Országjáró igric: Dinnyés József (1948-2021)

2021. március 18. 7:25

Joó István
Mandiner
Méltatlanul ráégett pályájára, megítélésére, hogy eredetileg polbeat énekesként jutott nyilvánossághoz, hogy valaha KISZ-táborok gyakori meghívottja volt. Pedig sosem volt hátszeles művész.

Éppen március idusán halt meg egy országjáró igric, Dinnyés József (1948-2021), aki azért ugyanazt az egyik legizgalmasabb előadói műfajt gyakorolta a Kádár-korban és a rendszerváltozás után, mint Cseh Tamás.

Egyszál maga volt a pódiumon, énekelt és gitározott.

Volt egy kicsit rekedtes magas-baritonja, amelyet  toroktúlfeszítéssel előidézett sajátos vibrátóval (olykor kicsit hamisan) hallatott, s csörömpölt hozzá a gitárján. Így, szegényes dallamú, komor vagy rezignált énekeivel, versmegzenésítéseivel kellett csodát mívelnie, lángot lobbantania a lelkekben.

Sokszor sikerült.

Méltatlanul ráégett pályájára, megítélésére, hogy eredetileg polbeat-énekesként jutott nyilvánossághoz, hogy valaha KISZ-táborok gyakori meghívottja volt. Holott igazi fénypontja lehetett azoknak a KISZ-táboroknak, amikor mondjuk Utassy József 1968-tól a nyolcvanas évek közepéig „rendszerellenesnek” számító versét énekelte, a Zúg Márciust: „Én szemfedőlapod lerántom: / kelj föl és járj, Petőfi Sándor! (...) Szedd össze csontjaid, barátom, /lopnak a bőség kosarából, / a jognak asztalánál lopnak, /népek nevében! S te halott vagy?!” (Nem tudom, nem időszerű-e most is...)

Nem volt hátszeles művész: 1985-ig lemezfelvétel lehetőségével sem kínálták meg, pedig az „IIllés-Omega nemzedék” tagja volt.

Jó pár esztendővel a rendszerváltozás után ismertem meg és csináltam vele interjút, s írtam is valamelyik – kazettán sokszorosított! – összeállításáról. (Azt se tudom, melyik napilap megsárgult oldalán lehet a padláson.)

Akkor tudtam meg, hogy öntudatra ébredt református. Őszinte hitéről tanúskodik és elkísér az a véleménye, hogy a Református énekeskönyv hajdani összeállítói tévedtek, amikor Szenczi Molnár Albert zsoltárszövegeinek sok versszakát kipontozták-kihagyták, Dinnyés szerint sokszor épp azokat, melyek a zsoltáréneklő hívő ember életéhez stratégiai bölcsességekkel vagy lendítő biztatással szolgálhatnak.

Volt hát ilyen magányos és összetéveszthetetlen napszámosa is a magyar kultúrának.

Emlékezetemben egymás közelében tanyáznak a rég halott Ratkó Józseffel, ezzel a másik, lassan építkező, eredeti látásmódú, kesernyés-nehézkes magyarral. Úgy voltak egy kicsit kezdetlegesek, hogy érdemes volt rájuk odafigyelni, meg kellett és meg kell őket becsülni. 

Persze hogy Ratkó-verset is énekelt Dinnyés József. „Ember, fa”... Álljon itt, mert ide illik: 

Minden emberben fa lakik,
ágaira fészkel a hit,
s dalol, mint valami madár,
míg le nem üti a halál.

Minden fában lélek lakik,
az emeli az ágait,
és fészket óv, szélnek feszül,
s szenved - már majdnem emberül. 

 

Dinnyés József templomi előadása 2021. februárjában – néhány héttel a halála előtt

Fotó: MTI / Czimbal Gyula

Összesen 32 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés