Az EFOTT szervezői egyértelmű választ adtak: Magyar Péter nem mehet fel a színpadra!

A Mandiner megkeresésére kiderült: sem színpad, sem hivatalos program nem jár a Tisza-vezérnek.

A fideszes országgyűlési képviselő szerint felháborító, hogy ezzel egyidőben „jog- és létbizonytalanságban tart sok száz kerületi polgárt” a párbeszédes polgármester.
Közösségi oldalán írt levelet V. Naszályi Márta I. kerületi polgármesternek Böröcz László, a Fidelitas egykori elnöke. Az apropó az, hogy az MSZP-közeli Politikatörténeti Intézet havi nettó 24,5 ezer forintért költözhet be a kerületi Borsos Miklós Lakásmúzeumba.
Böröcz szerint a párbeszédes politikus „egyszemélyi döntését” „különösen felháborítóvá teszi, hogy ezzel egy időben továbbra is jog- és létbizonytalanságban tart sok száz kerületi polgárt, és a bérleti díjaik radikális emelésére készül”.
„Tehát az I. kerületiektől többletpénzt szedne be, miközben az utódpárti kutatókat a közvagyonból látja vendégül” – jelenti ki Böröcz László.
„Sokan gondoljuk úgy, hogy nem ezért újult meg néhány évvel ezelőtt a lakásmúzeum. Borsos Miklós évtizedekig titokban őrizgette otthon az ‘56-os forradalom személyes emlékeit. Mit szólna hozzá, hogy most Önök azokat költöztetik be egykori otthonába, akik a barikád másik, állampárti oldalán harcoltak?” – írja a posztban Böröcz László.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila