Hadházy kitart a kegyeletsértő halálvideó mellett, a baloldal hallgat az ügyben

2021. január 11. 9:35
Hallgatnak az ellenzéki pártok Hadházy Ákos kegyeletsértő videójáról, amellyel a kormányzati járványkezelést akarta támadni. Megkerestük a képviselő szövetségeseit, egyelőre válaszra sem méltattak bennünket, Hadházy szűkszavúan ugyan, de reagált. Az ügyben nyomozás indult.

„A kegyeletsértést egyértelműen az a személy követte el, aki a felvételt készítette és politikai hisztériakeltésre használta fel.” „Hadházynak sikerült a baloldali önkormányzatba belerúgni, mert azt sem tudta, kinek a kezelésében van a halottasház. Ez már tényleg vicces, hogy a kormányra kente a balhét.” „Sajnálom azokat az embereket, akik ilyen embernek mint a Hadházy Ákos felülnek.”

Ilyen és ehhez hasonló kommentek lepték el a szentendrei önkormányzat Facebook-oldalát, ahol Fülöp Zsolt polgármester és kollégái helyszíni szemléjéről számoltak be minap az illetékesek.

Félrement a kritika

Megírtuk: a független parlamenti a közösségi médiában tett közzé egy videót, amelyen állítása szerint az látszik, hogy a szentendrei halottasházban egyszerűen nem férnek el a holttestek: „Megdöbbentő és kegyeletsértő módon a koporsókra nem tették rá a fedelet, hiszen akkor a plafonig érnének az elhunytak. (…) A késői, kaotikus és dilettáns járványvédelem, az eleve hiányos kapacitású egészségügy és a valóságot kozmetikázó propaganda együttesen még a hivatalos adatok szerint is Európa egyik legsúlyosabb járványhelyzetét okozta Magyarországon.”

Vagyis a korábban a kórházi ellátást is vegzáló Hadházy Ákos kifejezetten a kormányzati intézkedések és a járványügyi védekezés állítólagos hiányosságait kívánta érzékeltetni a felvétellel. Csakhogy hamarosan Tarnai Richárd kormánymegbízott egyértelművé tette:

a videón szereplő elhunytak között egy „covidos” sem volt,

illetve a kegyeleti jogokért éppen az az önkormányzat felelős, amelynek vezetése egy politikai oldalon áll Hadházyval. Hozzátette, a temetőkről és a temetkezésről szóló jogszabály szerint a temető tulajdonosának, ez esetben a szentendrei polgármesternek és önkormányzatnak a feladata a temető kegyeleti rendjének biztosítása. Ugyanakkor ízléstelennek tartja, hogy Hadházy Ákos „halottkampánnyal” próbál politikai haszonra szert tenni.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint

„itt már nincsenek határok, csak végtelen gátlástalanság, amely nem tisztel sem élőt, sem holtat, sem emberi méltóságot.”

Önkormányzati vizsgálat

Az önkormányzat múlt pénteken tartott helyszíni szemlét. A közlemény szerint a bejárás részvevőit nem az a kép fogadta, ami a több nappal ezelőtt feltöltött videón látható. Mint írták, a népegészségügyi hivatal képviselője a nyilvántartás alapján megállapította, hogy az ott lévő elhunytak egyike sem COVID-betegségben halt meg. Megérkeztek a Szentendrei Rendőrkapitányság munkatársai is, akik azt vizsgálják, történt-e bűncselekmény. Az ügyben végül

nyomozás indult rémhírterjesztés és félelemkeltés gyanújával,

az egyelőre ismeretlen készítő ellen.

Hogy ki készítette a felvételt, azt magától Hadházytól próbáltuk megtudni – hiába. Megkeresésünkre az alábbi választ adta, kérésére változtatás nélkül, szó szerint közöljük: „A videóról az elmúlt napok poszjaiban (az eredetiben es az azt kovetokben) mindent leirtam, amit fontosnak tartottam megosztani a nyilvánossággal. A felvétel hitelességéről meggyőződtem és majdnem annyira megrázott, mint a kórházakból kapott felvételek.” Egyik posztjában például azt írta, a mondanivalója lényege nem az, hogy „SZENTENDRÉN mi történt, hanem az, hogy NAGYON SOK HELYEN ilyen tragikus állapotok vannak a rendkívül sok halott miatt”.

Hallgat az ellenzék

Megkerestük a független, volt LMP-s képviselő szövetségeseit, így a Momentumot, az MSZP-t, a DK-t, a Jobbikot, az LMP-t és a Párbeszédet is, mit szólnak a politikai célzatú kegyeletsértő tévedéshez. Azt szerettük volna megtudni, ezek után támogatnák-e, hogy Hadházy is része legyen az ellenzéki összefogásnak, továbbá hogy szerintük bocsánatot kellene-e kérnie Hadházy Ákosnak a történtek miatt, esetleg le kellene-e mondania képviselői mandátumáról.

A válaszokat napok óta várjuk, ha megérkeznek, azokról is beszámolunk. Ugyanezeket megkérdeztük (egyelőre hiába) Szél Bernadettől is, aki nagyjából egy időben hagyta ott az LMP-t Hadházy Ákossal, s azóta vele együtt a Momentumhoz közeledik. Mindenesetre a pártok az elmúlt napokban nyilvánosan nem támadták, nem kifogásolták a videó ügyét, így feltételezhetjük,

konkrét kifogásuk nincs Hadházy eljárásával kapcsolatban.

Ugyancsak megkerestük a szentendrei polgármestert, akitől egyebek mellett arról próbáltunk tudakozódni, hogy egyeztetett-e Hadházyval az „akció” kapcsán. Egyelőre az ellenzéki összefogás színeiben városvezetői mandátumot szerzett Fülöp Zsolt sem válaszolt.

nyitókép: Hadházy Ákos a parlamentben, 2019. november 20-án. (MTI/Illyés Tibor)

Összesen 133 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az operatív törzs naponta tart tájékoztatót. Mint minden hasonló helyzetben, vészhelyzet idején is központi tájékoztatás van a naponta beérkező adatok alapján. Az nem megy, hogy a kórházakba Hadházyhoz hasonló kötözködő alakoknak legyen bejárásuk, hogy aztán ott mindenféle kérdéseket feltéve, majd a válaszokat kiforgatva, azokat szembeállítva, kedvük szerint csoportosítva ássák alá a védekezés hitelességét.

Hogyan is írja ezt Saul Alinsky?

"10. Ha egy negatívumot elég keményen nyomsz végül pozitívvá fog válni. Ha a másik oldal erőszakot alkalmaz, könnyen a te oldaladra állítja a közvéleményt, mert az a gyengébb féllel szimpatizál." Tehát. Hadházy igyekezete alapján egyenként kéne a kórházak vezetését védekezésre kényszeríteni. Ha őt egyetlen helyre is beengedik, az már precedens, hogy utána bárki, bárhová bemehessen.

"11. A sikeres támadás ára a konstruktív alternatíva. Soha ne hagyd, hogy az ellenfél pontot vigyen be, mert azon kapnak, hogy nincs megoldásod a problémára." (.....) Szóval, ne kapjon teret a védekezés, csak a vádak legyenek hallhatóak. Egyébként ez az EU stratégiája is. Hadházy a szentendrei videóval ebben elbukott, az a kormány oldal pontot vitt be, ráadásul ellenzéki önkormányzatot vádolt meg. Nem is áll mellé senki.

"12. Válaszd ki a célpontot, izoláld, nevezd meg és polarizáld. Vágd el a támogatói hálózatától és szigeteld el a célpontot a szimpátiától. Embereket támadj, ne intézményeket, mert az emberek sérülékenyebbek, mint az intézmények." Ez megint visszavezet oda, hogy a védekezés résztvevőit egyenként kell támadni, megpróbálva atomizálni az egész szervezetet.

Hadházy átvett egy mástól származó videót, és azt közzé tette. Lehet, hogy őt is az ellenzék hozta ilyen helyzetbe, ahogyan Baranyi Krisztina szövegelését is ellenzéki szövetségesei tették közzé. Hadházyra, bármennyire produkálja magát, úgy tűnik, nincs szükség az ellenzéki oldalon.

Látom, sablonokon kívül más egyébre neked sem futja. Nem csodálom, Hadházy titeket, akik most a pártjára álltok, szintén éget. Ezért hallgat a nagy összefogás.

Lehet, hogy nehéz belátni, átlátni, de egy kormánymegbízott minden szükséges adathoz hozzáférhet. Persze, az nektek segít, hogy ezeket nem lehet közzé tenni, ezért aztán azt hablatyoltok, amit akartok. Viszont nagyon remélem, hogy rendőrségi eljárás során, Hadházy elé odateszik ezeket az adatokat, azzal, hogy részéről a közvélemény félrevezetése, álhír terjesztése megtörtént.

Nem csak az ellenzék érvelhet azzal, hogy bár nem történt még meg, de megtörténhet. A kormány is feltételezheti az ellenzékről, hogy tenne is a járvány elterjedése érdekében.

"Hogy ki készítette a felvételt, azt magától Hadházytól próbáltuk megtudni - hiába."

Tipikus. Ahogy a szólás tartja, "szarnak, bajnak nincs gazdája".

Hol van a feltételezés? Most írtál néhányat.

Csak szólok, ez lesz a műsor végig:

ÖSSZEFOGÁÁÁÁÁS!
A Nagy Összefogás bármelyik tagja (pártja, személye) sáros (mint most Hadházy, rajta keresztül a Momentum): hallgatás, "mi közünk hozzá?".



Ezt nem szabad engedni. Ha összeborultak totálisan, akkor az felelősség szempontjából is EGY ENTITÁS.

Higgyétek, az nagyon megy nektek! Mit nektek valóság, ha becsukjátok a szemeteket és erősen hiszitek, akkor van európai nyugdíj és európai minimálbér is.

Jól van sz.rosszájú koma, te is csatlakozz a kocsmázó bandádhoz. X

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés