Az ATV Start csütörtök reggeli műsorának vendégeként Gy. Németh Erzsébetet a többi között a lassan 4 milliós átoltottságot meghaladó járványhelyzetről, valamint az ennek köszönhető, fokozatos nyitásról is kérdezték. A főpolgármester-helyettes kérdésre válaszolva a fővárosi idősotthonok látogathatósága, valamint a díjmentes parkolás kapcsán elmondta:
Lehet, hogy ez most egy ilyen furcsa beszélgetés, hogy az jön le a kedves nézőknek, hogy nem tud semmit a Fővárosi Önkormányzat vezetése, de higgyjék el, hogy nem tudunk.”
Hozzátette: szerinte azonban „ez nem a Fővárosi Önkormányzat és a fővárosi vezetés hibája, ez egyértelműen az a kormányzati szándék, hogy kizárjanak minden döntésből 1,7 millió emberért felelős vezetőket”.