Újabb jobbikos képviselő nevére bukkantunk egy, a szakadár ukrán államokban tartott választásokon megfigyelőként tevékenykedőkről szóló dokumentumban. Megkeresésünkre Magyar Zoltán tagadta, hogy részt vett ilyen akcióban, azt viszont nem cáfolta egyértelműen, hogy kapott volna meghívást.
2021. február 03. 07:00
p
0
0
94
Mentés
„Furcsa és visszás az, ha a demokráciát és az emberek döntését, az önrendelkezés jogát bizonyos esetekben tiszteletben tartjuk, más esetekben meg nem” – kommentálta még a 444-nek 2015-ben a jobbikos Gyöngyösi Márton a hírt, miszerint egy évvel korábban választási megfigyelőként utazott az Európai Unió által el nem ismert Donyecki és Luhanszki Népköztársaságokba, a parlamenti voksolás alkalmából. A volt parlamenti, jelenleg EP-képviselő elárulta azt is, orosz meghívásra érkezett a szakadárnak mondott, polgárháború sújtotta területre, ahol találkozott a bolgár Ataka, a belga Vlaams Belang, valamint az osztrák FPÖ egy korábbi képviselőjével, de ott volt a lengyel Mateusz Piszkorszki is. Rá még visszatérünk!
„Egy ügy hozott össze bennünket, az ukrán események hasonló megítélése
és persze az a vágy, hogy az egyoldalú nyugati propagandától függetlenül, a saját szemünkkel lássuk a polgárháborús övezetben kialakult helyzetet” – fogalmazott a Jobbik jelenleg is meghatározó politikusa, elnökhelyettese, aki a Nyugat által ugyancsak illegitimnek tartott, a Krím félsziget Oroszországhoz csatolásáról szóló referendumot egyenesen a népek önrendelkezésének diadalaként méltatta.
Repülés, Afrika, Berlin
Gyöngyösi esetét a minap újpesti párttársa, Szabó Balázs emlegette föl, akiről kiderült, ugyancsak orosz pénzen repült magánrepülővel a Közép-afikai Köztársaságba, szintén választási megfigyelőként. A párt nem teketóriázott: felfügesztették a politikus tagságát, Déri Tibor újpesti polgármester pedig minden önkormányzati tisztsége alól szinte azonnal felmentette. Úgy tudjuk, fegyelmi tárgyalására a napokban sor kerülhet, s minden valószínűség szerint ki is zárják a pártból.
Csakhogy ilyen ügyekben Vona Gábor vezetése idején, ahogy azt idézett előzmények is mutatják, korántsem volt ennyire finnyás az immár Gyurcsány Ferenccel szövetkező párt. A Gyöngyösi által korábban említett Mateusz Piskorski, az oroszbarát lengyel Változás Párt (Zmiana), korábban az Önvédelem (Samoobrona) politikusa a botrány kapcsán a Magyar Nemzetnek nemrég azt mondta, a Jobbik képmutató Szabó ügyében, hiszen emlékszik, személyesen találkozott a ma már nyugati elköteleződését lépten-nyomon hangoztató, az Európai Egyesült Államok elképzelését propagáló DK-val közösen fellépő elnökhelyettessel annak idején Donyeckben.
Piskorski jó viszonyt ápolt a „KGBéla” néven elhíresült, kémkedéssel vádolt korábbi jobbikos EP-képviselővel, Kovács Bélával is, akivel közösen vettek részt választási megfigyelőként a krími referendumon. Oda egyébként hívták Gyöngyösit is, aki azonban állítólag nem ment el, minapi posztjában pedig az orosz kapcsolatot lényegében KGBélára, illetve a jobbikosok kezdeti tapasztalatlanságára fogta.
Újabb jelentés, jobbikos szereplők
Korántsem biztos azonban, hogy a Jobbikból csak őket hívták annak idején hasonló céllal Ukrajnába, az oroszok által elbitorolt területekre, kvázi legitimálva az EU által megszállásként tekintett agressziót. A „2015: Local Elections In Ukraine: A View From Outside” című, a European Platform For Democratic Elections és az Opora nevő NGO-ok által készített, igen alaposnak tűnő tanulmány Szabó Balázs mellett Samu Tamás Gergelyt és Magyar Zoltánt is megemlíti a vélhetően orosz érdekeket szolgáló választási megfigyelőként az Ukrajában tartott helyi választások kapcsán, 2015 októberében és novemberében.
A jelentés kiemeli Kovács Béla szerepét a Jobbikban, utal Szaniszló Adriennre és Gyöngyösi Mártonra is,
akiket hivatalosan is szankcionáltak közreműködésük miatt az ukrán hatóságok. Utal továbbá arra is, hogy az Európai Parlamentben a jobbikos képviselők mindig az ukrajnai orosz agressziót elítélő nyilatkozatok ellen szavaznak, továbbá arra is, hogy Szabó és Kovács már 2011-ban Oroszországban is monitoroztak választásokat moszkvai meghívásra. Vagyis ez az eljárás szinte gyakorlat. Szaniszló Adrienn egyébként korábban a Jobbik-frakció külügyi munkatársaként dolgozott, s szerepvállalása miatt többedmagával kitiltották Ukrajnából.
Ahogy ő, úgy Szabó, Samu és Kovács Béla nem tagadták, hogy jártak Ukrajnában megfigyelőként. A listán ugyancsak szereplő, korábbi MIÉP-es Magyar Zoltán 2010 óta ül az Országgyűlésben, a Jobbik Agrár és Vidékfejlesztési Kabinetjének tagja. Megkerestük, volt-e Ukrajnában a nevezett időszakban, vagy bármikor máskor. Levelünkre az alábbi választ küldte: „Soha nem voltam még külföldön választási megfigyelőként. Az Ön által kérdezett évben Ukrajnában sem jártam, sőt Ukrajnában Kárpátaljától keletebbre soha nem is voltam még.”
Felvetésünkre, hogy ettől függetlenük kapott-e meghívást ilyen feladatra, már nem volt ilyen egyértelmű és határozott a válasza: „Nem tudnám felidézni ennyi idő távlatban, hogy szó volt-e olyan programról, ami végül bármi miatt meghiúsult. A kérdése miatt az e-mail fiókom böngészőjében is rákerestem több módon, de semmi nyomát nem találom.” Vagyis ennek a meghívás lehetőségét nem tagadta, csupán arra utalt, hogy nem emlékszik ilyesmire.
Lengyel kapcsolat, kémkedési vádak
Ami Piskorskit illeti, őt számos forrás nevezte az orosz érdekek lengyelországi képviselőjének. 2005-ben kezdett el a volt Szovjetunió utódállamaiban választásokat felügyelni, majd megszervezte az Európai Geopolitikai Elemző Központot, mellyel évekig szervezett választásellenőrző bizottságokat. Kovács Béla mellett tagja volt annak a 135 megfigyelőnek, akik 21 országból érkeztek a krími referendum tisztaságát felügyelni. 2016-ban letartóztatták, s a lengyel hatóságok,
akárcsak itthon Kovács Bélát, kémkedéssel vádolták meg.
Hívei politikai fogolynak tartják, az előzetesből óvadék ellenében 2019-ben engedték ki, tárgyalása jelenleg is tart, hazáját nem hagyhatja el. A vád szerint az orosz mellett kínai érdekeket is képviselt.
Az általa alapított, orosz hátterű elemző központnak jelenleg Berlinben van a székhelye, legalábbis erről beszélt Szabó Balázs a minap, amikor botrányos afrikai útjáról kérdezték. Elmondása szerint korábban Ukrajnában, Azerbajdzsánban és Lengyelországban is volt megfigyelő. Szabó ugyanakkor azt sem tagadta, tudja, hogy az oroszok előszeretettel alkalmaznak szatellitszervezeteket választási megfigyelők alkalmazására.
Nyitókép: Gyöngyösi Márton 2014. július 16-án egy Izrael-ellenes demonstráción (MTI/Szigetváry Zsolt)
Nemrég még a „politikai pokolban” pörkölte volna a „semlegeseket” a lengyel miniszterelnök, most viszont kellemetlenül közel került Donald Trump beiktatása és így az amerikai segítség elapadása.