Interjút adott az M5 Ez itt a kérdés című műsorának Karikó Katalin. A beszélgetésben szó esett a világhírűvé vált kutató gyerekkoráról, a disszidálásáról, és az általa kifejlesztett vakcináról is.
Már rögtön a beszélgetés elején kiderült: jelenleg két kisújszállási születésű, Amerikában élő kutató is van, ráadásul mindkettejüknek hentes volt az édesapja: Karikó Katalin mellett
a vakcina kifejlesztésében szintén fontos szerepet játszó Pardi Norbert is a Kunságból származik.
„Kisújszálláson, egy egyszerű nádfedeles vályogházban laktunk. Gondtalan gyermekkor, sok játék, boldogság – ez jellemezte az életem. Életem első tíz évében éltünk itt. Nem volt televízió, nem volt víz sem bevezetve, a kútra mentünk vízért” – mesélte gyerekkoráról Karikó Katalin.
A szolnoki születésű kutatóbiológus aztán a Szegedi Tudományegyetem biológia szakos hallgatója lett, majd az MTA ösztöndíjasaként került a Szegedi Biológiai Kutatóközpontba. 1985-ben azonban létszámcsökkentés miatt elküldték, ekkor döntöttek úgy, hogy a férjével és 2,5 éves kislányával az Egyesült Államokban folytatja pályáját.