Donald Trump különös esete a szólásszabadsággal

2021. január 17. 16:23

Török Bernát
Telex
Az új online platformok alapjaiban rajzolták át a nyilvánosság szerkezetét.

„Világszerte éleződik a társadalmi vita a közösségi média nyilvánosságban betöltött szerepével kapcsolatban, miután az amerikai törvényhozás épületének ostroma után a Trump elnököt egyébként is egyre gyakrabban moderáló online platformok rendkívüli lépésre szánták el magukat, és letiltották felületeikről a pár napig még hivatalban lévő államfőt. A Facebook és a YouTube egyelőre időlegesen függesztette fel Trump fiókjának működését, míg a Twitter végleg száműzte felhasználói közül. Ezek a lépések láncreakciót indítottak el, a szolgáltatók azóta sorra zárják be a Trump üzeneteit közvetítő egyéb fiókokat is. Ez eleinte az elnök közvetlen munkatársait, majd közeli szövetségeseit jelentette, de a sor vége egyelőre nem látszik.

A közösségi média működésének társadalmi hatásairól már eddig is élénk vita zajlott. A tét ugyanis nagy: az új online platformok alapjaiban rajzolták át a nyilvánosság szerkezetét, döntő hatást gyakorolva a társadalmi párbeszéd alakulására. Eddig jobbára a folyamatok kibontakozásának megfigyelése és megértése volt a fókuszban, de most érezhetően eljött a következmények kezelésének ideje. Nem csak a tét, a kihívás is nagy. A közösségi média szerepe olyan sokrétű a társadalmi kommunikációban, hogy a különböző funkciók és hatások pontos azonosítása is komoly feladvány, nem beszélve azok kezeléséről. Az alábbiakban a szólásszabadságból fakadó néhány alapvetést veszek számba, amellett érvelve, hogy a közösségi média a vele kapcsolatos súlyos kihívások ellenére fontos demokratikus potenciállal bír, és ennek megőrzése érdekében nem engedhetjük, hogy a társadalmi párbeszéd döntőbírójává váljon”.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 30 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Wikipédia:Tudakozó/Archívum/2008-03-02 –
A hohmecolás mai értelme: nagyzol, felvág, hazudozik. A szó eredeti értelme: körmönfont érvelést alkalmaz, bölcselkedik:

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés