Ízirájder, öcsém! – Kokó kedvenc magyar filmjei

„Az első film, amit nem tudok kihagyni az életemből, az Üvegtigris. Sokak számára a nevem hallatán is rögtön ez ugrik be. Eddig hét filmben volt szerencsém ezt a tipikus »cameoszerepet« vinni, amikor a híres ember feltűnik egy filmben, nem csinál semmit, aztán eltűnik. (Nevet) Na, az Üvegtigris volt az első ilyen. Nagyon sok emberben él ez az emlék.

Hogy miért az Üvegtigris?

Egyrészt nagyon megtisztelő volt Rudi felkérése (Rudolf Péter, az Üvegtigris rendezője – a szerk.), másrészt szerintem a szereplőket, a szerzőket és mindenkit meglepett a film kissé megkésett, mégis hatalmas sikere. Emlékszem, amikor először mutatták be, nem volt nagy durranás, nem tarolta le az országot, de hónapokkal később valahogy beindult. Szerintem azóta sem fejtette meg senki, miért történt így. Talán akkor jött el az ideje, hogy az egyetemisták vagy a videotékák ráéreztek ennek a filmnek a humorára. De akkor óriásit ütött. Akkorát, hogy az akkori fiatal generáció tíz legkedvesebb filmje között egészen biztosan a mai napig ott van.

Üvegtigris (Rudolf Péter-Kapitány Iván, 2001)

A másik fontos film számomra Koltai Róbert Sose halunk meg című műve. Az egész szellemisége elképesztő hatással volt rám.

Ráadásul a lóverseny közelsége is adott volt, hiszen itt gyerekeskedtem Kőbányán, ezek a szerencsejátékos emberek és életművészek még most is testi-lelki jó barátaim. Ők ezeknek az időknek a nagy tanúi. Nagyon mélyen megérintett a film, nem beszélve a zenéjéről és a szereposztásról. Azon filmek közé tartozik, amelyeket nem lehet elégszer megnézni. Bárhol-bármikor.

Sose halunk meg (Koltai Róbert, 1993)

A harmadik egy picit talán mélyebb téma, az pedig az Eldorádó Eperjes Károllyal. Elképesztő, ahogyan megformálja a karaktert. Emlékszem, a nagymamámmal sokat jártunk piacra, előttem vannak ezek a piaci kofák, meg az ottani hierarchia. Ez a film a gyermekkori emlékeimet idézi fel, pedig leginkább az ötvenes-hatvanas évekből merít, én pedig a hetvenes években születtem. Az is igaz, hogy a hetvenes évek még nem volt olyan merőben más az ötvenes-hatvanas évekhez képest, mint amekkorát ma változik az életünk pár év alatt.

A magyar nagyjátékfilmek és művészfilmek kivétel nélkül fantasztikusak. Az összes. A régiektől kezdve egészen a mai alkotásokig, mindegyik megérne egy misét – A Zimmer Feritől a Mixig. Utóbbi egyébként nem futott be nagy karriert, pedig óriási film volt, Kulkával és a Balkán Fanatik zenéjével. A magyar filmek – mind mondanivalójukat, mind képi megjelenésüket vagy humorukat tekintve – sokkal értékesebbek nekem, mint bármelyik hollywoodi sikerdarab.”

 Nyitókép: Ficsor Márton