Karácsony: Bármilyen nehéz, még ki kell tartani

2021. március 24. 17:51
Délben egy percre leállt a közösségi közlekedés Budapesten, emlékezve azokra, akik elhunytak a koronavírus-járványban.

„Egyelőre nincs helye a türelmetlenkedésnek, bármilyen nehéz, még ki kell tartani” – írta Karácsony Gergely főpolgármester szerdán a Facebook-oldalán annak kapcsán, hogy délben egy percre leállt a közösségi közlekedés Budapesten, emlékezve azokra, akik elhunytak a koronavírus-járványban.

„Az utóbbi napok súlyos számai fájdalmasan marnak az ember lelkébe,

főleg, hogy tudjuk, a statisztikák mögött emberi életek vannak. Szülők, testvérek, gyermekek, barátok, rokonok, kollégák, ismerősök” – fogalmazott a főpolgármester.    

Azt írta, az egyperces néma csönd nem mulasztja el a gyászolók fájdalmát, nem hozza vissza azokat, akik elmentek, de emlékeztet mindenkit, hogy egyelőre nincs helye a türelmetlenkedésnek, bármilyen nehéz, még ki kell tartanunk.  

„Az egyperces csönd arra is emlékeztet, hogy hálával tartozunk azoknak, akik most is erejüket megfeszítve életekért küzdenek”

– fűzte hozzá Karácsony Gergely. A főpolgármester azzal zárta bejegyzését, hogy „a mai adatokkal Magyarország a második a világon a Covid-halálozásban a járvány teljes időszakára vetítve. Nincs most helye sikerpropagandának, hamis ígéreteknek! Ezen a nemzeti tragédián csak együttműködve, egymásra figyelve lehetünk túl” – fogalmazott.

(MTI)

 

 

Összesen 18 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés