Magyar segítők

Akik nem adják fel – Papp Szabolcs a fogyatékkal élőket segítő alapítványról

2021. március 6. 7:32
Székelyföldről indult, Magyarországon próbált szerencsét és hosszú évek óta maga segíti fogyatékkal élő sorstársait. Papp Szabolcs a Nem Adom Fel Alapítvánnyal karolja fel a mindenféle hátterű, különböző fogyatékkal élő embereket. Folytatódik Magyar segítők portrésorozatunk!

Amikor baj van, akkor mi, individualista magyarok is képesek vagyunk az összefogásra és egymás megsegítésére. És vannak olyanok, akik egész életüket mások segítésére tették fel. Új portrésorozatunkban, a Magyar segítőkben őket mutatjuk be olvasóinknak!

***

A fogyatékosság éppen az az ügy, ahol sok szülő érezheti úgy, hogy feladja. Ezért az alapítvány névválasztása?

Nem, a név onnan jött, hogy maguk a fogyatékkal élők érezték úgy, hogy nem adják fel.

Attól, hogy nehézségekkel élünk, még nem fogjuk feladni, megyünk előre.

Egyébként nekem az a tapasztalatom, hogy a szülők nagyon ritkán adják fel. A szülői ösztön, a gyermek iránti szeretet annyira erős, hogy a szülőnek nincs is ideje, energiája arra, hogy feladja, hiszen a gyermekéről, az életéről van szó.

Miért nem szabad feladni?

Mert az életből mindenkinek egy van. És ahhoz, hogy azt teljes értékűnek éljem meg, hogy kihozzam magamból a maximumot, szeretni, akarni kell élni. A Jóisten úgy teremtett meg, hogy én is teljes értékű vagyok, de magamból nekem kell kihoznom a legtöbbet. Ha valakinek nehézségei vannak, az nem azt jelenti, hogy nincs tovább; inkább ösztönöznie kéne arra, hogy úrrá legyen rajta.

Papp Szabolcs, a Nem Adom Fel Alapítvány szóvivője

 

Milyen lényegi vonatkozásokban más egy fogyatékos ember belső világa?

Az értelmi fogyatékossággal élők gondolkodása a tapasztalataim szerint sokkal tisztább, kifinomultabb, mint a miénk. Mi olyan dolgokon aggódunk vagy pörgünk, amelyre nem szabadna akkora hangsúlyt fektetni, míg ők a jelent sokkal intenzívebben élik meg. Ez egy sokkal boldogabb életet ígér, mert sokan állandóan a múlttal foglalkoznak vagy folyamatosan a jövő miatt aggódnak.

Elfelejtkezünk a pillanatról, pedig mindig a pillanatban élünk.

Teljes értékű életet élni – azt mondta, hogy ez a cél. Milyen esélyük van erre ma Magyarországon a fogyatékosoknak? Családalapítás, munkahely-találás, barátságok kialakulása...

Nem mindegy, hogy az illető  értelmi fogyatékossággal élő, mozgássérült, vagy más. Általánosságban: az átlaghoz képest sokkal kevesebb lehetősége van, mondjuk 30 százalékra taksálom. Önmagában a tanulás és a munkahelytalálás, az anyagiak megteremtése miatt végképp nehéz a helyzet.

Sok tennivaló van még a fogyatékosok jogegyenlősége, illetve a gyakorlati életben a lelki és fizikai akadálymentesítés terén?

1972 után kezdtek a fogyatékkal élők egyáltalán megjelenni az utcán, addig valamilyen nagy állami intézménybe el voltak helyezve, vagy pedig a családjaik gondoskodtak róluk, de nem nagyon mozdultak ki. Az elmúlt húsz évben elképesztően sokat változott pozitívan a helyzet, szinte minden téren megélem a fejlődést. De

azt kell mondjam, hogy még ma sem értük el az 50 százalékot.

Nem vagyok pesszimista: mondom inkább azt, hogy a poharat félig tele látom már...

Papp Szabolcs és a gyerekek a Nem Adom Fel Alapítvány pándi ifjúsági fejlesztő házában

 

Ön milyen inspiráció alapján kezdett foglalkozni az üggyel? Saját mozgáskorlátozott helyzete vagy más okok miatt?

Egymást találtuk meg: az ügy engem, és én az ügyet. Öthónapos korom óta vagyok mozgáskorlátozott, egy erdélyi kis faluban, a székely kapuk hazájában, Máréfalván születtem, az állapotom és a helyi körülmények miatt még az iskolákat is alig tudtam elvégezni. Az volt a szerencsém, hogy nagyon jó családba születtem, szeretet vett körül, a négy testvér közül én vagyok a legfiatalabb, teljesen természetesen nőttem fel, elfogadtak úgy, ahogy vagyok. Az egész onnan indult el, hogy

nem szerettem volna, ha a szeretteim tartanak el, én akartam megkeresni a mindennapi kenyeremet.

Húszévesen Magyarországra jöttem, két táskával. Egy évig önkénteskedtem a garai református parókián, ahol értelmi fogyatékosokkal kellett lennem. Utána Szegedre kerültem, ahol egy civil szervezetnél dolgoztam, és ott eldőlt, hogy ezen a területen akarok tevékenykedni, nehéz helyzetben lévő embereken akarok segíteni. 2007-ben találtuk meg egymást az alapítvánnyal.

Autisták, Down-szindrómások, mozgássérültek láthatók a honlapjuk fotóin. Milyen típusú fogyatékossággal bíró, és milyen korú gyerekekkel foglalkoznak?

A Nem Adom Fel Alapítványnak nincs kitűzött célcsoportja, sem a fogyatékosság, sem az életkor szerint. Különböző fogyatékkal élő embereken segítünk,

vannak autisták, értelmi fogyatékosok, mozgáskorlátozottak, mindenféle sorstárs, többnyire fiatal felnőttek,

akik már dolgoznak, megváltozott munkaképességű személyek. Vannak gyerekek is persze: például a Léleköntő nevű fejlesztő programunk keretében munkatársaim autista gyerekeknek tartanak foglalkozásokat, Pándon és Szendrőládon pedig vannak fejlesztő házaink, ahol hátrányos helyzetű, mélyszegénységben élő gyerekekkel foglalkozunk.

Gyerekek a pándi ifjúsági fejlesztő házban

 

Ők tehát nem értelmi fogyatékossággal élők.

Nem fogyatékos gyerekek, hanem hátrányos helyzetűek. Lementünk Borsodba, és láttuk, hogy ezen a téren is tudnánk segíteni, ezért indítottuk el ezt a projektet. Aztán Pándon hasonlóan indult: volt egy lelkes helyi hölgy, Éva, aki megkeresett bennünket, hogy nem tudnánk-e együttműködni, és egy fejlesztő ház lett belőle.

Milyen fejlesztéseket szerveznek ott?

A gyerekek hétköznapokon iskola után mennek oda házi feladatot írni, most, a járvány idején külsős tanárok, programozók, önkéntesek online órákon tartanak nekik foglalkozásokat. Különböző rendezvényeket tartunk ott: farsang, Mikulás-nap, születésnapok ünneplése –

egy közösséget biztosítunk a gyerekek számára, hogy érezzék: ők is a társadalom részei,

és tudással, kreativitással van kitörés a mélyszegénységből. És van még egy fontos dolog: a gyerekek itt minden este kapnak vacsorát.

 

Milyen konkrét tevékenységeket folytat az alapítvány?

Vannak integrált táboraink, ahol szintén mindenféle helyzetű és fogyatékossággal élő ember vesz részt, ezek egyhetes programok. Van egy úgynevezett támogató szolgálatunk, az ebben való részvételnek sincsenek kritériumai, ez a csapat segít azon embertársainknak, akik megkeresnek bennünket.

A fókuszunk a fogyatékossággal élőkön, a megváltozott munkaképességűeken van.

Van egy együttesünk, amelyben a szólisták mind fogyatékkal élő személyek; alakult egy Never Give Up nevű gospel kórusunk is; van egy takarítócsapatunk, akik lépcsőházakat, irodákat takarítanak, ott is mindenki megváltozott munkaképességű; és van egy érzékenyítő csapatunk, akik járnak iskolákba, intézményekbe, cégekhez, és interaktív módon mutatják be a fogyatékosságot. Jótékonysági rendezvényeket, koncerteket is szervezünk időről-időre, a fogyatékkal élők világnapja december 3., erre egy gálaműsort szoktunk szervezni. Belefogunk egy új projektbe: egy épületet szeretnénk felépíteni tíz, fogyatékkal élő munkatársunk számára támogatott lakhatás formájában Budapesten.

Budapesten üzemeltetnek egy Nem adom fel Kávézót és Éttermet. Honnan jött az ötlet?

A kávézó ötlete úgy jött, hogy a programjainkat közelebb akartunk vinni a társadalomhoz, valamilyen klubra gondoltunk. Nem akartunk egy direkt formát, hogy bemutassuk magunkat, ezért lett a forma egy kávézó: ahova be lehet jönni inni, tárgyalni, olvasni – és közben megváltozott munkaképességű emberek szolgálják ki őket. Ezzel

egy kicsit közelebb visszük egymáshoz a két világot.

Jellemzően a segítségre szorulók jelentkeznek önöknél? Hogyan történik a kapcsolatfelvétel?

Mi egy civil szervezet vagyunk, és a társadalom nagyon kicsi szegmensét tudjuk elérni, elsősorban az anyagiak miatt. Szinte mindennapos a megkeresés, sokszor azonban a kapacitásunk és az anyagi lehetőségeink végessége miatt nem tudunk mindenkin segíteni. Ami rajtunk múlik, azt viszont mindig megtesszük.

Papp Szabolcs és a gyerekek a Nem Adom Fel Alapítvány pándi ifjúsági fejlesztő házában

 

Az ország hány pontján kínálnak segítséget?

Szeged és Budapest a két központunk. De rengeteg munkatársunk van, mintegy 300 ember, a 90 százalékuk megváltozott munkaképességű. Nem mindenki jár be az irodába, az ország különböző pontjain élnek, és teszik azt, amit el tudnak látni.

Honnan, milyen forrásokból származik e tevékenységhez a finanszírozás?

A fő bevételi forrásunk a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását segítő, állami, úgynevezett „rehab”-támogatás. Aztán pályázunk – kollégáink folyamatosan figyelik az újabb és újabb lehetőségeket, és írják a pályázatokat. És van néhány cég, amelyek projekteket támogatnak.

A támogatások szerzése nem egyszerű,

ráadásul viszonylag nagy szervezet vagyunk, és a segítségigények is nagyok.

Az alapítvány keresztény szellemiségű, vagy csak egyes munkatársai keresztények?

Az utóbbi. Az alapítványnál vezetőségében is van néhány hívő, de az alapítvány nem keresztény szellemiségű, mégis elég erősen a keresztényi értékek, a szeretet, a jóság, az egymásra való figyelés, a másokon való segítés mentén tevékenykedik. Ugyanakkor többünk számára nagyon sokat ad a hit, talán ezért is csináljuk a munkánkat így.

 

fotó: Ficsor Márton

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés