Kilenc évet kapott a Vatikáni Bank volt elnöke

2021. január 21. 21:37
Közel kilencévi börtönre ítélte a vatikáni bíróság csütörtökön Angelo Caloiát, a pápai állam bankjának volt elnökét, valamint egykori ügyvédjét sikkasztás és pénzmosás miatt.

A 81 éves Caloiát, a Vatikáni Művek Intézete (a vatikáni bank hivatalos neve, IOR) volt elnökét és egykori ügyvédjét, a 97 éves Gabriele Liuzzót egyaránt nyolc év és tizenegy hónap elzárásra ítélte a bíróság. Az ügy harmadik vádlottja, Lelio Scaletti, az IOR volt vezérigazgatója időközben elhunyt. Liuzzo fiát, Lambertót bűnsegédként szintén bűnösnek találta a bíróság, őt öt év két hónapi börtönre ítélték.    

Caloia ügyvédei közölték, hogy fellebbeznek az ítélet ellen.    

A per 2018 májusában kezdődött kétes ingatlanügyletek miatt, amelyek során eurómillióknak veszett nyoma. Az ügyészség szerint mind a bankelnök, mind az ügyvédje felelős volt azért, hogy az IOR 2001 és 2008 között piacra bocsátott ingatlanvagyonát áron alul értékesítették. Az említett időszakban a vatikáni bank ingatlanjainak 71 százalékát adták el, és az IOR-t a számítások szerint 57 millió euróval károsították meg. Ebből a vatikáni hatóságok 2014-ben 17 millió eurót lefoglaltak Caloia és Liuzzo IOR-számláin, majd további 10 millió eurót Liuzzo svájci számláján.    

A bíróság elsődlegesen 23 millió euró kártérítés megfizetésére kötelezte az elítélteket.    

Caloia 2009-ig vezette mintegy két évtizeden át a vatikáni bankot. Az IOR-ingatlanokkal történt üzletelésre Ferenc pápa megválasztása után derült fény, amikor az egyházfő a vatikáni bank korábban megkezdett átvilágítását folytatva egy nemzetközi revizorcéget bízott meg az IOR tüzetes vizsgálatával.    

Ezt követően az IOR 2014-ben feljelentést tett volt vezetőivel szemben a vatikáni ügyészségen. Az 1942-ben alapított vatikáni bank története során visszhangos botrányok központja volt, egyebek mellett a szicíliai maffiával is kapcsolatba hozták. Jelenleg nincs ingatlanvagyona és 5000 gyanús számláját megszüntették.    

A vatikáni igazságszolgáltatás jelenleg egy másik ingatlanbotrány ügyét is vizsgál, amely szintén perrel végződhet: a szentszéki államtitkárság (kormány) gyanús londoni luxusingatlan-vásárlását, amely révén olasz közvetítők busás jutalékhoz jutottak. A bíróság hétfőn jelentette be, hogy rövidesen ítéletet mond Cecilia Marogna olasz tanácsadó ügyében is, akinek a vatikáni államtitkárság félmillió eurót utalt egy szlovéniai bankszámlára, az Afrikában és Ázsiába elrabolt papok kiszabadításáért folytatott állítólagos közvetítése címén.

(MTI)

Összesen 15 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Á, dehogy, itt is a gender-PC-BLM elnyomottak féle szél fúj.
A világon van legalább 100 Vatikán-bankhoz hasonló, és annál sokkal-sokkal nagyobbak, hogy finom legyek.
Arról nincs adat, ezek irokéz, polinéz, esetleg zsidó kézben vannak-e.
Azt azonban mindenki tudja - ma már - a bűnös bank, no kié, hát persze, hogy nem az irokézeké, nem a polinézeké, a zsidóké főleg nem (ez utóbbi totálisan kizárt, még a gondolat ereje is elítélendő), hanem természetesen a római egyházé, és mindez Ferenc pápa működése után derült ki... Biztos szóltak neki az irokézek...
Szóval: a világon egy aljas, mocskos, csaló bank van, a Vatikáné, amely zsidók tízezreit mentette a II. vh idején.
Hasonlóan, egy mocskos, rasszista ország van a világon, lásd Párizsi "békék": Magyarország, amely szintén zsidók százezreit mentette meg ugyanekkor..
Magyarországot jól megbüntették, KIVÉGEZTÉK, de a halott feltámad, a Vatikán pedig kussoljon, ha megszólal, a P és C-n kívül mást ne merjen használni.
A Föld sorsa - az utódainké!!! - nem kismértékben azon fog eldőlni: a fehér keresztény civilizáció képes lesz-e még időben megszervezni önmaga védelmét.
Ugyanis a világot - nagy valószínűséggel - a fehér keresztény civilizáció képes megvédeni a teljes összeomlástól.
De ennek- ha bekövetkezik - lesz negatív oldala bizonyos fehérekre nézve is, és másokra, a jelenlegi elitre nézve.
Másként ugyanis nem fog menni, mert nem mehet.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés