Offline

III. évfolyam 16. szám | Meta - Jegyzet
2021. április 22.

Béres Sándor
Csak a kézzel fogható valóság vesz körül. Hogy lehet ezt kibírni?!

bredéskor még nem volt semmi baj. A sercegő kotyogósból friss kávé illata lebegett szét, a madarak vidám csicsergéssel üdvözölték, hogy kinyitom az erkélyajtót, a hétfő reggeli lendülettel vetettem bele magamat a napomba.

A reggeli napfény első sugarai végigcsillogtak a mobilom kijelzőjén; tudat alatt hoztam ki magammal a hálóból, hogy miután két kanál nádcukorral megbolondítottam a tejeskávém, újra rácsússzon majd a tenyeremre a konyhaasztalon, miközben arcom vonásait fürkészi a feloldáshoz a szenzor.

Kávémba kortyoltam. Mehet.

Nézzük, mi a helyzet a világban – oldottam volna fel a kijelzőt. De hiába. Sem az arcfelismerő, sem az ujjlenyomat­-érzékelő nem akart együttműködni. A jelkóddal sem jutottam tovább. Miközben egyre feszültebben próbáltam feloldani a készüléket, már az is eszembe jutott, hogy talán épp a párom mobilját próbálom felnyitni a sajátom helyett, de az ő jelkódjával sem jutottam közelebb a reggeli híreimhez, amelyek nélkül egyszerűen nem ugyanolyan a reggel. Nyújtózás, mosdó, kávé, hírek, reggeli. Ez a sorrend. És már a kávénál elakadtam. Rossz előjel a hétre nézve.

A legnagyobb meglepetés aztán a laptop előtt ülve ért: az is letagadta, hogy tudná, ki vagyok. A párom segített feloldani az otthoni régi laptopot a saját fiókjával, még mielőtt dolgozni ment, így megpróbálhattam bejelentkezni a levelezésembe, majd a Facebook-fiókomba, hogy legalább azt láthassam, kerestek-e a cégtől a kollégák, de semmi. Se a munkahelyi adminrendszer, se az e-mail-fiókjaim, se a Facebook, se külön a Messenger, se a Viber, se a Google-­fiókom a Chrome-ban, se az iTunes… egyszerűen semmi nem működött, semmi nem ismert meg engem. Még a Spotify is letagadta, hogy ismerne.

Nyitókép: Shutterstock 

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés