A DK szerint a kormány politikai utasítással akarja engedélyeztetni a kínai vakcinát

2021. január 15. 15:10
Az ellenzéki párt állítja, hogy a kormány intézkedései növelik az oltásellenességet.

A Demokratikus Koalíció arra szólította fel a kormányt, ne akarja a „saját hatóságainál politikai utasítással” engedélyeztetni a kínai koronavírus elleni  vakcinát.

A DK frakcióvezető-helyettese online sajtótájékoztatóján emlékeztetett, Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió reggeli műsorában jelezte, kínai vakcinát tömegesen is tud szerezni Magyarország, ehhez már csak az kell, hogy a magyar egészségügyi hatóság is engedélyezze azt. Reméli, a hatóság néhány napon belül egyértelmű választ ad – tette hozzá a kormányfő.

A DK értelmezése

Arató Gergely ezt úgy kommentálta: a miniszterelnök a rádióinterjúban a lehető legveszélyesebb dolgot tette, amit ebben a helyzetben tehet, mert bejelentette, hogy „saját hatóságaival engedélyeztetni akarja” az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által nem engedélyezett kínai vakcinát.

Szó sem lehet arról, hogy egy vitatott hatékonyságú, az EU-ban nem engedélyezett vakcinával oltsák be a magyar embereket! – hangoztatta Arató Gergely.

A DK szerint a kormány „összevissza” kommunikál

A DK azt szorgalmazza, legyen választási szabadsága az embereknek, dönthessék el, akarják-e, hogy kínai vagy orosz vakcinával oltsák be őket. Ha Orbán Viktor kedvezni akar a „kínai vagy az orosz diktátornak, akkor vigyen nekik bonbont vagy virágot, de ne a magyar emberek egészségével játsszon!” – fogalmazott a frakcióvezető-helyettes.

A DK azt is követeli, hogy a kormány fejezze be a kínai oltóanyag melletti „propagandakampányt”, és azt az „összevissza kommunikációt”, amivel tovább növeli az oltásellenességet – mondta végül az ellenzéki politikus.

(MTI)

Összesen 103 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Arató Gergely ne nyugtalankodjon. Öt nem kínai vakcinával fogják beoltani, hanem szívlapáttal.

Én sem fogom elutasítani.

Viszont úgy tűnik, hogy a hundub humbug. Baloldali adathalaszok oldala!

Amint megkapja az EU-s engedélyt, jöjjön akár ez, akár az orosz. De csak akkor.

Addig viszont max. úgy, hogy a cöfös-brigádot, a teljes fideszt és a nerprolikat oltják vele.

Én megelégszem a Pfizerrel, a Modernával vagy az oxfordival is.

"A balos újsáírok gyakran rajtakaphatók hazugságon"

a mondat helyesen: Az újságírók gyakran rajtakaphatók hazugságon.

Ezek mindig előre tudják, hogy mit akar az Orbán?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés