Anya-nyelvi öröm és kesergés

2021. február 10. 13:44

Máthé Zsuzsa
Megrendítő, szép életszakasz, amikor egy kisgyerek megismeri az anyanyelv ceruzával rajzolható és lapokról leolvasható minőségét.

„…ó, az a rohadt énekes,
kár, hogy angolul énekelt,
ó, az az énekes!
Miért nem
énekelt
minekünk
bárhogyan,
akárhogy,
valahogy magyarul?” 

A minap ez az andalító dallamú Cseh Tamás-dal jutott az eszembe a Fehér babák takarodója című, régi bakelitalbumról. A gondolattársítás apropója pedig az volt, hogy első osztályos kislányom, aki immár tizenöt-húsz darabosra tehető betűkészletet sajátított el a mögöttünk hagyott maszkos iskolai félévben, megejtő kíváncsisággal sorra próbálta kisilabizálni a körülöttünk lévő tárgyakon álló feliratokat.

Megszerzett tudását először a vacsoraasztalnál ülve tette próbára. Lelkesen igyekezett a hűtőszekrényre illesztett, ezüstösen csillogó feliratot elolvasni: bo-sö-cöhö. Ez meg micsoda?! – fordult felém csodálkozó, bozontos fejével. Csak egy márka, nincs jelentése, nem magyar szó, válaszoltam, nem sok jelentőséget tulajdonítva a kérdésnek. De lánykám az asztalon lévő, félig üres dobozos almalevet kezdte nézegetni: „ap-ple ju-i-ce”, szótagolta akkurátusan. Anya, mi az az aplejuice? Ismét elmagyaráztam, hogy ne, inkább ne ezt olvassa, ez angolul van, almalevet jelent igaziból, magyarul valamiért kis betűvel van csak a dobozon, nézd, itt egészen alul, az a baj, hogy anya már nem is látja jól… Felvont szemöldökkel nézegette a mákszemnyi betűket, miközben rágcsálta tovább a párizsis kenyerét. De nem adta fel a küzdelmet, szemével folyamatosan pásztázta tovább az őt körülvevő világot, ismerős betűket, kiolvasható szavakat keresett.

Címlapfotó: Máthé Zsuzsa

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés