Újabb belharc a Jobbikban – kizáratnák Szabó Balázst

2021. február 10. 7:00
Érdekes kettős mérce érvényesül Jakab Péter pártjában, hiszen az elnökhelyettes Gyöngyösi Mártont a Szabóéhoz hasonló választási megfigyelésekért elő sem vették.

Újabb belharc bontakozott ki az elmúlt években számtalan darabra szakadt Jobbikban, aminek vélhetően – a pártban már megszokottnak mondható módon – kizárás lesz a vége (A közelmúltban megjelent pártokat bemutató cikkünkben három olyan párt szerepel, amelyet a Jobbikból kényszerűségből távozó politikusok alapítottak).   

A „célpont” ezúttal a magánrepülővel választási megfigyelésre a Közép-Afrikai Köztársaságba utazó Szabó Balázs,

akinek ügyéről mi is beszámoltunk. A Jobbik újpesti önkormányzati képviselőjéről bő két hete derült ki, hogy volt párttársával, a Jobbikból még korábban kilépett Samu Tamás Gergővel együtt magánrepülővel a Közép-afrikai Köztársaságba utazott választási megfigyelőként.

Párton belüli ellentét az ügy hátterében?

Szabót ezt követően Déri Tibor újpesti polgármester felmentette tisztségei alól, a Jobbik pedig felfüggesztette a párttagságát, és az etikai bizottság elé idézte, amely információink szerint a napokban meg is hallgatta Szabót. Egyelőre nem tudni milyen döntés született.

A párt korábban azzal indokolta a Szabó Balázs elleni eljárást, hogy sem utazása előtt, sem azt követően nem tájékoztatta a Jobbikot „sem arról, hogy egy polgárháborús ország kétes tisztaságú választásán megfigyelőként vesz részt, sem pedig arról, hogy utazását ki szervezi, és kikkel vesz azon részt”.

A  Mandiner értesülései szerint azonban 

az egész ügy hátterében valójában a párt elnökhelyettese, Gyöngyösi Márton és Szabó közötti személyes ellentétek állnak.

Jobbikos forrásaink szerint elképzelhető, hogy az elnökhelyettes latba vetette befolyását a „megfelelő döntés” érdekében.

Emlékezetes, a Jobbikból a 2018-as választási vereség óta számtalan politikus ellen etikai eljárást indítottak, amelyek jellemzően a pártból való kizárással (vagy az aktuális célpont ezt megelőzendő kilépésével) értek véget. Kezdődött a sor Toroczkai Lászlóval és Dúró Dórával, folytatódott Volner Jánossal, Sneider Tamással, Varga-Damm Andreával, és még hosszan sorolhatnánk. 

Gyöngyösi is vastagon benne volt a megfigyelésekben

Szabó Balázs felfüggesztése és az ellene indult etikai procedúra azért is meglepő a párt részéről, mert nem ő volt az egyetlen, aki választási megfigyelésekre utazott, mások ellen mégsem indultak eljárások. Többek között épp az elnökhelyettes, Gyöngyösi Márton is így tett korábban, akinek oroszbarát múltjáról a közelmúltban ebben és ebben az írásunkban is beszámoltunk. 

Ismert, Gyöngyösi 2014-ben választási megfigyelésen vett részt, az Európai Unió által el nem ismert Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságokban, amiért a jobbikos politikust az RTL akkori műsora szerint kitiltották Ukrajnából.

Később pedig a Krím-félsziget Oroszországhoz való csatolásáról szóló népszavazásról nyilatkozott pozitívan.

 „A Jobbik a népek önrendelkezésének diadalaként értékeli a krími szavazást. A referendum legitim és eredményes” – idézte akkor a párthoz köthető alfahir.hu Gyöngyösi Mártont.

A Jobbik politikusait az annexiót követően 2015-ben meg is hívták a Krímbe, amiről Gyöngyösi azt mondta, a párt a legmagasabb szinten fogja képviseltetni magát. Gyöngyösi múltjára emlékeztetett a Magyar Nemzetnek nyilatkozó Mateusz Piskorski, az oroszbarát lengyel Változás nevű párt politikusa is, aki szerint a Jobbik képmutató Szabó ügyében, hiszen emlékszik, hogy személyesen találkozott Gyöngyösi Mártonnal Donyeckben, és hallotta, hogy támogatásáról biztosította a Donyecki Népköztársaságot és a Luhanszki Népköztársaságot, valamint helyeselte a Krím-félsziget orosz annexióját is.

Dobrevvel egy csapatban

Az elnökhelyettes azonban ennek ellenére továbbra is élvezi a Jobbik vezetés bizalmát, vele kapcsolatban fel sem merült az etikai meghallgatás. Gyöngyösi jelenleg a párt EP-képviselőjeként az Európai Parlament tagja, ahol – mint arról beszámoltunk – nemrég a föderalista Spinelli csoporthoz csatlakozott, amelynek tagja többek közt a szélsőliberális Daniel Cohn-Bendit és Guy Verhofstadt, valamint Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára. Arról nem tudni, mit szól ehhez a Jobbik vezetése, de egy biztos, Gyöngyösivel szemben eddig nem indult etikai eljárás. 

Összesen 18 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Klasszikus bolsevik minta, ami az ún. Jobbikban Vona távozása óta lezajlott. (Asszem a 2018-ban (!) megválasztott kb. 25 parlamenti képviselőjükből kb. 6 maradt a Jobbik-frakcióban...)

Ha néhány évtizeddel korábban lennénk, előkerülnének a pisztolyok és jégcsákányok is.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés