiban is felköszöntötték őket, Emil pedig átvehette a dolgozók ajándékát, egy ezüst plakettet. Az is ismeretes, hogy

az ezüstlakodalom alkalmával 12 ezer koronát fordított jótékony célra a dúsgazdag gyáros.

1908-ban Neuschloss Emil is ott volt a Mexikói úton, ahol felavatták a Zsidó Vakok Intézetének épületét, amely közadakozásból épült – pontosabban Wechselmann Ignác műépítész határozott úgy a végrendeletében, hogy 2 millió koronát ad az épület létrehozására. A gáláns adakozó özvegye nem volt más, mint Neuschloss Emil Zsófia nevű testvére.

Neuschloss Emil élete végéig dolgozott. 1910-ben a Magyarországi Fakereskedők Egyesületének tiszteletbeli elnöke lett, majd hosszú betegség után, 1912 júliusában, az ausztriai, Ischlben érte a halál. 76 éves volt, mikor örökre elaludt. Budapesten temették el, a végrendelete szerint pedig a tetemes vagyona fele a feleségét illette, a többin pedig az örökösök osztoztak. De arra is figyelt, hogy komoly összeget hagyjon a Neuschloss és Fia gyár legrégebbi alkalmazottjaira is. Mikor meghalt, a lapok azt írták, félő, hogy „a halála, a valamikor imponáló nagyságú, híres cég csöndes kimúlását is jelenti.” Sajnos igazuk lett az újságoknak.

Összesen 8 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés