Elment Chick Corea

2021. február 18.

Leimeiszter Barnabás

Ha tavaly néhány héttel később csap le a koronavírus, még meghallgathattam volna a Müpában. Sajnáltam, hogy lefújták a koncertet, de nem gondoltam, hogy többé nem lesz alkalmam látni Chick Coreát – úgy látszott, jól tartja magát, a tizenöt évvel ezelőtti termetes önmagához képest jócskán lefogyott, nem ijesztően, fittnek és energikusnak tűnt, fiatalosan szikár lett, online zongorakurzusokat tartott, turnézott, évente kiadott két lemezt – mi kell még? Idén lett volna nyolcvan, mondjuk ezt fejben ugyanolyan nehéz lett volna összerakni, Corea és nyolcvan év, mint hogy meghalt. Szóval csalódott voltam, amikor jött a karantén, de hát rendszeresen járt Pestre, jön majd még; hát nem jön.

2015-ben szerencsére ott voltam a koncertjén, bosszankodás tehát nem lesz bennem, hogy az anyját a vuhani tobzoskáknak, lemaradtam róla, hogy lássak egy jazzlegendát. A koncert jó volt, de semmi extra, Armando’s Rhumba kétszázezredjére, meg Bartók is persze, egy népdaltéma, kedvességből nyilván, de nem csak abból, hiszen Coreának volt viszonyulása Bartókhoz, finoman szólva. Chick jó fej volt, semmi fellengzősség, a számok közt készségesen magyarázott, nem emlékszem pontosan, de talán a közönséget is meg­énekeltette, hiszen mindig meg szokta.

Színpadi létezésével tökéletes ellentétje volt Keith Jarrettnek, a vonaglásainak, nyögdécseléseinek, közönségfegyelmezéseinek, az önmagát rettenetes komolyan vevő művész pózainak, noha erről csak YouTube-ról alkothattam fogalmat, Jarrettet nem láttam ugyanis élőben, és már nem is fogom, tavaly ősszel jelentette be, hogy két agyvérzés után véget ért a pályafutása. Alig egy év alatt tűntek le a színről a jazz-zongorázás hatvanas évekbeli apostolai (jesszus), McCoy Tyner tavaly márciusban halt meg, el Jarrett, el Corea, egyedül Herbie Hancock aktív még a nagy négyesből. Lezárult egy korszak, persze ez nem jelent sokat, ha meghal a tápiószecsői zöldséges, akkor is ezt mondják, de most tényleg az van, hogy csak kicsik maradtak a színpadon, akik persze sok esetben nagyok, de nem „újragondoltam-egy-egész-műfajt” nagyok, „minden-jazz-tanszakos-klimpírozó-hülyegyerek-az-én-­köpönyegemből-bújt-ki” nagyok.

Nyitókép: afp / Beata Zawrzel / NurPhoto 

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés